Orvosnál voltam...

Ez nem egy szokványos hét számomra. Túl azon, hogy soha az életemben nem dolgoztam még ennyit, mint az elmúlt napokban, még más is történt. Tegnap úgy a munkaidő közepén megkeresett a főnököm, hogy menjek már vele egy pár percre. Igazából attól tartottam, hogy valamit nagyon elszúrtam, de olyan arca van, amiből soha nem lehet kiolvasni semmit, úgyhogy úgy döntöttem, hogy hát mindegy, megyek vele, és majd ha tudom már miről van szó, akkor megoldom. Magamban végigpörgettem azért az elmúlt hét, és az elmúlt napok dolgait, van e valami, amiben bizonytalan voltam, vagy amit nem úgy csináltam, ahogy kellett volna, de nem találtam semmit. Vártam hát, hogy majd ő előrukkol vele..
Nem kellett sokáig várnom.. tulajdonképpen másfél perccel később már ki is mondta a kérdést, hogy "Érdekel, lenne kedved hozzá?" Az eddigi betanulás még komolyabbra fordul (amint ezen a héten túl leszünk), mert augusztus 1-től változik a munkaköröm. Egy kicsivel feljebb kerülök a képzeletbeli ranglétrán, valakinek a helyére, aki szintén egy kicsivel feljebb kerül azon a bizonyoson. Persze, érdekel, és persze, van kedvem hozzá, és remélem, hogy megfelelek majd.
Így aztán ma orvosnál is voltam a munkakör váltás miatt, és alkalmasnak találtak erre is.
Még magamban sem rendeztem el ezt. Még vannak félelmeim (elsősorban a fogadtatástól), és még van egy csomó tanulnivalóm is. De úgy gondolom, hogy ha az elődömet nem is sikerül majd teljes mértékben pótolnom egy jó darabig (neki van két év előnye velem szemben, mármint tapasztalatban), legalább úgy el fogom tudni végezni a rám bízott feladatot.
Azért örülök ám.. :) Végre a saját bőrömön is tapasztalhatom, amit olyan sokszor hallottam, mégsem hittem el sosem, hogy igaz, miszerint mindenkit a hozzáállása és a munkája alapján ítélnek meg.