2013. júl. 28.

Nálunk a nyári szünet

Arról fogalmam sincs, hogy írtam e erről már valaha is, vagy mindig csak fejben maradt a gondolatsor, de az biztos, hogy minden nyári szünetben felmerül bennem, hogy vajon jó ez, hogy az én gyerekeim tényleg pihennek és lazulnak egész nyáron?
A környezetünkben szinte minden családban megy legalább az egyik gyerek valamilyen táborba, kézműves-tábor,sporttábor, mesetábor, ilyen-olyan tábor, a mieink nem. Ennek több oka is van. Egyrészt irtózatosan soknak találom az árakat, irreálisnak gondolom még akkor is, ha értem én, hogy miből tevődik össze. Arról nem beszélve, hogy nálunk minden hárommal szorzódik. Ami úgy kb. azt jelentené, hogy egy-egy táboros hétre elmenne a havi fizetésem. És még akkor abba bele sem gondoltam, hogy hány olyan napközis tábor van, ami ugyan lényeges olcsóbb, ámde az odajutást is meg kell oldani, meg a hazajutást is. Ami nálunk elég furán kivitelezhető lenne.
Másrészt a gyerekeink nem vágynak ilyenekre. Nem tudom, hogy pusztán csak azért nem, mert nem ismerik, vagy akár csak simán lusta disznók, és tudják, hogy egy ilyen táborban napirend van, meg feladatok, meg mindenféle szabály.
Harmadrészt én egészen komolyan gondolom azt, hogy a nyári szünet pihenésre van. Pihenni pedig szerintem úgy lehet, ha hagyjuk őket azt csinálni, ami jólesik nekik, addig aludni, amíg csak maguktól nem ébrednek, fagyit enni reggelire, vagy vacsorára, akár tévét nézni fél napot is, vagy focizni ugyanennyit. Azt tapasztalom, hogy mindenfélét csinálnak, igaz, sokat számítógépeznek (főleg ebben a melegben), de mennek biciklizni, focizni, segítenek. Mindent hárman. És ez a két nagyot dícséri, hogy a kicsit nem hagyják ki semmiből, pedig tudom, hogy sokszor teher nekik, főleg, ha biciklizni vagy focizni mennek. Ennek ellenére kérni sem kell nekem, ha Roli menni akar velük, hát mehet.
Igazából azt sem bánnám ám, ha egész évben így lenne. Tanulhatnának skype-on tőlem nyugodtan. Nagyban megkönnyítené az életünket... mondjuk legalább annyira meg is nehezítené, de abba most ne menjünk bele.

Na és nálatok? Táboroznak?

17 megjegyzés:

  1. Nem vagyok táborpárti, valószínűleg a saját gyermekkori negatív tapasztalataim miatt.

    VálaszTörlés
  2. Én sem vagyok táborpárti (szintén negatív élmény), de idén a kisasszony kikövetelte magának, hogy elmehessen ottalvós lovastáborba egy hétre két ovistársával, hiszen ő már "nem kisbaba". Jobban izgulok, mint ő :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem jól érzi majd magát. :)

      Törlés
  3. úgy látszik egyedül leszek a véleményemmel: ha belefér a keretbe és kedve van, akkor miért ne? Lányok zenei táborokba/kurzusokra mennek (remek fejlődési lehetőség, jó társaság), fiúk meg 2-3 éve ki nem hagynák a 2 hét oratóriumot (hazajárós; remek programok, jó társaság). A maradék időben meg pihennek, bicikliznek, gépeznek, társasoznak, vagy pár családi program: nyaralás, Vidámpark, Múzeum, strand, kósza mozi vagy csak egy pincebuli baráti családokkal. De augusztustól én már kegyetlen vagyok és a kötelező olvasmányoknak neki kell állni. (az mellett még bőven marad idő gépezni, stb.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért a kulcsmondat ott van nálad is. HA belefér a keretbe, és HA kedve van. Ezek nélkül ugye semmit nem ér az egész...
      Én nem vagyok annyira kegyetlen, mint Te (:P), de azért augusztusban már kicsit mi is hangolódunk a sulira. :)

      Törlés
    2. "kicsit" hosszú a kötelezős lista...meg így is- úgy is olvasnak, akkor néha belefér az irányítás....

      Törlés
  4. én is tábor párti vagyok, lennék mert sajnos erre felénk nem igazán van ilyen. Messze pedig nem akarom küldeni. Én azt mondom, hogy sok gyerek között lenne igazi a nyár, a pihenéssel egyetértek én is, és abban is hogy azt csinálja amihez kedve van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nálunk a sok gyerek eleve adott, hogy így itt vannak együtt, meg még előfordul, hogy páran hozzájuk csapódnak ilyen-olyan korosztályokból.

      Törlés
  5. Én is a keverék mellett vagyok: 11 hét semmit-tevés nekem nagyon soknak tűnik, ezért nem árt 1-1 hét "rendszerrel" megszakítani. Mondjuk, a sportolóknál ez nem is kérdés: nincs nyár edzőtábor nélkül... :-) Ha a döntés főleg anyagi magyarázattal bír, azt sajnálom viszont.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sportolóknak a sporttábor egészen más lapra tartozik. Az már akkor eldöntetett, amikor az adott sportágat komolyan elkezdte űzni.
      A semmit tevés és a táboros rendszer között meg még szerintem van egy csomó árnyalat, és így nem is tűnik olyan semmit tevésnek sem, meg túlzott rendszernek sem. :) De ugye kinek így, kinek úgy.. (meg ahogy a takaró ér)

      Törlés
  6. Ugyan ezt írtam volna,mint Szitya :) Szóval teljesen egyetértek vele!

    VálaszTörlés
  7. Nálunk még kicsik, de én is inkább a vegyes megoldásra szavazom - ha a jövőben lesz rá keret,és ők is nyitottak rá. És igazából sokszor "megoldást" is jelent a hosszú szünetben a gyerek elhelyezésére.
    A nagyobbik gyerekünk most 4,5 évesen úszótáborban vett részt. Félnapos volt, a korára tekintettel, szerette, tetszett neki, a hét közepétől már egész napra ment, de pénteken reggel közölte, hogy nem akar menni, mert "unalmas". Valószínűleg igazából nem unalmas volt, hanem elfáradt, így nem erőltettem, de ha nem tudtam volna kire bízni, nem tehettem volna mást.

    VálaszTörlés
  8. Nálunk az élet hozza a tábort, és szerencsénk van mert egyik sem dárga. Van néptánc tábor a lányoknak vagy ingyen, vagy jelképes összegért, ugyanez Márkónak foci tábor, kick-box tábor, idén horgász tábor is. Van "családsegítős napközis tábor " ez is jelképes összegért, és van úszótábor ami kifizethető. Egy-egy tábor ált. egy- egy hét és nem ottalvós, a zánkai vizimentő tábpor pedig Erzsébet tábor volt ( Tessék jövőre pályázni! ) ami 2000 ft egy hét!
    Szeretem az olcsó táborokat, 1. mert vannak:) , 2. mert utálom, ha a gyerekek nem csinálnak semmit, mert csak egymást eszik és arra így is jut bőven idő. Szóval én örülök minden lehetőségnek, amikor van programjuk mert még kicsik ahhoz, hogy egyedül legyenek és akkor legalább vigyáznak rájuk és nem készítik ki az apjukat, mert ugye énn em nagyon vagyok otthon...

    VálaszTörlés
  9. Én nem vagyok táborellenes, bár most már Dunát lehetne rekeszteni az ilyen-olyan táborokkal, pedig mi még nem is vagyunk táboros korosztály. Szerintem lehet jó is a tábor. Ha egyszer majd oda jutunk, akkor én szerintem nem a tanulós tábort fogom preferálni, hanem inkább a sportosat. Tanulni éppen eleget lehet és kell év közben, a mozgás az meg mindig öröm. A társaság miatt pedig mindenképpen buli egy ilyen. Persze csak akkor, ha a gyereknek is van hozzá kedve.
    Amúgy meg szerintem sokan rá vannak kényszerülve, hogy táboroztassák a gyereküket, mert két és fél hónap szünet nagyon hosszú, és nincs kire hagyni a skacokat.

    VálaszTörlés
  10. Én is vegyes-párti vagyok, bár gyerekem még nincsen, de saját gyerekkori tapasztalatok alapján szerintem kell a gyerekeknek, hogy korabeli más gyerekekkel a szigorúan iskolai kereteken kívül is gyerektársaságban legyenek, ahol máshogy, vagy akár másokkal is találkoznak, más helyzetekben ismerik meg egymást. Mi nem jártunk anno külsősen szervezett tematikus táborokba, kivéve az edzőtábort, de az iskola szervezett táborokat. Volt csak sima Zánkán döglős tábor, címerező tábor (nagyobbaknak, kemény volt, de egy keveset még fizettek is érte),irodalmi tábor, zenetábor.Mindez megfizethető áron, persze akkor még nem tudtuk, hogy ez a pedagógusoknak is mekkora teher, és úgy kell vadászni a felügyelő tanárokat, akik nem kaptak érte semmit, csak az ellátást, és volt, amikor már felgimnazisták voltunk, hogy mondták, igazából nekik ez a hátuk közepére nem hiányzik.

    VálaszTörlés