A fáradtságtól is biztosan, vagy akár ilyen a csillagok állása is, nem tudom, de olyan érzelmi hullámvasút van bennem, hogy ma este ott tartok, hogy sírni volna jó. Nincs semmi baj, bár majdnem egy órája itthon vagyok, és még csak most csengett le bennem az ijedtség okozta adrenalin-löket (amit köztudott, hogy amúgy sem viselek jól). A héten három műszakban dolgozunk, tehát minden este váltott minket az éjszakás szak. Ma is jöttek, de a háromból csak ketten, és mindketten rettenetesen felzaklatott állapotban, merthogy a harmadik kolléganő nem jött, és nem érik el telefonon sem,és senkinek fogalma sincs róla, hogy mi van vele, hol van.. Ahányan voltunk, lemerevedtünk egy pár másodpercre, hogy aztán átgondoljuk, mit tudunk tenni.
-Hívjuk fel a férjét...... igenám, de ő külföldön van.
-Akkor szerezzük meg a fia számát... igenám, de ő meg valami fesztiválon van.
Közben újra és újra hívtuk, de a telefonja tök süket.
Ketten voltunk a délutános szakból helyiek, így aztán ránk jutott a feladat, hogy elmegyünk hozzá, ahol lakik, és megnézzük hogy van, vagy mi van.. és ha esetleg elaludt, behozzuk dolgozni.
Míg az öltözőből leértünk a kocsihoz, ezer verziót beszéltünk át, mi lesz, ha nem nyit ajtót. Ha hiába csengetünk? Kihívjuk a rendőrséget? Vagy mi?
Beültünk az autóba, és jött. Tolta a biciklit, amin egy rohadt lámpa sem világított, szakadt róla a víz, remegett keze-lába. Igazából abban a pillanatban a megkönnyebbüléstől tudtam volna sírni, ha nem aggódom annyira, hogy még most ott rosszul lesz, amilyen állapotban van. Rácsukódott a garázsajtó este, ennyit mondott, és már ment is befelé.
Engem sokkolt az egész helyzet. Egyáltalán már az, hogy nem tudtuk mi van vele, és nem volt elérhető (és már értem, miért is voltak ekkora pánikban miattam is múltkor), ráadásul nekem eszembe jutott egy két évvel ezelőtti eset, mikor ugyanígy várták ugyanide a kollégát, és soha többet nem jött.
Szerencsére most ez nem történt meg. És nagyon remélem, az éjszaka eseménytelenül telik, és nem lesz semmi baj, és hétvégén sikerül majd kipihennie is magát.
Ugyanakkor, hogy ne csak rosszat írjak így késő este.. a héten jó sokat dolgoztunk együtt egy olyan emberrel, akit én sokra tartok, viszont nem túl sokszor nyílik rá alkalmam hogy akár szót váltsunk egymással köszönésen kívül. Többször is beszélgettünk, (már-már elbízom magam, hogy szeret velem beszélgetni) sokféle dologról. Besegített a munkámba is, és csak állt, és beszélt, hogy majd hova mennek mikor szabadságon lesz, és mit szólt hozzá a család. Szinte elsőként gratulált az előrelépésemhez, egy ugyanilyen "mi újság lányok, minden rendben?" kérdéssel indított beszélgetés közben. Ma pedig... és ettől is majdnem elsírtam magam.. azt mondta, de jó Balázsnak, hogy velem mindent meg tud beszélni, mert náluk ez nem így van. Részemről csak miatta nem is bánnám, ha még tartana ez az egész jövő héten is, mert majd ezentúl nem lesz alkalmunk így beszélgetni.
Szóval, ezen a héten nagyon sok minden történt. És még nincs is vége. Röpke hét óra múlva újra munkába fogok állni... de sebaj.. mindjárt itt a délután, és vasárnap majd teszem a semmit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése