Nem bottal..

Van az a mondás, hogy Isten nem bottal ver. Ugye ismeri ezt mindenki, nem kell hozzá külön magyarázat. Nos, tényleg nem.. Mondjuk már párszor megtapasztaltam, de mindig csak olyankor kapok igazán észbe, mikor már itt az újabb..
Jókat röhögtem az elmúlt napokban a fiaim különböző bénaságán. Ki a Balatonba esett ruhástól, ki nekiment a annak a bigyónak, ami azért van a strand bejáratánál, hogy autó ne tudjon bemenni, ki a biciklinek ment neki. Mindenkinek volt már valami bénulás a rovásán, csak nekem nem. Amitől azért is hízott a májam, mert köztudottan én vagyok az, aki a legbénább mindőnk közül, és velem fordulnak elő lehetetlenebbnél lehetetlenebb dolgok.
Most sem történt ez másképp. Mert naná, hogy csak rajtam maradt látható nyoma annak, ami történt. Ma ebéd után a strandra indultunk, mikor én még hátraszaladtam a hátsó teraszra, de már körbe kellett mennem, mert belülről bezártuk. Elindultam, és leléptem az ajtó elöl. Azt gondoltam, ott a lépcső, így aztán csak ilyen lépcső-lépés-méretűt léptem... csakhogy lépcső az nem volt. (illetve van, csak épp a másik oldalon) Hogy orra ne essek a betonon, próbáltam visszaszerezni az egyensúlyomat, úgy kb. kézzel-lábbal kapálóztam (épületes látvány lehettem, belátom). A kézzel kapálózás volt a legsikeresebb, mert a könyökömet végighúztam a ház falán. Amúgy lendületből.. ahogy azt illik.
Úgy látszik, mostanában az első sokkos reakciók nem váltanak ki belőlem fájdalmat, mert most sem éreztem, hogy fájna, csakúgy mint múltkor mikor az ujjamat grilleztem (ami amúgy még mindig gyógyulgat). A strand felé menet már éreztem, hogy hú de ég. Odanéztem, vérzik. Visszajönni már nem akartam, gondoltam, majd a strandon kérek a Vöröskeresztesektől (merthogy ők mindig ott vannak) egy ragtapaszt rá, és kész. Ahha... hát ez ennyire nem volt egyszerű. Mert ránéztek, felszisszentek, majd közölték, hogy ők inkább kötöznék. Hát mondom, jó, legyen. Két fiatal volt, egy fiú és egy lány. Szakszerűen lefertőtlenítették, én egy kicsit kevesebbel is elégedett lettem volna, mert úgy csípett, hogy most már megértem a gyerekeimet, mikor sziszegnek és jajjgatnak a betadine-ozástól. Aztán pedig újra lefertőtlenítették. Majd bekötözték. Egy egész csomag kötszerrel. :D Elláttak még jó tanácsokkal (ne menjek a vízbe négy órán át), majd kitöltötték az ellátó lapot, amit alá is írtam, és a másolatot meg is kaptam. Majd utamra bocsátottak.

Pedig csak egy horzsolás

A kötést pár órán keresztül bírtam, de aztán leszedtem, mert nagyon szoros volt, és nem bírtam tőle behajlítani a kezem. Raktam rá ragtapaszt. 

A kárörvendés nyomát meg magamon viselem most egy darabig.. úgyhogy ezentúl kétszer meggondolom kit röhögök ki.. :D 

De azért magamon jót röhögtem ám.. az ér, nem? :D