Hogy meséljem el, hogy mennyire nagyon nagy élmény volt ma, hogy nem csináltam semmit? Mert hogy is lehet elmesélni a semmit? Azért nem én lennék, ha nem próbálnám meg legalább.
Tegnap estére nagyon fáradt voltam. Hat napot dolgoztam a héten, és mit ne mondjak, unatkozni nem volt idő egy percet sem, sőt. Ráadásul ugye a hajnalban kelős hét volt ez, ami még akkor is nagyon kifárasztana, ha odabent csak lábat lógatni kéne.
A tegnapi nap meg amúgy is túl tett mindenen, nagyon fontos és nagyon nagy odafigyelést igénylő munkánk van, mondhatnám, rajtunk a világ szeme most (legalábbis a saját világunké). Azért még délután Balázs jó tanácsát megfogadva elindítottam a mosógépet is egy adag ruhával, mondván estig bőven megszárad, és akkor ma nem kell mosni sem.
Fél kilenc után keltem. Ami már önmagában nagy boldogság volt, mert éppen annyival aludtam többet a héten megszokottnál, mint amennyit aludtam egy-egy éjszaka alatt hétköznapokon. Az ebédet elintéztük ilyen gyorsan elkészülő (ámde nem egészséges, és nem is bio) kajával, ami megint csak sokat könnyített a dolgomon.
Nagyjából ennyi is volt a mai cselekedetem. A többi fennmaradó időben bőszen csináltam a semmit, és közben időről időre rácsodálkoztam, hogy mondhat akárki akármit, nekem olyan nagyon jó. Amerre csak néztem, olyan arcok néztek vissza rám, akik szeretnek engem (és hiába mondja Balázs, hogy engem mindenki szeret, ez azért nem igaz ám), akármikor hozzájuk szólhattam, akármikor adhattam egy puszit, vagy csak mosolyogtam egyet (ahogy csak én tudok). Van egy csomó minden, ami miatt mérgelődhetnék... meg van egy csomó minden, amit megcsinálhattam volna, mert éppenséggel a porcicák lassan átveszik az uralmat nálunk, de semmi késztetést nem éreztem erre. Csak szívtam magamba a nap minden pillanatát, és raktároztam a jövő hétre, amikor majd alig találkozunk, és amikor majd a nagyon fontos és nagyon nagy figyelmet igénylő munka miatt fáradt is leszek, meg nyűgös is.
Ugyan a fejem fájt egész nap (túlaludtam magam, meg még telihold is van), de még ez sem tudta megkeseríteni a napomat. Meg az sem, hogy Balázs időnként morgott egy kicsit. Tudom, mitől van, és próbáltam oldani benne is a feszültséget (neki sem lesz kevésbé fontos és kevesebb figyelmet igénylő munkája az enyémnél...), időről időre elmondtam neki, hogy eddig is mindent megoldott, ne aggódjon már ennyit. Érdekes összefüggés egyébként (úgysem hiszi majd el), hogy éppen most megint "elaludta a nyakát". Volt már ilyen többször, és lesz is még egy párszor.. nem is annyira a nyaka, mint a háta.. leginkább a lapockái körül, ahol azok az izmok vannak, ahol cipelünk. Van mit cipelnie, és csak pakolja, pakolja, hát jóhogy fáj.. De majd holnap-holnapután megnyugszik, hogy tényleg megoldotta, amit meg kellett, és akkor már majd fájni sem fog. :)
Ja, hát és azt majdnem kifelejtettem, hogy délután egy fél órácskát még újra aludtam is. :)
Úgyhogy most aztán kipihenve (bár egyfolytában ásítok) üzenem a jövő hétnek, hogy "Reszkess, úgyis legyőzlek"
Hajrá! :-)
VálaszTörlés