0. nap

Hogy is kezdjem... hát végül is úgy, hogy NYARALUNK. Ez a nulladik nap, mert még a lefixálthoz is hozzácsaphattunk végül még egyet, mert ez így jó nekünk.
Nem volt semmi a nap, még akkor sem, ha végül én ma már nem dolgoztam (merthogy tegnap azt mondták, ha elég lesz, amit átveszek, akkor mehetek ma is, így aztán ha már.. akkor mindent átvettem, amit csak lehetett...). Mondjuk tegnap jól le is zombultam az alatt az egy nap alatt, meg aztán tudtam is, hogy nem muszáj mindent elpakolnom egy nap alatt, így hát mindent hagytam szépen ma délelőttre. Hatkor keltem, mert még mostam két adagot, azt ugye ki is kellett teregetni, meg meg is kellett száradnia, mire indulunk. Balázs még dolgozott, nem is akármilyen fontos munkája volt, de délre ígérte magát.
Lényeg a lényeg, addigra mindent összepakoltam. Bőrönd, táskák, kisebbek, nagyobbak... Balázs konkrétan majdnem sarkon fordult mikor meglátta... de egyszerűen képtelenség volt kevesebbet pakolni, mert ilyenkor látszik igazán mekkora gyerekeink vannak.. az ő ruháik pont akkora helyet foglalnak, mint a mieink. :D :D :D Aztán ezen a cucc-kérdésen is túlestünk (nem vagy normális, komolyan mondom, hogy nem vagy normális, ennyi cuccot..:D D :D), meg be is fért a kocsiba (ezért van ekkora autónk többek között), és végre el is indultunk.
Túl azon, hogy az út egy részében egymáshoz sem szóltunk, azért jó volt. Na épp Boglár előtt énekelt nekem egyet ByeAlex is a rádióból, amit aztán kísért a gyerekkórus is hátulról (jó, Patrik nem.. pedig komoly basszus jött volna belőle, az biztos), úgyhogy gondoltam, na azért ez már csak jó lehet.

Itt minden az az ismerős jó, ahonnan már most tudom, nem akaródzik majd hazamenni, de szerencsére még soká lesz a hazaindulás. Kipakoltunk, belaktuk, majd aztán szegény ház egész télen az én gyerekeim hangját nyögi.. :D :D
Megvolt az első röhejes baleset is... ki mással történt volna, ha nem Rolanddal, aki ruhástól esett a Balatonba, mert annyira nézte a Ferrari-s vizibiciklit. Szegény.. az egyik pillanatban még jött, a másikban meg már ugrott is kifelé onnan, és csak a csobbanást hallottuk. Nagyon sérelmezte, hogy mindannyian kinevettük (nem lehetett nem nevetni, na), így aztán haza is kellett jönni (meg amúgy is fázott a vizes nadrágban), hogy aztán majd vacsora után menjünk még egyet sétálni, meg fagyizni.

Freddy és Arthur sajnos otthon maradtak, és bevallom, nagyon hiányoznak, és titokban még egy kicsit sírtam is értük.. remélem, azért esznek majd így is, hogy más adja nekik.

Ja, és én már azt is tudom, mit hagytam otthon. Persze, hogy valami fontosat. De majd intézkedem, hogy utánam jöjjön..

És a nulladik napot követi majd még 12. :) Mi minden lesz itt, ha így indult...