A nap, amikor mindegy volt.

Hát, valahogy többet vártam ettől a mindegy-naptól. Arról fogalmam sincs, hogy mit, de volt ebben a mai dátumban annyi misztikum, hogy azt vártam egész nap, hogy valami történni fog. Aztán ugyanolyan péntek lett, mint bármelyik másik. Vagy legalábbis nagyon hasonló.
Dolgoztam délelőtt, úgyhogy a nap legeslegmisztikusabb ideje ott ért. Az a bizonyos 11:11. És konkrétan akkor épp majd megfagytam, úgyhogy nem gondolkodtam azon, hogy ez az perc, amikor egy pillanatra meg kéne állni a Földnek is a forgásban, és így maradni, mert nagyon biztos vagyok benne, hogy abban a percben sokmillióan nézték az órájukat valami bárgyú mosollyal a képükön. (a többiek egyszerűen csak elfelejtették, mármint az órát figyelni)
Reggel majdnem rám jött a szívbaj, mikor Patrik még épp csak beért a suliba, már hívott is. De csak almát rendelt. Rajz órára, mert elfelejtett vinni. Tudta, hogy különösebb gondot nem okoz, arra megyek dolgozni, ráadásul az első szünet környékén érek oda. Úgyhogy ezt megoldottuk.
A sógoromat megkértem, hozza el Roli laborleletét, és büszkén vállon veregettem magam a jó kis szervezőkémért.
Patrik hozzám jött a suliból, és nálam töltötte a boltban a várakozó idejét leckeírással. Még mindig rácsodálkozom erre a hihetetlen kötelesség-tudatra, amitől semmi el nem tántorította még. Megírta a matek leckét, addig én kielemeztem telefonon Eszterrel a laborleletet (Kreatinin 46. Totál bilirubin 25, Konjugált bilirubin 6, Amiláz 133), és miután úgy döntöttem, ez nem jó, egy pár perc alatt átrendeztem a délutáni forgatókönyvet magamban, és belevettem a gyerekorvost is. Patrik végzett a leckéjével, és még volt időnk beszélgetni is, mielőtt elindult a magyar versenyre. Megtudhattam, hogy micsoda önbizalma van, mikor megkérdeztem, hogy még mindig programozó akar e lenni. "Igen, nem tudom elképzelni, hogy mást csinálok, bár szerintem bármiben nagyon jó lennék." Na, hát azért ez egy igen jó kiindulási alap. Mert ha bármiben jónak érzi magát, akkor bármit képes lesz elérni. Feltéve, ha ez így marad. Megtudtam, hogy nem lesz szomorú, ha mégsem megy majd hatosztályos gimibe, mert annak is örülni fog, ha itt marad. De annak is örülne, ha menne. És megtudhattam, hogy igazából mindegyikünkből szeretne magáénak tudni valamit, mert azt gondolja, az lenne az ideális, ha Balázst és engem összegyúrnának, mert az úgy pont jó. :) A versenyre az úszós hátizsákkal indult, mert ugyan felajánlottam, hogy ne menjen ma, mégsem élt a lógás lehetőségével.
Melegváltás volt a gyerekeimnél, Patrik elment, Erik megérkezett. Vele nem túl sok időm volt beszélni sem, mert épp három vásárlóm volt egyszerre, és a főnököm is megjött, úgyhogy leginkább csak megvárta, amíg összepakolok, és eljövök.
Rolival elmentünk az orvoshoz, aki -miért is lepődtem meg ezen- közölte, hogy ezen igazán nem kell aggódnunk, hétfőn mehet oviba, viszlát.
Még várt ránk egy bevásárlókörút, amit félig autóval, félig gyalog tettünk meg.
Nagyjából abszolváltunk mindent, ami mára be volt tervezve.
És okulva a freeblogos katasztrófából, a blogom tartalmát is lementettem. 
És jó, hogy holnap szombat lesz. :)

Ja, és Balázsnak innen is üzenem, hogy :P, amiért megmondta már a vacsoránál, hogy úgyis arról fogok írni, milyen napom volt, mert egész héten arról írok. (pedig akkor még direkt úgy volt, hogy azértse)