Ami akkor lenne az igazi, ha jó sokan részt vennénk benne... Mindegy hogyan, itt írod le Te is, vagy magadnak csak, esetleg közzéteszed a saját blogodon, vagy kiposztolod a facebook-ra. Sőt, az sem baj, ha én nem is fogok tudni róla. :) Azt azért előrebocsátom, a kérdések nem a saját fejemből pattantak ki, hanem a Láthatatlan Egyetem Önkéntesei munkájának eredménye.
Első körben akkor következzen 6 mondat az előző évről (vagyis erről, ami még éppen tart)
A legbölcsebb döntés, amit meghoztam az volt, amikor február végén igent mondtam egy olyan ajánlatra, ami nem teljesen az volt, amire vágytam.
A legnagyobb lecke, amit megtanultam az volt, hogy semmi sem fontosabb annál, hogy az ember egészséges és vidám tudjon lenni. És még az, hogy minden megvár...
A legnagyobb kockázat, amelyet vállaltam az volt, amikor február végén igent mondtam egy olyan ajánlatra, ami nem teljesen az volt, amire vágytam. Fogalmam sem volt, meddig bírom fizikailag, testileg, egészségileg.. és benne volt a kockázat, hogy el fogok bukni.
A legnagyobb meglepetés az előző évemben az volt, hogy a férjem és a fiaim mennyire frankón helyt tudnak állni minden helyzetben.
A legnagyobb szolgálat, amelyet végeztem ebben az évben is ugyanaz, mint eddig mindig. :) Mondanám, hogy Isten szolgálata, de nem a szó szoros értelmében, hanem egy kicsit másképp. Mondanám, hogy az Univerzum szolgálata, de ez sem igaz.. De valami ilyesmi. :)
A legnagyobb dolog, amelyet befejeztem ebben az évben is a blogom. Mert az idén is kitartottam minden nap jóban-rosszban, fáradtan, idegesen, félve, sírva, örülve... :)
Akinek van kedve, csatlakozzon. :) Akinek nincs, az is.. és majd menet közben kedve is lesz. :) Még van ám kérdés holnapra, sőt, holnaputánra is. :)
Na és azért elmesélem, hogy kicsit zűrzavaros lelkem ma komoly megnyugvást nyert. Lehúztam az ágyneműt, tisztát húztam, mindent kimostam, kiástam a gyerekek szobáját a háthogyismondjam miből... trutyi?gané? valami ilyesmiből. Ugyan nagyon elfáradtam, de nagyon jólesett végre megcsinálni. :)
Dius gondol... mit is?
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: játék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: játék. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. dec. 29.
2013. aug. 15.
Juhuhúúú
Csupa mosoly és öröm volt a mai nap. Annyira jófejek vagytok, Ti, mindannyian, akik velem játszottatok, annak ellenére is, hogy nem volt igazi nyeremény. :) De látszik, hogy jó sokan vagytok, akik játékos kedvűek vagytok, akik szeretnek örömet szerezni. Elképzeltem magamban már tegnap este is, hogy vajon hányan lesznek, akik egyáltalán veszik a fáradtságot, és nekiállnak a számokat kitalálni... volt egy pillanat, amikor átsuhant az agyamon, hogy biztosan senki, mert ez tök hülyeség.. De aztán azonnal el is hessegettem ezt a gondolatot, és magamból indultam ki, hogy én aztán egészen biztosan nem hagynék ki egy ilyen alkalmat.. és azt gondoltam, hogy lesz olyan hat-hét ember, aki mindenképp..
Ééééés.. .. ehhez képest tizennégy darab sms-t kaptam, és mindegyik hatalmas mosolyt csalt az arcomra. Akiknek délután válaszoltam, azokat akkor kaptam meg, amikor enni voltam. Addigra épp hat darab várt a telefonomon, és ahogy olvastam őket, úgy lett mindig szélesebb a vigyor a képemen, meg is kérdezte a kolléganőm, aki velem szemben ült, hogy jó hírt kaptam? Mondtam, hogy bizony, egy csomó jó hírt, mert rengeteg jó ember van ez a világon. Nem nagyon értette miért is mondom ezt, de azért megjegyezte, hogy szerencsés ember vagyok, amiért ezt így látom. :)
Szóval, köszönöm mindenkinek, aki elküldte. Külön köszönöm azoknak, akik még alá is írták, és tudom is ki volt az sms mögött. A zugolvasóknak is, akik ugyan itt ritkán szólalnak meg, mégis örömet szereztek nekem. :)
Annyira jó érzés volt egyébként, hogy már majdnem bánom is, hogy most ezt "ellőttem", mert még egyszer ilyet nem tudok. :) (de majd kitalálok ám valami mást)
És ugye mondtam, hogy tele van a világ jó dologgal? Csak meg kell találni...:)
Annak a nagyon kedves valakinek pedig, aki az sms-ében telefonhívással "fenyegetett", innen is üzenem, hogy csak bátran, bármikor.. :)
Ja, és juhuhúúúú, jövő héten csütörtökön és pénteken szabira megyek. Ez már biztos. :)
Ééééés.. .. ehhez képest tizennégy darab sms-t kaptam, és mindegyik hatalmas mosolyt csalt az arcomra. Akiknek délután válaszoltam, azokat akkor kaptam meg, amikor enni voltam. Addigra épp hat darab várt a telefonomon, és ahogy olvastam őket, úgy lett mindig szélesebb a vigyor a képemen, meg is kérdezte a kolléganőm, aki velem szemben ült, hogy jó hírt kaptam? Mondtam, hogy bizony, egy csomó jó hírt, mert rengeteg jó ember van ez a világon. Nem nagyon értette miért is mondom ezt, de azért megjegyezte, hogy szerencsés ember vagyok, amiért ezt így látom. :)
Szóval, köszönöm mindenkinek, aki elküldte. Külön köszönöm azoknak, akik még alá is írták, és tudom is ki volt az sms mögött. A zugolvasóknak is, akik ugyan itt ritkán szólalnak meg, mégis örömet szereztek nekem. :)
Annyira jó érzés volt egyébként, hogy már majdnem bánom is, hogy most ezt "ellőttem", mert még egyszer ilyet nem tudok. :) (de majd kitalálok ám valami mást)
Annak a nagyon kedves valakinek pedig, aki az sms-ében telefonhívással "fenyegetett", innen is üzenem, hogy csak bátran, bármikor.. :)
Ja, és juhuhúúúú, jövő héten csütörtökön és pénteken szabira megyek. Ez már biztos. :)
2013. aug. 14.
Ki játszik velem?
Nagyon-nagyon elfáradtam ma, akadt bőven olyan dolog is, amivel még nem találkoztam, meg olyan is, amivel már igen, de attól még nagyon nagy figyelmet és odafigyelést igényel.(és nagyon sürgősen meg kell tanulnom angolul, vagy németül, vagy franciául, vagy olaszul.. ) A kilenc és fél órából, amit bent voltam, egy fél óra volt csak, amikor nem kellett nagyon összeszedettnek lennem, úgyhogy most kellőképp le vagyok pukkanva agyilag ahhoz, hogy bármilyen érdekességgel is elő tudjak rukkolni.
Vagy lehet, hogy mégsem.. mert kigondoltam valamit, amit hívhatunk játéknak, de tulajdonképpen az én örömöm lesz csak a játék díja. :)
Naszóval.. gondolok egy merészet, és kíváncsi is vagyok, hány kifejezetten játékos kedvű olvasóm van. Szeretnék kapni egy sms-t. Nem kell aláírni sem, és tökmindegy mi lesz benne, mert igazából a játék lényege az lenne, hogy kitaláljátok, mi is lehet a szám, amire el kell küldeni. Vajon hányan mertek majd próbálkozni?
A telefonszámomat megpróbálom többféleképpen is körülírni, hogy valahogyan meg lehessen fejteni.
A szolgáltatóm az a cég, akinek a logója fekete alapon kék háromszirmú virág (vagy esetleg propeller) van. Ez eddig nem nehéz, gondolom.
A számok pedig.
Az első két számjegy összege tizenegy, a szorzata pedig tizennyolc.
A következő két szám összege három, a szorzata pedig kettő.
Az ezután következő két szám összege tizenhárom, a szorzata pedig harminchat.
És ezután már csak egy nagy nulla van. Mondhatnám semmi. De nem, nem semmi ez...
Az egész számsorozat összege pedig huszonhét. Ha hozzáadjuk még a szolgálató előhívóját is (a 06, illetve a +36 nélkül!!!), akkor pedig huszonkilenc.
Az első három számból ki lehet írni, hogy zab. Az utolsó háromból pedig hogy who. És közötte van egy olyan szám, ami alatt nincs betű.
Szerintem pofonegyszerű. És most, hogy mindezt így végigzongoráztam, és leírtam, elgondolkodtam rajta, hogy valóban nagyon fáradt vagyok? Vagy talán túl fáradt is? Vagy leginkább csak roppant fárasztó? :D
Várom az sms-eket, (azoknak is ér örömet szerezni, akik amúgy tudják is a számomat) és a tippeket ide, hogy hány sms érkezik holnap olyankorig, amíg hazaérek. :)
Vagy lehet, hogy mégsem.. mert kigondoltam valamit, amit hívhatunk játéknak, de tulajdonképpen az én örömöm lesz csak a játék díja. :)
Naszóval.. gondolok egy merészet, és kíváncsi is vagyok, hány kifejezetten játékos kedvű olvasóm van. Szeretnék kapni egy sms-t. Nem kell aláírni sem, és tökmindegy mi lesz benne, mert igazából a játék lényege az lenne, hogy kitaláljátok, mi is lehet a szám, amire el kell küldeni. Vajon hányan mertek majd próbálkozni?
A telefonszámomat megpróbálom többféleképpen is körülírni, hogy valahogyan meg lehessen fejteni.
A szolgáltatóm az a cég, akinek a logója fekete alapon kék háromszirmú virág (vagy esetleg propeller) van. Ez eddig nem nehéz, gondolom.
A számok pedig.
Az első két számjegy összege tizenegy, a szorzata pedig tizennyolc.
A következő két szám összege három, a szorzata pedig kettő.
Az ezután következő két szám összege tizenhárom, a szorzata pedig harminchat.
És ezután már csak egy nagy nulla van. Mondhatnám semmi. De nem, nem semmi ez...
Az egész számsorozat összege pedig huszonhét. Ha hozzáadjuk még a szolgálató előhívóját is (a 06, illetve a +36 nélkül!!!), akkor pedig huszonkilenc.
Az első három számból ki lehet írni, hogy zab. Az utolsó háromból pedig hogy who. És közötte van egy olyan szám, ami alatt nincs betű.
Szerintem pofonegyszerű. És most, hogy mindezt így végigzongoráztam, és leírtam, elgondolkodtam rajta, hogy valóban nagyon fáradt vagyok? Vagy talán túl fáradt is? Vagy leginkább csak roppant fárasztó? :D
Várom az sms-eket, (azoknak is ér örömet szerezni, akik amúgy tudják is a számomat) és a tippeket ide, hogy hány sms érkezik holnap olyankorig, amíg hazaérek. :)
2013. máj. 31.
Húsz év múlva
Avagy poszt a jövőből, egészen pontosan 2033-ból. Lili kérdésére válaszolva. (Ha valami jövőbelátó gömböd lenne, és belenéznél 20 év múlva, hogy látnád magad?)
Ma szabadnapot vettem ki, hogy vigyázhassak a legkisebb unokámra, mert a szüleinek valami intéznivalója volt. Nem tudták magukkal vinni, én meg úgyis annyira örülök, bármelyikőjük is van velünk, hát kihasználtam az alkalmat. Édes kis virágszál, nagyon ügyesen segített nekem a kertben, játszottunk a kutyákkal, még aludtunk is egyet ebéd után. Hát igen, én is.
Fel sem tűnt, hogy ennyire fárasztó tud lenni néha a munkánk, pedig változatlanul nagyon szeretem. A húsz éves jubileumi ünnepségen döbbentem csak rá, milyen hosszú idő is telt már el, és azóta mennyi mindent csináltam itt. Mindegyik feladatomat szerettem, de ez a mostani az igazi azért. Mondhat bárki bármit, igenis jó dolog a férjemmel vállvetve dolgozni. Azt mondták, ne vállaljam, mert rámegy a házasságunk, de úgy érzem, még így, harmincnégy év után is, hogy a mi véd-és dacszövetségünkön az ilyesmi csak erősít. És milyen pillanatok alatt elintéztem így ezt a mai napi szabadnapot is.
Erik a fiúkkal együtt jött délután Grétiért, mikor a suliból hozta őket haza . Hihetetlen, hogy még mindig mennyire az apja klónja, de még ennél is hihetetlenebb, hogy Dani is mennyire kiköpött nagyapja. És, mondtam is kicsit kárörvendve az én drága fiamnak, hogy fel is köthetik az alsóneműt, mert a természete is övéké ennek a fiúcskának. A szeme sem áll jól.. :) Peti nagyon komoly viszont, most is csak ült a kanapén, és olvasta a magával hozott könyvét. A húgával
Roland csak telefonált, mert szokás szerint nincs ideje semmire, leginkább arra nem, hogy megálljon, vagy kicsit leálljon az őrült terveivel. Nem is tudom, hogy bírja vele a menyem... nekem néha nézni is rossz ezt a pörgős életet, ahogy élnek. De jól vannak, és hétvégén jönnek majd a szokásos ebédre. Azért azt nem felejtette el, hogy megkérdezze, hogy van Nugát, aki épp mára van "kiírva", de semmi jele szerencsére, hogy beindult volna nála a szülés. Holnap meg majd úgyis bevisszük az állatorvoshoz, hogy megvizsgálja, és lehet, hogy meg is fogja császározni. Épp az előbb számoltam utána, hogy Freddy lányának a lányának a lánya Nugát... nem is tudom milyen leszármazott lesz ez az alom az én drága Freddymnek. Én már el is döntöttem, hogy egy fiú bézs kölyök marad ezúttal nálunk, ha kell, meg is harcolok érte Balázzsal, aki szerint már négy kutya is bőven sok. Majd azzal érvelek, hogy négy kutya még kevés is, mert öt unokánk van eddig, és a hatodik épp úton. És az úgy lenne igazságos, ha mindenkinek lenne egy...
Patrikkal is beszéltem, igaz, még tegnap késő este. Teljesen bele van merülve a munkájába, mint mindig, valami új szoftvert tesztel egy nagy biztonsági cégnek. A lányokat elhozza holnap este, nálunk fognak aludni, mert ők meg hivatalosak valami céges bulira. Várom már nagyon. Lehet, hogy felhívom Eriket is, hogy hadd aludjanak itt a fiúk is, az lenne csak az igazi.
Ja, és még egy kicsit kertészkedtem is ma, elültettem még van harminc tő napvirágot körbe a terasz körül, így most már minden négyzetcentiméteren virítani fog. :)
Ma szabadnapot vettem ki, hogy vigyázhassak a legkisebb unokámra, mert a szüleinek valami intéznivalója volt. Nem tudták magukkal vinni, én meg úgyis annyira örülök, bármelyikőjük is van velünk, hát kihasználtam az alkalmat. Édes kis virágszál, nagyon ügyesen segített nekem a kertben, játszottunk a kutyákkal, még aludtunk is egyet ebéd után. Hát igen, én is.
Fel sem tűnt, hogy ennyire fárasztó tud lenni néha a munkánk, pedig változatlanul nagyon szeretem. A húsz éves jubileumi ünnepségen döbbentem csak rá, milyen hosszú idő is telt már el, és azóta mennyi mindent csináltam itt. Mindegyik feladatomat szerettem, de ez a mostani az igazi azért. Mondhat bárki bármit, igenis jó dolog a férjemmel vállvetve dolgozni. Azt mondták, ne vállaljam, mert rámegy a házasságunk, de úgy érzem, még így, harmincnégy év után is, hogy a mi véd-és dacszövetségünkön az ilyesmi csak erősít. És milyen pillanatok alatt elintéztem így ezt a mai napi szabadnapot is.
Erik a fiúkkal együtt jött délután Grétiért, mikor a suliból hozta őket haza . Hihetetlen, hogy még mindig mennyire az apja klónja, de még ennél is hihetetlenebb, hogy Dani is mennyire kiköpött nagyapja. És, mondtam is kicsit kárörvendve az én drága fiamnak, hogy fel is köthetik az alsóneműt, mert a természete is övéké ennek a fiúcskának. A szeme sem áll jól.. :) Peti nagyon komoly viszont, most is csak ült a kanapén, és olvasta a magával hozott könyvét. A húgával
Roland csak telefonált, mert szokás szerint nincs ideje semmire, leginkább arra nem, hogy megálljon, vagy kicsit leálljon az őrült terveivel. Nem is tudom, hogy bírja vele a menyem... nekem néha nézni is rossz ezt a pörgős életet, ahogy élnek. De jól vannak, és hétvégén jönnek majd a szokásos ebédre. Azért azt nem felejtette el, hogy megkérdezze, hogy van Nugát, aki épp mára van "kiírva", de semmi jele szerencsére, hogy beindult volna nála a szülés. Holnap meg majd úgyis bevisszük az állatorvoshoz, hogy megvizsgálja, és lehet, hogy meg is fogja császározni. Épp az előbb számoltam utána, hogy Freddy lányának a lányának a lánya Nugát... nem is tudom milyen leszármazott lesz ez az alom az én drága Freddymnek. Én már el is döntöttem, hogy egy fiú bézs kölyök marad ezúttal nálunk, ha kell, meg is harcolok érte Balázzsal, aki szerint már négy kutya is bőven sok. Majd azzal érvelek, hogy négy kutya még kevés is, mert öt unokánk van eddig, és a hatodik épp úton. És az úgy lenne igazságos, ha mindenkinek lenne egy...
Patrikkal is beszéltem, igaz, még tegnap késő este. Teljesen bele van merülve a munkájába, mint mindig, valami új szoftvert tesztel egy nagy biztonsági cégnek. A lányokat elhozza holnap este, nálunk fognak aludni, mert ők meg hivatalosak valami céges bulira. Várom már nagyon. Lehet, hogy felhívom Eriket is, hogy hadd aludjanak itt a fiúk is, az lenne csak az igazi.
Ja, és még egy kicsit kertészkedtem is ma, elültettem még van harminc tő napvirágot körbe a terasz körül, így most már minden négyzetcentiméteren virítani fog. :)
2013. máj. 22.
Megint egy kérdés....
Ezúttal Adrienntől, aki arra kíváncsi, hogy "Ha újra kezdhetnéd, mit csinálnál másképp?"
Körülbelül egy órája olvastam a kérdését, és azóta peregnek vissza az emlékképek bennem, keresem-kutatom azt a pontot, amit meg tudnék ragadni, és azt mondani, hogy Na, ezt másképp csinálnám. De nem találok ilyet. Annak ellenére sem, hogy egy csomó minden nagyon nehéz volt. Egy másik csomó minden meg nagyon is egyszerű. Vannak olyan történések, amik a mai napig befolyásolják az életemet, és vannak, amiken már rég túl vagyok. Így, vagy úgy, minden csatából és apró kis ütközetből felálltam a végén, vesztesen is pont úgy, mint amikor én voltam a nyertes.
Őszintén hiszem azt, hogy ha másik utat jártam volna, nem ugyanez az ember lennék. Ebben a pakliban az is benne van, hogy akár jobb is lehetnék. De ugyanúgy az is, hogy rosszabb. Nem tudom. De mivel éppenséggel szeretem én magamat így, ahogy vagyok, így azt hiszem, ez az út volt a lehető legjobb.
Viszont... ezzel a tapasztalattal, ami már van nekem, lehet, hogy a gyerekeimet egy kicsit másképp nevelném már kezdettől fogva. Mondjuk következetesebb és karakánabb lehettem volna velük már a kezdet kezdetétől. Vagy lehettem volna egy sokkal játékosabb anya. De szerencsére nincs ilyen, hogy visszamenőleg változtatunk, mert azt hiszem, mégiscsak ennek is így kellett lennie. Nincsenek tökéletes gyerekeim, de nem is vágytam én erre sosem. Én sem vagyok tökéletes anya, de ilyen amúgy sincs szerintem.
Szóval, tőlem minden maradhat így, ahogy van. Ellenben ha valaki feltalálná a jövőbelátó képességet, azt elsőként sajátítanám el. Pusztán kíváncsiságból. :)
Jelen pillanatban úgy gondolom, már nem adnám tovább újabb négy embernek egy újabb kérdéssel. De ez változhat, és ez esetben a változtatás jogát fenntartom. :P
Körülbelül egy órája olvastam a kérdését, és azóta peregnek vissza az emlékképek bennem, keresem-kutatom azt a pontot, amit meg tudnék ragadni, és azt mondani, hogy Na, ezt másképp csinálnám. De nem találok ilyet. Annak ellenére sem, hogy egy csomó minden nagyon nehéz volt. Egy másik csomó minden meg nagyon is egyszerű. Vannak olyan történések, amik a mai napig befolyásolják az életemet, és vannak, amiken már rég túl vagyok. Így, vagy úgy, minden csatából és apró kis ütközetből felálltam a végén, vesztesen is pont úgy, mint amikor én voltam a nyertes.
Őszintén hiszem azt, hogy ha másik utat jártam volna, nem ugyanez az ember lennék. Ebben a pakliban az is benne van, hogy akár jobb is lehetnék. De ugyanúgy az is, hogy rosszabb. Nem tudom. De mivel éppenséggel szeretem én magamat így, ahogy vagyok, így azt hiszem, ez az út volt a lehető legjobb.
Viszont... ezzel a tapasztalattal, ami már van nekem, lehet, hogy a gyerekeimet egy kicsit másképp nevelném már kezdettől fogva. Mondjuk következetesebb és karakánabb lehettem volna velük már a kezdet kezdetétől. Vagy lehettem volna egy sokkal játékosabb anya. De szerencsére nincs ilyen, hogy visszamenőleg változtatunk, mert azt hiszem, mégiscsak ennek is így kellett lennie. Nincsenek tökéletes gyerekeim, de nem is vágytam én erre sosem. Én sem vagyok tökéletes anya, de ilyen amúgy sincs szerintem.
Szóval, tőlem minden maradhat így, ahogy van. Ellenben ha valaki feltalálná a jövőbelátó képességet, azt elsőként sajátítanám el. Pusztán kíváncsiságból. :)
Jelen pillanatban úgy gondolom, már nem adnám tovább újabb négy embernek egy újabb kérdéssel. De ez változhat, és ez esetben a változtatás jogát fenntartom. :P
2013. máj. 20.
Lehet egy kérdéssel több?
Nesreca-tól (akinek ezúton is Boldog Névnapot kívánok) kaptam egy díjat, ami ezúttal úgy érkezett, hogy feltett egy kérdést (meg még három másik blogtársamnak). Köszönöm neki.
És akkor a kérdés:
Mi az, amit jelenleg a legjobban el szeretnétek érni? Mi az a cél?
Ott, és akkor, amikor megláttam a kérdést, kettő szóban megválaszoltam. De aztán gondoltam, hogy ezt így mégsem lehet, mert amúgy sem arról vagyok híres, hogy szófukar lennék, így aztán mostanra megérett a dolog, hogy leírjam.
Nem tudok tárgyakat megnevezni, mert már egy ideje rájöttem, hogy az ilyen materiális dolgokat nálunk Balázs kéri, és vonzza be, én meg szépen learatom az ő vágyainak gyümölcsét. :) Könnyen vagyok, mert általában ugyanazokra vágyunk.
Amit én el szeretnék érni... a legelsődlegesebb és legfontosabb célom az életben, hogy a fiaimat boldog és elégedett felnőttként láthassam. Fogalmam sincs, mi mindent kell ehhez még végigcsinálnunk, vagy mennyi áldozatot kell hozni, és igazából nem is érdekel. Van egy kép előttem, a három felnőtt fiammal, mind magasabb nálam, állnak körülöttem, és néznek le rám mosolyogva. Ha ez megvalósul, elégedett leszek. Nem szövök terveket arra vonatkozóan, hogy mik legyenek, nincsenek elvárásaim sem. Azt akarom, hogy bármit is csinálnak majd, bármi lesz a munkájuk, érezzék jól magukat, és legyen mellettük valaki, aki minden hülyeségükkel együtt is legalább úgy fogja szeretni őket, mint én. (jobban lehet)
És még van egy célom.. ami kicsit hülyén és magasztosan hangzik majd, bár, annak fényében, amit ma Balázs tökspontán mondott nekem a kocsiban, talán nem is... (fogalma sem volt róla amúgy, hogy én ilyeneken gondolkodom). Szóval magammal kapcsolatban van egy olyan önző és öntömjénező célom, hogy azt szeretném, ha bárki, akivel valaha is kapcsolatba kerültem, úgy gondoljon rám, hogy jó érzés legyen neki. Nem tudom ezt jobban megfogalmazni, de talán érthető. És milyen érdekes.. hogy ma azt mondta nekem Balázs, hogy "Az biztos, hogy Téged lehet szeretni, vagy akár közömbösnek lenni irántad, de utálni senki nem utálhat". A többit nem jegyeztem meg lányos zavaromban, de azért ha Ő ilyeneket mond, akkor talán jó úton járok. Jó, hát néha kisiklok még, de jó pap is holtig.. :)
És akkor most nekem is fel kell tennem egy kérdést négy blogtársamnak. :)
Ami pedig a következő:
Az lettél e, ami akkor akartál lenni, amikor azt kérdezték, hogy mi leszel, ha nagy leszel?
Muszáj csalnom, és egy ehhez kapcsolódó mellék kérdést is feltennem. És változott e valami, mióta gyerekeid vannak, vagy még mindig ugyanaz akarsz lenni nagyként?
A válaszokat pedig nagyon szeretném olvasni
Júliától
Lilitől
Superwomantől
és Fuvallától.
Köszönöm nekik előre is. :)
És akkor a kérdés:
Mi az, amit jelenleg a legjobban el szeretnétek érni? Mi az a cél?
Ott, és akkor, amikor megláttam a kérdést, kettő szóban megválaszoltam. De aztán gondoltam, hogy ezt így mégsem lehet, mert amúgy sem arról vagyok híres, hogy szófukar lennék, így aztán mostanra megérett a dolog, hogy leírjam.
Nem tudok tárgyakat megnevezni, mert már egy ideje rájöttem, hogy az ilyen materiális dolgokat nálunk Balázs kéri, és vonzza be, én meg szépen learatom az ő vágyainak gyümölcsét. :) Könnyen vagyok, mert általában ugyanazokra vágyunk.
Amit én el szeretnék érni... a legelsődlegesebb és legfontosabb célom az életben, hogy a fiaimat boldog és elégedett felnőttként láthassam. Fogalmam sincs, mi mindent kell ehhez még végigcsinálnunk, vagy mennyi áldozatot kell hozni, és igazából nem is érdekel. Van egy kép előttem, a három felnőtt fiammal, mind magasabb nálam, állnak körülöttem, és néznek le rám mosolyogva. Ha ez megvalósul, elégedett leszek. Nem szövök terveket arra vonatkozóan, hogy mik legyenek, nincsenek elvárásaim sem. Azt akarom, hogy bármit is csinálnak majd, bármi lesz a munkájuk, érezzék jól magukat, és legyen mellettük valaki, aki minden hülyeségükkel együtt is legalább úgy fogja szeretni őket, mint én. (jobban lehet)
És még van egy célom.. ami kicsit hülyén és magasztosan hangzik majd, bár, annak fényében, amit ma Balázs tökspontán mondott nekem a kocsiban, talán nem is... (fogalma sem volt róla amúgy, hogy én ilyeneken gondolkodom). Szóval magammal kapcsolatban van egy olyan önző és öntömjénező célom, hogy azt szeretném, ha bárki, akivel valaha is kapcsolatba kerültem, úgy gondoljon rám, hogy jó érzés legyen neki. Nem tudom ezt jobban megfogalmazni, de talán érthető. És milyen érdekes.. hogy ma azt mondta nekem Balázs, hogy "Az biztos, hogy Téged lehet szeretni, vagy akár közömbösnek lenni irántad, de utálni senki nem utálhat". A többit nem jegyeztem meg lányos zavaromban, de azért ha Ő ilyeneket mond, akkor talán jó úton járok. Jó, hát néha kisiklok még, de jó pap is holtig.. :)
És akkor most nekem is fel kell tennem egy kérdést négy blogtársamnak. :)
Ami pedig a következő:
Az lettél e, ami akkor akartál lenni, amikor azt kérdezték, hogy mi leszel, ha nagy leszel?
Muszáj csalnom, és egy ehhez kapcsolódó mellék kérdést is feltennem. És változott e valami, mióta gyerekeid vannak, vagy még mindig ugyanaz akarsz lenni nagyként?
A válaszokat pedig nagyon szeretném olvasni
Júliától
Lilitől
Superwomantől
és Fuvallától.
Köszönöm nekik előre is. :)
2013. jan. 26.
Urbanlegend.. és játék
Mindenkinek van olyan ismerőse, aki ismer valakit, aki már beszélt olyannal, akinek az ismerősével történt valami hátborzongató, vagy szörnyű, vagy csak nagyon szomorú. És mindenki átélte már azt is, hogy mire ez a történet eljut a száznyolcvanadik címzetthez, addigra már csak nyomokban tartalmazza az igazságot.
Így jártunk mi is. Volt egy alapsztori, miszerint a szomszéd faluban egy kissrácnak a szakadó esőben megállt egy munkásokkal teli autó, és megkérdezték, elvigyék a suliig. A fiú elmesélte otthon, az anyja kiírta a facebook-ra, hogy milyen jó fej emberek is vannak. Gondolom puszta jóindulat vezérelte, mert persze hogy hálás tud lenni az ember, ha a gyerekének segítő kezet nyújtanak.
Nem kellett sok az idő, és elkezdett terjedni a hír, hogy el akarták rabolni. Fekete autó, ami egyik nap BMW volt, másik nap Mercedes. Két férfiről szólt a hír, akik leszólítják a gyerekeket. Az ezután következő héten már osztogatta boldog-boldogtalan a facebook-on ezer felkiáltójellel, hogy vigyázzunk a gyerekeinkre. Kezdettől fogva urban legendnek gondoltam, és nem is szóltam én a gyerekeimnek egy szót sem erről.
Aztán elszabadult a pokol.. valami nagyon hülye kitalálta, hogy a s..r parkolóból elvittek egy kislányt. Ezután tömegével osztogatták, mire végre nyilatkozott a rendőrkapitány is. Persze nem igaz, nincs fekete autó, meg öltönyös fickó, és hála az égnek nem is tűnt el senki.
De mire idáig eljutottunk természetesen már az iskolában "felvilágosították" Eriket is, aki onnantól kezdve félt a "zsákos embertől". Már azt sem hitte el, amit a rendőrkapitány nyilatkozott... Ma már nem emlegette, remélem el is csitul a dolog...
Veszélyesen hülyék tudnak lenni az emberek...
Na és még valami.. Ha van kedvetek játszani, akkor most játszunk olyat, hogy írtok nekem egy címet (akár alcímmel együtt) Amihez egyszer szülessen valami.Történet, mese, vagy ki tudja mi? Ha lesz tizenkettő, akkor lesz havi egy. (és a januárira alig marad pár napom) Ha nem lesz annyi, akkor meg majd valahogy elosztom. És igen, ez az urban legendről jutott eszembe. Mert azok is valahogy így születnek. Valaki kitalál valamit, és a másik továbbgondolja. Ez esetben én lesz, aki gondol... De csak mert itt mindig én vagyok az, aki gondol.. :P
Így jártunk mi is. Volt egy alapsztori, miszerint a szomszéd faluban egy kissrácnak a szakadó esőben megállt egy munkásokkal teli autó, és megkérdezték, elvigyék a suliig. A fiú elmesélte otthon, az anyja kiírta a facebook-ra, hogy milyen jó fej emberek is vannak. Gondolom puszta jóindulat vezérelte, mert persze hogy hálás tud lenni az ember, ha a gyerekének segítő kezet nyújtanak.
Nem kellett sok az idő, és elkezdett terjedni a hír, hogy el akarták rabolni. Fekete autó, ami egyik nap BMW volt, másik nap Mercedes. Két férfiről szólt a hír, akik leszólítják a gyerekeket. Az ezután következő héten már osztogatta boldog-boldogtalan a facebook-on ezer felkiáltójellel, hogy vigyázzunk a gyerekeinkre. Kezdettől fogva urban legendnek gondoltam, és nem is szóltam én a gyerekeimnek egy szót sem erről.
Aztán elszabadult a pokol.. valami nagyon hülye kitalálta, hogy a s..r parkolóból elvittek egy kislányt. Ezután tömegével osztogatták, mire végre nyilatkozott a rendőrkapitány is. Persze nem igaz, nincs fekete autó, meg öltönyös fickó, és hála az égnek nem is tűnt el senki.
De mire idáig eljutottunk természetesen már az iskolában "felvilágosították" Eriket is, aki onnantól kezdve félt a "zsákos embertől". Már azt sem hitte el, amit a rendőrkapitány nyilatkozott... Ma már nem emlegette, remélem el is csitul a dolog...
Veszélyesen hülyék tudnak lenni az emberek...
Na és még valami.. Ha van kedvetek játszani, akkor most játszunk olyat, hogy írtok nekem egy címet (akár alcímmel együtt) Amihez egyszer szülessen valami.Történet, mese, vagy ki tudja mi? Ha lesz tizenkettő, akkor lesz havi egy. (és a januárira alig marad pár napom) Ha nem lesz annyi, akkor meg majd valahogy elosztom. És igen, ez az urban legendről jutott eszembe. Mert azok is valahogy így születnek. Valaki kitalál valamit, és a másik továbbgondolja. Ez esetben én lesz, aki gondol... De csak mert itt mindig én vagyok az, aki gondol.. :P
2012. dec. 17.
Szavakból lett...
Dóri az utolsó munkanapját töltötte a cégnél. Magában mosolyogva érkezett már reggel is, évek óta erre a napra várt. Megsimogatta alig domborodó pocakját, és csak félig figyelt a telefon másik végén egyfolytában panaszkodó munkavédelmi felügyelőre.
-Mondja meg a főnökének, hogy jegyzőkönyvet kellett felvennem az érintésveszélyes ütvefúróról, és azonnal eltávolíttattam az építkezésről. Ide kell hozni egy másik gépet, különben mára leáll a munka is.
Dóri letette a telefont, és tárcsázta a főnöke mobilját, hogy tájékoztassa az eseményekről.
-Fontos legyen!- szólt bele pattogó hangon a főnöke- Itt ülök a bankban az átkozott devizahitel miatt.
Dóri átadta az információt, majd meg sem várva főnöke dühödt szóáradatát, lerakta a telefont. Nem akarta, hogy elrontsák a napját. A nap hátralévő részében befejezte az összes munkáját, gondosan lefűzte a számlákat, az átutalási megbízásokat a főnöke asztalára készítette az elkészült árajánlatokkal együtt. Négy órakor összepakolta az asztaláról a személyes tárgyait egy kis dobozba. Fél ötig várta, hogy valaki azért még bemegy hozzá elköszönni, de senki nem érkezett. Így aztán felöltözött, bezárta az irodát, és a kulcsot bedobta a cég levesládájába. Kicsit keserű szájízzel ment az autója felé. Ugyan nem várt semmi ajándékot, vagy külön elismerést, de jól esett volna, ha az eltelt hét év emlékére legalább elköszönnek tőle. De ez az átka annak, ha egy építőipari cégnél dolgozik valaki egyedüli nőként.
Otthon lepakolt, készített magának egy csésze teát, és azzal a jóleső érzéssel ült le a kanapéra, hogy mostantól négy hónapon keresztül minden idejét annak szentelheti, hogy a házukat csinosítsa, berendezze a gyerekszobát. Sok év után az első olyan karácsonyuk lesz, amikor majd ő látja vendégül az egész családot. Rengeteg terve volt, amikhez napról napra csak gyűlt még pár. Gondolataiból a telefon csörgése zökkentette ki.
-Szia, szép kismama!- köszönt neki szeretettel teli hangon a férje- Van kedved megünnepelni az utolsó munkanapodat?
-Gondolod, hogy van ezen mit ünnepelni?- kérdezte Dóri
-Miazhogy! Mindenképpen. Mára csak abból az alkalomból is, hogy holnaptól minden munkanapom után az én világszép feleségem főztje vár otthon.
-Hát, oké. Hová megyünk?
-Törpapa éttermébe. - mondta Tamás Vegyél fel valami csinit. Egy óra múlva otthon vagyok érted.
Ezek után Dóri lezuhanyozott, és készülődni kezdett. Nem minden ruhája volt jó már, így elég nehezen talált egy olyat, ami csinos is, és mg nem is úgy mutat benne, mint egy kilövésre váró műhold.
Tamás pontosan ötvenöt perc múlva megállt a ház előtt. Még bement, hogy letegye a táskáját, amiben természetesen megint lapult még egy kis munka, amit este fog megcsinálni.
-Szia, Drágám!- csókolta meg Dórit- Indulhatunk?
-Persze, csak egy pillanat.- Dóri még a tükör előtt állva a fülébe dugta a bolondos, csengettyű formájú fülbevalóját.
Az étterem felé menet megbeszélték a nap eseményeit.
-Azért azt hittem, a fiúk legalább egy "Isten veled" erejéig beköszönnek ma.- mesélte csalódottan Dóri- De senki nem jött.
-Biztos sok dolguk volt ma.-mondta Tamás- Majd eljönnek babalátogatóba.
-Na persze.- mondta Dóri-Addigra azt is elfelejtik, hogy a világon vagyok.
Az étteremben Tamás céltudatosan egy különterem felé indult, kézen fogva Dórit, aki már épp szólni akart a férjének, hogy szerinte ott nem kapnak asztalt, amikor a különtermet leválasztó függöny mögül előlépett a főnöke.
-Sziasztok!- mosolygott rájuk kedvesen- Már vártunk benneteket.
Dóri teljesen összezavarodva lépett be a terembe, hogy egy pillanattal később könnybe lábadt szemekkel csapja össze a kezét. A termet megtöltötték a kollégái, feleségeikkel együtt. Az asztalfőn a szék kék és rózsaszín lufikkal és pántlikákkal volt feldíszítve.
-Istenem. -suttogta Dóri- Ezt el sem hiszem.
-Pedig hidd csak el, kedvesem. -lépett mellé a főnöke- Egy hónapja ezt szervezzük a hátad mögött.
Az épíkezéseken dolgozó férfiak szeretettel mosolyogtak a meglepettségén, mindegyikőjük öleléssel köszöntötte, és máris hiányolták a mindennapjaikból. Dóri egész este sütkérezett a szeretetükben.
A főnöke nagyon kitett magáért. Az étel fantasztikus volt, előételként sajt-tálat kaptak, főételként kakukkfüves csirkét, sült kacsát, desszertként pedig isteni finom csokoládés kockát, amiből felvágva folyt ki a nagyon finom narancsos csokikrém.
A meglepetések sora még nem ért véget a vacsora után sem. A kollégái úgy intézték, hogy egyetlen pillanatra se maradjon egyedül, valaki mindig odaült mellé beszélgetni, emlékeket idézni.
-Emlékszel, Dóri, mikor megpróbáltad elkotorni a havat a hókotróval?- kiáltott oda neki egy másik asztaltól Peti, akivel szinte napra pontosan együtt kezdtek dolgozni annak idején.
Dóri elpirult az emlék felidézése közben, többen pedig harsány nevetésben törtek ki. Kínos emlék volt, de sok év távlatából már azért ő is tudott rajta nevetni. Még csak alig pár hete dolgozott, amikor egy reggelre hatalmas hó esett, ő pedig először ért be dolgozni. Gondolt egy merészet, hogy majd megpróbálja meglepni a férfinépet, és ő egyedül elkotorja az udvarból a havat. Tudta, hol tartják a hókotró kulcsát, látta már, hogyan szerelik rá azt a lapátfélét, ami tolja maga előtt a havat, úgy gondolta, semmi baj nem lehet. Ment is minden mint a karikacsapás. Felszerelte a lapátot, felmászott a fülkébe, és indított. És azzal a lendülettel a hókotró megindult alatta, ő pedig tehetetlenül sikítozva ment vele egyenesen a kapunak. Így találtak rá a fiúk, akik a röhögéstől alig tudták őt kiszabadítani. Másnap, csak úgy a hecc kedvéért az asztalán talált egy iránytűt, azzal az üzenettel, hogy "Csak hogy mindig tudd, merre is kell menned, ha havat akarsz kotorni."
De a legnagyobb meglepetés még mindig hátravolt. Ám Dóri teljesen gyanútlan volt. Jól érezte magát, beszélgetett, mosolygott. Élvezte, hogy akármerre néz, mindenhonnan mosolyognak rá, kedvesen kérdeznek valamit.
Aztán a főnöke mellé ült, és megkocogtatta a kanalával a poharát, hogy felhívja magára a figyelmet, és mindenki befejezze a beszélgetést. Még pár izgatott suttogás elhangzott, a kollégák egymást böködték, és kacsingattak.
Dóri elé az asztalra egy mappát tett a főnöke. AZT a mappát, amihez soha, semmilyen körülmények között nem volt hajlandó hozzányúlni, mert az a szörnyű körömgomba reklámfigura díszelgett az elején.
-Most nem úszod meg, Dóri. - mosolygott rá Zoli- Ebben a mappában van valami, aminek garantálom, hogy nagyon fogsz örülni. De csak és kizárólag akkor, ha kinyitod, és megnézed magad.
Dóri egy-két percig méregette a mappát, erősen koncentrált, hogy tudjon elvonatkoztatni a látottaktól. Végül mélyet sóhajtott és kinyitotta.
Egy fotót talált benne. Őt ábrázolta. Szalmakalapban ült egy napernyő alatt valami homokos strandon. Dóri értetlenül nézte. Aztán férjére nézett, hátha tőle kap segítséget, de ő is csak vállat vont.
-Ez mi?- kérdezte Dóri Zolira nézve.
Főnöke csak mosolygott.
-Nézd csak végig, mi van a mappában.
És akkor Dóri felemelte a fedlapként szolgáló fotót, és meglátta. Két személyre szóló két hetes utazás a Bahamákra. Januárban. Az irat tanúsága szerint az utazás minden költsége rendezve van, a szállodában várják őket a nászutas lakosztályban újév után öt nappal.
Dóri szeméből patakzottak a könnyek, mire végig olvasott mindent. Ránézett a főnökére, és nem tudott megszólalni. Zoli kisegítette:
-Arra gondoltunk, jót fog tenni nektek egy kis pihenés még a baba érkezése előtt. A Bahamákon jó idő van ilyenkor, nincs kánikula, de mindenképp kellemes nyári időt ígérnek.
Dóri nem bírta tovább, és örömében zokogva ölelte át főnökét. Nem tudta szavakkal jól kifejezni amit érzett, csak mondogatta, hogy "köszönöm, köszönöm, annyira kedvesek vagytok", meg hogy "ez túl nagy ajándék".
Amikor már összeszedte magát, tréfásan a férjéhez szólt.
-A horgászbotot nem csomagolom ám be, mert akkor nem is látlak majd két hétig.
Az ezt követő harsány nevetés végre feloldotta a zavart hangulatot, és a továbbiakban még nagyon jól érezték magukat. Jó késő volt már, mikor elkezdtek hazafelé szállingózni, hiszen a többségnek reggel munkába kell mennie.
Dóri és Tamás hazaérkezve még lezuhanyozott, majd bezuhantak az ágyba.
-Mégiscsak egy klassz utolsó munkanap volt. -motyogta Dóri- Mindenkinek ilyet kívánok.
Az utca végében álló templomóra éjfélt jelzett. A toronyból harang szólt, de Dóri már az álom határán volt ekkor. Csak elmosódottan hallotta, de elmosolyodott tőle.
-Mondja meg a főnökének, hogy jegyzőkönyvet kellett felvennem az érintésveszélyes ütvefúróról, és azonnal eltávolíttattam az építkezésről. Ide kell hozni egy másik gépet, különben mára leáll a munka is.
Dóri letette a telefont, és tárcsázta a főnöke mobilját, hogy tájékoztassa az eseményekről.
-Fontos legyen!- szólt bele pattogó hangon a főnöke- Itt ülök a bankban az átkozott devizahitel miatt.
Dóri átadta az információt, majd meg sem várva főnöke dühödt szóáradatát, lerakta a telefont. Nem akarta, hogy elrontsák a napját. A nap hátralévő részében befejezte az összes munkáját, gondosan lefűzte a számlákat, az átutalási megbízásokat a főnöke asztalára készítette az elkészült árajánlatokkal együtt. Négy órakor összepakolta az asztaláról a személyes tárgyait egy kis dobozba. Fél ötig várta, hogy valaki azért még bemegy hozzá elköszönni, de senki nem érkezett. Így aztán felöltözött, bezárta az irodát, és a kulcsot bedobta a cég levesládájába. Kicsit keserű szájízzel ment az autója felé. Ugyan nem várt semmi ajándékot, vagy külön elismerést, de jól esett volna, ha az eltelt hét év emlékére legalább elköszönnek tőle. De ez az átka annak, ha egy építőipari cégnél dolgozik valaki egyedüli nőként.
Otthon lepakolt, készített magának egy csésze teát, és azzal a jóleső érzéssel ült le a kanapéra, hogy mostantól négy hónapon keresztül minden idejét annak szentelheti, hogy a házukat csinosítsa, berendezze a gyerekszobát. Sok év után az első olyan karácsonyuk lesz, amikor majd ő látja vendégül az egész családot. Rengeteg terve volt, amikhez napról napra csak gyűlt még pár. Gondolataiból a telefon csörgése zökkentette ki.
-Szia, szép kismama!- köszönt neki szeretettel teli hangon a férje- Van kedved megünnepelni az utolsó munkanapodat?
-Gondolod, hogy van ezen mit ünnepelni?- kérdezte Dóri
-Miazhogy! Mindenképpen. Mára csak abból az alkalomból is, hogy holnaptól minden munkanapom után az én világszép feleségem főztje vár otthon.
-Hát, oké. Hová megyünk?
-Törpapa éttermébe. - mondta Tamás Vegyél fel valami csinit. Egy óra múlva otthon vagyok érted.
Ezek után Dóri lezuhanyozott, és készülődni kezdett. Nem minden ruhája volt jó már, így elég nehezen talált egy olyat, ami csinos is, és mg nem is úgy mutat benne, mint egy kilövésre váró műhold.
Tamás pontosan ötvenöt perc múlva megállt a ház előtt. Még bement, hogy letegye a táskáját, amiben természetesen megint lapult még egy kis munka, amit este fog megcsinálni.
-Szia, Drágám!- csókolta meg Dórit- Indulhatunk?
-Persze, csak egy pillanat.- Dóri még a tükör előtt állva a fülébe dugta a bolondos, csengettyű formájú fülbevalóját.
Az étterem felé menet megbeszélték a nap eseményeit.
-Azért azt hittem, a fiúk legalább egy "Isten veled" erejéig beköszönnek ma.- mesélte csalódottan Dóri- De senki nem jött.
-Biztos sok dolguk volt ma.-mondta Tamás- Majd eljönnek babalátogatóba.
-Na persze.- mondta Dóri-Addigra azt is elfelejtik, hogy a világon vagyok.
Az étteremben Tamás céltudatosan egy különterem felé indult, kézen fogva Dórit, aki már épp szólni akart a férjének, hogy szerinte ott nem kapnak asztalt, amikor a különtermet leválasztó függöny mögül előlépett a főnöke.
-Sziasztok!- mosolygott rájuk kedvesen- Már vártunk benneteket.
Dóri teljesen összezavarodva lépett be a terembe, hogy egy pillanattal később könnybe lábadt szemekkel csapja össze a kezét. A termet megtöltötték a kollégái, feleségeikkel együtt. Az asztalfőn a szék kék és rózsaszín lufikkal és pántlikákkal volt feldíszítve.
-Istenem. -suttogta Dóri- Ezt el sem hiszem.
-Pedig hidd csak el, kedvesem. -lépett mellé a főnöke- Egy hónapja ezt szervezzük a hátad mögött.
Az épíkezéseken dolgozó férfiak szeretettel mosolyogtak a meglepettségén, mindegyikőjük öleléssel köszöntötte, és máris hiányolták a mindennapjaikból. Dóri egész este sütkérezett a szeretetükben.
A főnöke nagyon kitett magáért. Az étel fantasztikus volt, előételként sajt-tálat kaptak, főételként kakukkfüves csirkét, sült kacsát, desszertként pedig isteni finom csokoládés kockát, amiből felvágva folyt ki a nagyon finom narancsos csokikrém.
A meglepetések sora még nem ért véget a vacsora után sem. A kollégái úgy intézték, hogy egyetlen pillanatra se maradjon egyedül, valaki mindig odaült mellé beszélgetni, emlékeket idézni.
-Emlékszel, Dóri, mikor megpróbáltad elkotorni a havat a hókotróval?- kiáltott oda neki egy másik asztaltól Peti, akivel szinte napra pontosan együtt kezdtek dolgozni annak idején.
Dóri elpirult az emlék felidézése közben, többen pedig harsány nevetésben törtek ki. Kínos emlék volt, de sok év távlatából már azért ő is tudott rajta nevetni. Még csak alig pár hete dolgozott, amikor egy reggelre hatalmas hó esett, ő pedig először ért be dolgozni. Gondolt egy merészet, hogy majd megpróbálja meglepni a férfinépet, és ő egyedül elkotorja az udvarból a havat. Tudta, hol tartják a hókotró kulcsát, látta már, hogyan szerelik rá azt a lapátfélét, ami tolja maga előtt a havat, úgy gondolta, semmi baj nem lehet. Ment is minden mint a karikacsapás. Felszerelte a lapátot, felmászott a fülkébe, és indított. És azzal a lendülettel a hókotró megindult alatta, ő pedig tehetetlenül sikítozva ment vele egyenesen a kapunak. Így találtak rá a fiúk, akik a röhögéstől alig tudták őt kiszabadítani. Másnap, csak úgy a hecc kedvéért az asztalán talált egy iránytűt, azzal az üzenettel, hogy "Csak hogy mindig tudd, merre is kell menned, ha havat akarsz kotorni."
De a legnagyobb meglepetés még mindig hátravolt. Ám Dóri teljesen gyanútlan volt. Jól érezte magát, beszélgetett, mosolygott. Élvezte, hogy akármerre néz, mindenhonnan mosolyognak rá, kedvesen kérdeznek valamit.
Aztán a főnöke mellé ült, és megkocogtatta a kanalával a poharát, hogy felhívja magára a figyelmet, és mindenki befejezze a beszélgetést. Még pár izgatott suttogás elhangzott, a kollégák egymást böködték, és kacsingattak.
Dóri elé az asztalra egy mappát tett a főnöke. AZT a mappát, amihez soha, semmilyen körülmények között nem volt hajlandó hozzányúlni, mert az a szörnyű körömgomba reklámfigura díszelgett az elején.
-Most nem úszod meg, Dóri. - mosolygott rá Zoli- Ebben a mappában van valami, aminek garantálom, hogy nagyon fogsz örülni. De csak és kizárólag akkor, ha kinyitod, és megnézed magad.
Dóri egy-két percig méregette a mappát, erősen koncentrált, hogy tudjon elvonatkoztatni a látottaktól. Végül mélyet sóhajtott és kinyitotta.
Egy fotót talált benne. Őt ábrázolta. Szalmakalapban ült egy napernyő alatt valami homokos strandon. Dóri értetlenül nézte. Aztán férjére nézett, hátha tőle kap segítséget, de ő is csak vállat vont.
-Ez mi?- kérdezte Dóri Zolira nézve.
Főnöke csak mosolygott.
-Nézd csak végig, mi van a mappában.
És akkor Dóri felemelte a fedlapként szolgáló fotót, és meglátta. Két személyre szóló két hetes utazás a Bahamákra. Januárban. Az irat tanúsága szerint az utazás minden költsége rendezve van, a szállodában várják őket a nászutas lakosztályban újév után öt nappal.
Dóri szeméből patakzottak a könnyek, mire végig olvasott mindent. Ránézett a főnökére, és nem tudott megszólalni. Zoli kisegítette:
-Arra gondoltunk, jót fog tenni nektek egy kis pihenés még a baba érkezése előtt. A Bahamákon jó idő van ilyenkor, nincs kánikula, de mindenképp kellemes nyári időt ígérnek.
Dóri nem bírta tovább, és örömében zokogva ölelte át főnökét. Nem tudta szavakkal jól kifejezni amit érzett, csak mondogatta, hogy "köszönöm, köszönöm, annyira kedvesek vagytok", meg hogy "ez túl nagy ajándék".
Amikor már összeszedte magát, tréfásan a férjéhez szólt.
-A horgászbotot nem csomagolom ám be, mert akkor nem is látlak majd két hétig.
Az ezt követő harsány nevetés végre feloldotta a zavart hangulatot, és a továbbiakban még nagyon jól érezték magukat. Jó késő volt már, mikor elkezdtek hazafelé szállingózni, hiszen a többségnek reggel munkába kell mennie.
Dóri és Tamás hazaérkezve még lezuhanyozott, majd bezuhantak az ágyba.
-Mégiscsak egy klassz utolsó munkanap volt. -motyogta Dóri- Mindenkinek ilyet kívánok.
Az utca végében álló templomóra éjfélt jelzett. A toronyból harang szólt, de Dóri már az álom határán volt ekkor. Csak elmosódottan hallotta, de elmosolyodott tőle.
2012. nov. 29.
Játszunk?
Mindig vannak olyan napok, vagy akár hetek is, amikor kicsit csendesebb vagyok itt a szokásosnál, vagy épp csak semmitmondóbbakat posztolok. Van, amikor nem tudom az okát, hogy mitől van, de van olyan is, hogy szándékos. Vagy azért, mert nem tudok írni arról, ami foglalkoztat, vagy azért, mert nem akarok. A kettő között lehet óriási szakadék is, meg lehet kis rés is. Részletkérdés.
Most is valami ilyesmi állapotban leledzem. Írhatnék arról, hogy milyen nagyon fáradt vagyok,és gondoltam is ma rá, hogy újraírom a Jézuskának írt levelemet, hogy törölve minden kérés, csak két hét szabadságot szeretnék.
Írhatnék egy csomó minden másról is, amiken gondolkodom, de van egy pár gondolat, ami tiszta hülyeség, meg van pár, ami nem az, de nem tudnám jól megfogalmazni.
Így aztán, úgy gondoltam, ilyenkor az a legjobban bevált módszer, hogy azt írom, amit mások iratnak velem.
Ó, igen, a szavas játék....
Maximum három szót várok. Mindegy mi az.
És ha igazán ki akartok szúrni velem, akkor jó sokan írtok hármat. Hogy fel legyen adva a lecke. :)
Most is valami ilyesmi állapotban leledzem. Írhatnék arról, hogy milyen nagyon fáradt vagyok,és gondoltam is ma rá, hogy újraírom a Jézuskának írt levelemet, hogy törölve minden kérés, csak két hét szabadságot szeretnék.
Írhatnék egy csomó minden másról is, amiken gondolkodom, de van egy pár gondolat, ami tiszta hülyeség, meg van pár, ami nem az, de nem tudnám jól megfogalmazni.
Így aztán, úgy gondoltam, ilyenkor az a legjobban bevált módszer, hogy azt írom, amit mások iratnak velem.
Ó, igen, a szavas játék....
Maximum három szót várok. Mindegy mi az.
És ha igazán ki akartok szúrni velem, akkor jó sokan írtok hármat. Hogy fel legyen adva a lecke. :)
2012. nov. 3.
Játsszuk azt,
hogy megállsz egy pillanatra, elcsendesedsz, és hagyod megszületni..... a gondolatot, vagy az érzést, vagy akármit. Mindegy mi az. Engem érdekel, mi lesz belőle, ha most itt ülve becsukod a szemed, és megvárod, hogy minden kiürüljön a fejedből. Ne gondolj azokra a dolgokra, amiket olvastál itt-ott, mielőtt hozzám érkeztél, ne gondolj arra, hogy mi mindent kell még megcsinálnod ma, ne gondolj semmire.
Nem is olyan könnyű, igaz? Mert folyton bedübörög valami kis apró gondolat. Amikor már nagyon erősen koncentrálsz a semmire, akkor is jön valami kis banális gondolat, és már visz is.
De egy idő után sikerül. Tudom. Mert még én is képes vagyok rá. Pedig én aztán tényleg folyton agyalok.
Nekem megvan a magam gondolata, érzése. Meglepett.
Majd ha Ti eláruljátok, hogy mi született, akkor én is. :) Mert ez egy ilyen játék. :)
Nem is olyan könnyű, igaz? Mert folyton bedübörög valami kis apró gondolat. Amikor már nagyon erősen koncentrálsz a semmire, akkor is jön valami kis banális gondolat, és már visz is.
De egy idő után sikerül. Tudom. Mert még én is képes vagyok rá. Pedig én aztán tényleg folyton agyalok.
Nekem megvan a magam gondolata, érzése. Meglepett.
Majd ha Ti eláruljátok, hogy mi született, akkor én is. :) Mert ez egy ilyen játék. :)
2012. okt. 10.
Szavas-mondatos
Emma kicsit mérgesen érkezett haza. Ákos már várta, jött is elé, ahogy belépett az ajtón. Arcán bocsánatkérő mosoly, amivel a telefonos vitájukat akarta lezárni. Csakhogy Emma nagyon mérges volt rá, és igyekezett elhessegetni magától azt a nagyon kellemes és otthonos érzést, amit a férfi minden mosolya hozott magával.
-Neeeem, ne nézz így. - mondta, miközben azért megcsókolta a férfit, és megállapította, hogy már megint megdézsmálta a csokifagyi-készletet- Mérges vagyok rád, és megbántottál.
-Emma, édesem. Nem akartalak megbántani, de az egyszerűen képtelen badarság, hogy szembe jött veled a szupermarketben az öt évvel ezelőtt meghalt barátnőd. Ilyen nincs.
-De, van. Igenis vannak itt bolyongó lelkek, csak Te nem hiszed el, és komplett őrültnek nézel.
A vitát lezárandó, a bevásárlótáskát a konyhába vitte, majd nekiállt kipakolni. Gondolatban már a vacsorafőzésnél tartott. Miközben egy jó nagy tál mákos tésztára gondolt, lecsöpögött a kefir a nadrágjára.Dühösen pillantott oda, maga sem tudta, mitől lett ennyire indulatos, azért e, mert elfelejtett átöltözni, vagy azért, mert nem vette észre, hogy széttörött a kefires doboz. Furcsa érzés kerítette be, egy pillanat alatt elöntötte valami bíborlila fény, és ahogy Ákosra pillantott, meglepve vette tudomásul, hogy a férfi egy kapu felé tart. Nem tudta megállítani, és figyelmeztetni sem, a férfi már el is tűnt a kapuban.
Ákos zavarodottan nézett körül. Az előbb a konyhában Emma szemei olyan furán vibráltak, most pedig azt sem tudta hol van. Meglepve ismerte fel a gyerekkori házukat. Minden ugyanolyan volt, mint akkor. Óriásit nyelt, amikor meglátta magát. Csak állt a falevelekkel borított járdaszegélyen, egy jókora fatörzset ölelve, és megvárta, míg a kukásautó az utca összes kukáját kiüríti, majd integetve távozott. Ákos csak állt földbegyökerezett lábbal, és bámulta gyerekkori önmagát, ahogy megy befelé a házba. "Istenem, Emmának igaza van, tényleg léteznek átjárók a világok között" Teljes transzban elindult maga után, most már mindent látni akart újra. Elöntötte az izgalom, hogy része lehet abban az érzésben, amiben talán másoknak sosem. De azért félt. Nézelődött, lát e valahol kaput, ahol visszajuthat Emmához. "Csak benézek a házba gyorsan, és már megyek is."-gondolta,ahogy belépett. Ahogy régen, a nappaliban találta magát. A csendes szobában a falióra monoton kattogása lenyugtatta valamelyest, de tudta, hogy amit az előbb látott, még csak a kezdet, ezután jön a java! Nagyon óvatosan lépkedett, mert fogalma sem volt róla, nem csinál e valami bajt. Nem akarta megkockáztatni, hogy többé ne mehessen vissza. Majdnem kiugrott a szíve ijedtében,amikor a nappali ablakán kipillantva meglátta a nagyapját, ahogy a kertben épp pihen,a kapanyélre támaszkodva. Ösztönösen az ablakhoz lépett, és megkocogtatta, hogy az öreg rá figyeljen. De nem hallatszott a kopogása, és bár épp arrafelé nézett a Papa, mégsem vette őt észre. "Láthatatlan vagyok" gondolta, és ettől még jobban megijedt.
Eközben Emma rémülten rohangált fel-alá a telefonjával a kezében.
-De nem érted, Brigi? Eltűnt egy kapuban.. én tüntettem el, mert mérges voltam, és azt akartam, csak látná meg egyszer, amit én. De nem gondoltam komolyan- sírta el magát.-Vissza kell hoznom, de nem tudom hogyan kell.
-Azt mondod, arra gondoltál, lássa, amit Te szoktál?- kérdezte Brigi
-Igen. Egész nap ez járt a fejemben, hogy neki is át kell élnie, hogy megértsen.
-Írd le, most mit gondolsz. Az írásnak nagyobb ereje van, hátha sikerül. De őszintén szólva ilyesmivel még nem volt dolgom.
Emma sóhajtva leült az asztalhoz. Apró gyöngybetűkkel körmölt, olyan óvatosan, lélegzetvisszafojtva, mint csak egy éppen írni tanuló kisfiú volna. Nagyon gondosan fogalmazott, igyekezett jól csinálni, hogy Ákos visszatérhessen hozzá. "Soha többé nem haragszom rá, csak jöjjön vissza ide."
Ákos épp a szobájába készült belépni, amikor egy erős örvény magával ragadta. Rémülten próbált szabadulni belőle, de nem sikerült. Egyszer csak egy tisztáson találta magát, amit még sosem látott. Összeráncolt homlokkal nézett maga elé, el sem tudta képzelni, látja e még valaha Emmát. Kínjában elmosolyodott, ahogy eszébe jutott, hogy azt mondta a lányra valamelyik nap, hogy huszonegyedik századi boszorkány. Most kiderül, hogy tényleg az. Elindult jobbra, emlékezve rá, hogy a mesékben is mindig jobbra indul a legkisebb királyfi, így biztosan az a helyes irány. Egy domb magasodott előtte percek múlva. Úgy érezte, fel kell mennie, onnan biztosan jobban tud majd tájékozódni. Már majdnem felért a domb tetejére, amikor hangos és vidám gyerekkacajra lett figyelmes, de nem látott senkit.Körülnézett, de csak a hangokat hallotta. Elindult hát a hang irányába. Bizonytalanul, félve lépkedett, most már végképp összezavarodva. Azt sem tudta, egyáltalán tényleg hallja e azokat a hangokat, vagy csak a képzelete játszik vele. A távolban két alakra lett figyelmes. Látta, hogy a neonzöld nyakörves kutya milyen hűségesen követi kis bicebóca gazdáját.Ahogy nézte a furcsa párost, érezte, követnie kell őket, sőt, utol kell érnie őket, hogy megtudja, hol van. Furcsamód szerette a kis sánta kisfiút, és tudta,hogy a kutyát Marcinak hívják.
Emma a lakásban őrjöngött. Nem tudta mitévő legyen. Már minden ismerősét felhívta, akit csak tudott, de senkinek nem volt ötlete. Aggódott, és félt. Csörgött a telefonja. Abszurd módon azt remélte, Ákos hívja, de persze nem. Brigi volt. Újabb ötlettel.
-Emma, drágám, most beszéltem egy igazi démonnal. Azt mondja, ha egy medvetalpat simogatsz, miközben hangosan kéred, hogy Ákos térjen vissza hozzád, akkor azonnal visszajön.
-Brigi, meg vagy őrülve? Medvetalp? Mégis honnan?- Emma a hisztéria határán volt, és sikítva elrohanni lett volna kedve
-Hát... tudod, hiszed vagy sem, én ismerek valakit, akinek van. Elviszlek hozzá, mert ennek az egésznek még naplemente előtt kell megtörténnie.
Emma vállat vont. Legyen akkor. Nagyobb őrültséget is bevállalna, csak hadd tegye jóvá. Fél órával később, önmagának is röhejesen állt egy ismeretlen ember hálószobájában, és simogatta a medvetalpat, amit az az ember még Oroszországból hozott magának, miközben fennhangon ismételgette, hogy: "Ákos, szeretném, ha visszajönnél hozzám, kérlek, ne haragudj rám,ne bújj el előlem."
Ákos közben utolérte a kutyát és a kisfiút, hogy rögtön le is maradjon. Le kellett ülnie a látványtól. Már megint önmagát látta, csak most tíz évvel idősebben. És micsoda? Emma is ott volt, és körülöttük öt gyerek, és három kutya. Ákos az első döbbenet után szélesen elvigyorodott "Emma, elhiszed ezt majd,ha elmesélem?" Nézte a boldog családot, ahogy nevetve játszanak a kutyákkal, alig fogta fel, hogy ez a jövője.
Emma türelmesen várta, hogy teljesüljön a kérése. Aztán kezdett fogyni a türelme. Ahogy lement a nap, minden reménye elszállt. Zokogva rogyott le a forgószékre, amikor egy ismerős kéz simogatását érezte a hátán.
-Emma, mi a baj? Ennyire megbántottalak?- kérdezte Ákos gyengéden
Emma pislogott zavartan, és nem értette, mi történik.Aztán meglátta az angyalt a szoba ajtóban, ahogy csendre inti, és megértette. Ákos akárhol járt is, nem beszélhet még róla. Előbb értenie kell ahhoz, hogy el tudja majd mondani.
-Nem, Ákos. Csak ennyire örülök, hogy itt vagy velem. Annyi mindent kell megtanulnunk még együtt.
Ismét nagy kihívás volt ennyi különbözőféle mondatot és szót összehozni valahogyan. Így sikerült.
-Neeeem, ne nézz így. - mondta, miközben azért megcsókolta a férfit, és megállapította, hogy már megint megdézsmálta a csokifagyi-készletet- Mérges vagyok rád, és megbántottál.
-Emma, édesem. Nem akartalak megbántani, de az egyszerűen képtelen badarság, hogy szembe jött veled a szupermarketben az öt évvel ezelőtt meghalt barátnőd. Ilyen nincs.
-De, van. Igenis vannak itt bolyongó lelkek, csak Te nem hiszed el, és komplett őrültnek nézel.
A vitát lezárandó, a bevásárlótáskát a konyhába vitte, majd nekiállt kipakolni. Gondolatban már a vacsorafőzésnél tartott. Miközben egy jó nagy tál mákos tésztára gondolt, lecsöpögött a kefir a nadrágjára.Dühösen pillantott oda, maga sem tudta, mitől lett ennyire indulatos, azért e, mert elfelejtett átöltözni, vagy azért, mert nem vette észre, hogy széttörött a kefires doboz. Furcsa érzés kerítette be, egy pillanat alatt elöntötte valami bíborlila fény, és ahogy Ákosra pillantott, meglepve vette tudomásul, hogy a férfi egy kapu felé tart. Nem tudta megállítani, és figyelmeztetni sem, a férfi már el is tűnt a kapuban.
Ákos zavarodottan nézett körül. Az előbb a konyhában Emma szemei olyan furán vibráltak, most pedig azt sem tudta hol van. Meglepve ismerte fel a gyerekkori házukat. Minden ugyanolyan volt, mint akkor. Óriásit nyelt, amikor meglátta magát. Csak állt a falevelekkel borított járdaszegélyen, egy jókora fatörzset ölelve, és megvárta, míg a kukásautó az utca összes kukáját kiüríti, majd integetve távozott. Ákos csak állt földbegyökerezett lábbal, és bámulta gyerekkori önmagát, ahogy megy befelé a házba. "Istenem, Emmának igaza van, tényleg léteznek átjárók a világok között" Teljes transzban elindult maga után, most már mindent látni akart újra. Elöntötte az izgalom, hogy része lehet abban az érzésben, amiben talán másoknak sosem. De azért félt. Nézelődött, lát e valahol kaput, ahol visszajuthat Emmához. "Csak benézek a házba gyorsan, és már megyek is."-gondolta,ahogy belépett. Ahogy régen, a nappaliban találta magát. A csendes szobában a falióra monoton kattogása lenyugtatta valamelyest, de tudta, hogy amit az előbb látott, még csak a kezdet, ezután jön a java! Nagyon óvatosan lépkedett, mert fogalma sem volt róla, nem csinál e valami bajt. Nem akarta megkockáztatni, hogy többé ne mehessen vissza. Majdnem kiugrott a szíve ijedtében,amikor a nappali ablakán kipillantva meglátta a nagyapját, ahogy a kertben épp pihen,a kapanyélre támaszkodva. Ösztönösen az ablakhoz lépett, és megkocogtatta, hogy az öreg rá figyeljen. De nem hallatszott a kopogása, és bár épp arrafelé nézett a Papa, mégsem vette őt észre. "Láthatatlan vagyok" gondolta, és ettől még jobban megijedt.
Eközben Emma rémülten rohangált fel-alá a telefonjával a kezében.
-De nem érted, Brigi? Eltűnt egy kapuban.. én tüntettem el, mert mérges voltam, és azt akartam, csak látná meg egyszer, amit én. De nem gondoltam komolyan- sírta el magát.-Vissza kell hoznom, de nem tudom hogyan kell.
-Azt mondod, arra gondoltál, lássa, amit Te szoktál?- kérdezte Brigi
-Igen. Egész nap ez járt a fejemben, hogy neki is át kell élnie, hogy megértsen.
-Írd le, most mit gondolsz. Az írásnak nagyobb ereje van, hátha sikerül. De őszintén szólva ilyesmivel még nem volt dolgom.
Emma sóhajtva leült az asztalhoz. Apró gyöngybetűkkel körmölt, olyan óvatosan, lélegzetvisszafojtva, mint csak egy éppen írni tanuló kisfiú volna. Nagyon gondosan fogalmazott, igyekezett jól csinálni, hogy Ákos visszatérhessen hozzá. "Soha többé nem haragszom rá, csak jöjjön vissza ide."
Ákos épp a szobájába készült belépni, amikor egy erős örvény magával ragadta. Rémülten próbált szabadulni belőle, de nem sikerült. Egyszer csak egy tisztáson találta magát, amit még sosem látott. Összeráncolt homlokkal nézett maga elé, el sem tudta képzelni, látja e még valaha Emmát. Kínjában elmosolyodott, ahogy eszébe jutott, hogy azt mondta a lányra valamelyik nap, hogy huszonegyedik századi boszorkány. Most kiderül, hogy tényleg az. Elindult jobbra, emlékezve rá, hogy a mesékben is mindig jobbra indul a legkisebb királyfi, így biztosan az a helyes irány. Egy domb magasodott előtte percek múlva. Úgy érezte, fel kell mennie, onnan biztosan jobban tud majd tájékozódni. Már majdnem felért a domb tetejére, amikor hangos és vidám gyerekkacajra lett figyelmes, de nem látott senkit.Körülnézett, de csak a hangokat hallotta. Elindult hát a hang irányába. Bizonytalanul, félve lépkedett, most már végképp összezavarodva. Azt sem tudta, egyáltalán tényleg hallja e azokat a hangokat, vagy csak a képzelete játszik vele. A távolban két alakra lett figyelmes. Látta, hogy a neonzöld nyakörves kutya milyen hűségesen követi kis bicebóca gazdáját.Ahogy nézte a furcsa párost, érezte, követnie kell őket, sőt, utol kell érnie őket, hogy megtudja, hol van. Furcsamód szerette a kis sánta kisfiút, és tudta,hogy a kutyát Marcinak hívják.
Emma a lakásban őrjöngött. Nem tudta mitévő legyen. Már minden ismerősét felhívta, akit csak tudott, de senkinek nem volt ötlete. Aggódott, és félt. Csörgött a telefonja. Abszurd módon azt remélte, Ákos hívja, de persze nem. Brigi volt. Újabb ötlettel.
-Emma, drágám, most beszéltem egy igazi démonnal. Azt mondja, ha egy medvetalpat simogatsz, miközben hangosan kéred, hogy Ákos térjen vissza hozzád, akkor azonnal visszajön.
-Brigi, meg vagy őrülve? Medvetalp? Mégis honnan?- Emma a hisztéria határán volt, és sikítva elrohanni lett volna kedve
-Hát... tudod, hiszed vagy sem, én ismerek valakit, akinek van. Elviszlek hozzá, mert ennek az egésznek még naplemente előtt kell megtörténnie.
Emma vállat vont. Legyen akkor. Nagyobb őrültséget is bevállalna, csak hadd tegye jóvá. Fél órával később, önmagának is röhejesen állt egy ismeretlen ember hálószobájában, és simogatta a medvetalpat, amit az az ember még Oroszországból hozott magának, miközben fennhangon ismételgette, hogy: "Ákos, szeretném, ha visszajönnél hozzám, kérlek, ne haragudj rám,ne bújj el előlem."
Ákos közben utolérte a kutyát és a kisfiút, hogy rögtön le is maradjon. Le kellett ülnie a látványtól. Már megint önmagát látta, csak most tíz évvel idősebben. És micsoda? Emma is ott volt, és körülöttük öt gyerek, és három kutya. Ákos az első döbbenet után szélesen elvigyorodott "Emma, elhiszed ezt majd,ha elmesélem?" Nézte a boldog családot, ahogy nevetve játszanak a kutyákkal, alig fogta fel, hogy ez a jövője.
Emma türelmesen várta, hogy teljesüljön a kérése. Aztán kezdett fogyni a türelme. Ahogy lement a nap, minden reménye elszállt. Zokogva rogyott le a forgószékre, amikor egy ismerős kéz simogatását érezte a hátán.
-Emma, mi a baj? Ennyire megbántottalak?- kérdezte Ákos gyengéden
Emma pislogott zavartan, és nem értette, mi történik.Aztán meglátta az angyalt a szoba ajtóban, ahogy csendre inti, és megértette. Ákos akárhol járt is, nem beszélhet még róla. Előbb értenie kell ahhoz, hogy el tudja majd mondani.
-Nem, Ákos. Csak ennyire örülök, hogy itt vagy velem. Annyi mindent kell megtanulnunk még együtt.
Ismét nagy kihívás volt ennyi különbözőféle mondatot és szót összehozni valahogyan. Így sikerült.
2012. okt. 1.
Nehéz kezdet
Mindig úgy járok mostanában, hogy mire odáig eljutok, hogy na, akkor írok, addigra elfogy belőlem a szufla. A nagyobb lélegzetvételű dolgokat ilyenkor már nem tudom megírni, mert félúton úgy elfáradnék bele, hogy nagyon gyorsan be akarnám fejezni, utána meg bánnám, hogy kihagytam ami kimaradt. Így ezek maradnak mindig talonban. Pedig van egy pár ilyen. De el nem szaladt még sosem semmi, úgyhogy sor kerül majd rá.
Ma este mindenki jó hamar kidőlt, pedig még csak hétfő van. Jó, hát már október van, érezhető a szeptemberi fáradtság mindannyiunkon, mert akárhogyan is, nem semmi az iskolába járás. Kelni, figyelni, tanulni, készülni, dolgozatot írni, felelni, és még emellett mennyi apróság, amit észben kell tartani. A fiúk ebből egyelőre jobban vizsgáznak, mint én, mert nekem még vannak hiányosságaim. Elfelejtem aláírni a leckét, meg ilyenek. Na, világ nem dől össze ettől azért, meg én sem a kardomba, csak hülyeség, hogy mindig hétfő délután jut eszembe, hogy alá kellett volna írni. :D
De mit szólnátok egy újabb szavas-mondatos játékhoz? Kinek mi tetszik..... csak írjátok, hátha lesz belőle valami. :D
2012. szept. 18.
Mondatos történet
Rebeka sóhajtva ült vissza az autójába reggel, és egy pillanatra elgondolkodott. Mindenkit elfuvarozott az iskolába, óvodába, és a főiskolás lánya is elérte a vonatot. Tudta, hogy most, ha hazaér, nagyon üres lesz a lakás, bár a konyhában várja az összes reggeli edény, és biztosan a mosógép is kimosott már. Nagyon nem vágyott még haza, legszívesebben egy újabb körrel összeszedte volna a gyerekeket, hogy együtt mehessenek, de végül inkább a bevásárlóközpont felé indult. Úgyis fogytán van a tej is, és a gyümölcs is. Azt nem nagyon akarta bevallani még magának sem, hogy leginkább azért megy, mert ott legalább emberek között lehet. A parkolóban máris ráragyogott a szerencse, alighogy kiszállt az autóból, egy kedves barátnője kiáltott neki a másik oldalról.
-De jó, hogy látlak! Megiszunk egy kávét?- kérdezte Gréta
Rebeka örömmel csatlakozott hozzá, és beültek a kávézóba.
-Na és, mihez kezdesz most, hogy egyik gyerek sincs otthon?- kérdezte Gréta, aki tudta, vannak olyan barátságban, hogy ne kelljen aggódnia, mennyire kérdez mélyen
-Nem tudom.- sóhajtotta Rebeka. -Egyrészt halálosan unom az egyedül létet, és a napi cselédséget, másrészt nem merek sehova jelentkezni sem, mert hova kellenék én közel húsz év anyasággal a hátam mögött?
-Ugyan már, ne legyél ilyen kishitű- hurrogta le rögtön Gréta- Vegyél egy nagy lendületet, nyuszi ugrással nem tudod átugrani a szakadékot.-Olyan sok mindenhez értesz, nagyon szépek a fotóid, szerintem még akár fotóriporter is lehetnél. Az a lényeg, hogy valami olyat csinálj, amiben jól érzed magad, és ami teljesen más a megszokott monoton családi nyugalomtól.
Rebeka még délután is Gréta szavain gondolkodott. Tudta, hogy igaza van, de az a lendület vétel nem könnyű dolog. Töprengését a férje, Gábor érkezése szakította félbe, aki azonnal látta rajta, hogy valami nyomasztja.
-Bánt valami?- kérdezte a férfi kedvesen- Valami baj van?
-Nincs, csak elgondolkodtam a jövőmet illetően. Tudod, nem valami rózsás a helyzet...
Gábor szó nélkül kivette a kocsija kulcsát a zsebéből, és az asszony felé nyújtotta egy kacsintással.
-Menj, tombolj egyet. Majd én megyek a gyerekekért.
Rebeka hálásan mosolyogva ugrott fel. Gábor mindig tudta, mi az, amivel igazán ki tud kapcsolódni. Mindketten szenvedélyesen szerették az autókat, a versenyzés izgalmát. Tulajdonképpen egymást is az autóversenyzésnek köszönhették, hiszen mindketten versenyeztek valaha. Egy olyan alkalomnak köszönhették a szerelmüket, amikor egymást ejtették ki egy fontos futamon. Gábor indulatosan közeledett Rebeka felé, és már kezdte volna szitkokkal elárasztani, amikor a lány levette a bukósisakját, és ezzel a férfi torkára akasztotta a szót. Rebeka mosolyogva vezetett, ahogy felidézte a jelenetet, és már alig várta, hogy odaérjen a versenypályára. Mindketten jártak még edzésekre, nagyon ritkán versenyeztek is, de egymás ellen már soha.
Alig húsz perc múlva Rebeka minden gondját, és szorongó gondolatát elfeledte. A szabadság határtalan érzése volt az övé. Csak száguldott vadul, mámorosan, eszébe sem jutott, hogy a következő kanyart ne tudná bevenni. Isteni érzés volt, semmihez nem fogható. Fél óra múlva úgy szállt ki az autóból, mintha kicserélték volna. Átadta a bukósisakot a recepciósnak, és úgy döntött, nem is vesződik a zuhanyozással, majd inkább otthon. Máris alig várta, hogy hazaérjen a gyerekekhez, akik biztosan rengeteg mesélni valóval várják.
Így is volt. Még szinte be sem lépett az ajtón, máris megrohanták. A négy kicsi a konyhából rohant, a két nagyobb kicsit visszafogottabban, de nem kisebb örömmel az emeletről futottak le. Egyszerre ölelték, és kezdték el mesélni az élményeiket, mire Rebeka csendre intette őket.
-Lassabban, gyerekek. Így nem tudok figyelni senkire. Mi lenne, ha most azt mondanátok el először, ami nagyon-nagyon fontos, és később, vacsoránál mindenki elmesélhetne mindent? Van valami rendkívüli dolog, amiről tudnom kell?
-Igen.- csivitelte a legkisebb kislány, Fanni.- Kiesett a fogam. És beletettem az uzsonnás dobozomba, hogy a fogtündér elvigye majd.
Rebeka megdicsérte a kislányt, és azonnal elraktározta a teendők közé az információt. Épp a nagy lányához készült felmenni az emeletre, amikor a lépcsőfordulóban megpillantott valamit az ablakon keresztül. Nem bírta ki egy hatalmas nevetés nélkül, mire Evelin lánya rögtön mellé lépett.
-Ja, én láttam így reggel is- rántotta meg a vállát a lány
Rebeka nem tudott szabadulni a látványtól. Nem tudta mire vélni, hogy a nagy pocakú, szakállas szomszéd rózsaszínű, flitteres atlétatrikóban ment dolgozni. Csak remélte, hogy az esze nem ment el ennek az embernek.
Körbejárt a házban, mindenkivel váltott egy-két szót, majd nekilátott a vacsorakészítésnek. Lángost sütött vacsorára, ami nem kis feladat volt kilenc emberre, de sok évnyi rutinnak köszönhetően egy óra múlva már mindenki az asztalnál ült. Beszélgettek, mindenki elmesélte, mi minden történt vele aznap. Rebeka érdeklődve hallgatta az összes gyerekét, kinek lett új barátja, kinek volt jó napja, ki írt dolgozatot. Aztán Evelin, a legidősebb gyerekük megkérdezte:
-És a Te napod, jól telt, Anya?
Rebeka mosolyogva bólintott, hogy igen. Elmesélte, hogy volt a pályán, mire Tomi és Robi, a két nagyfiú irigykedve, egymás szavába vágva érdeklődött, kiviszi e őket is holnap délután gokartozni
-Anya!- szólalt meg a vacsora végén Soma, a tíz éves kis zsenipalánta- Mi az a viking?
-Olyan tengerészek, akik olyasmik, mint egy kalóz. Hol hallottad a szót?
-A történetben, amit olvasok, ez van: "A vikingek rátörték az ajtót."
Rebeka vacsora után a konyhába maradt, a gyerekek fürdeni indultak. Miután a konyhában végzett, még mindenkihez bekukkantott, mielőtt a két kicsi lányhoz ment volna mesét olvasni. Mindenkinek jó éjszakát kívánt. Ám Detti szobájában elidőzött egy kicsit. A lány arra panaszkodott, hogy fáj a torka, és rázza a hideg.
-Mindig mondom, öltözz fel melegen!- zsémbelt vele Rebeka, de máris indult teát készíteni, és aszpirint keresni, hátha még időben elcsípik a megfázást.
Út közben még szólt Gábornak, menjen, olvasson egy mesét Fanninak és Léninek, mert mire ő Dettinél végez, a kicsik nagyon fáradtak lesznek.
Megtalálta az aszpirint, megfőzte a teát, még egy melegítőpárnát is elővett a lányának. Amikor már Detti is kényelembe helyezve feküdt a jó meleg paplan alatt, elindult végre a két kicsihez. Épp a mese végére nyitott be a szobába
"A királylány a kastély legmagasabb tornyának ablakában várta a herceget!"-olvasta Gábor, de a két kicsi ezt már nem is hallotta, mert aludtak.
Rebeka és Gábor megpuszilgatta őket, majd egymást átölelve indultak a saját szobájuk felé.
-Tudod szívem, szerintem bármikor meg tudnád tenni azt az ugrást, amire Gréti utalt, de mi nagyon el lennénk árvulva nélküled. -mondta Gábor
Rebeka pedig azzal a jó érzéssel feküdt le aznap este, hogy tele van a ház gyerekekkel, akiknek ő nagyon fontos, és nincs az a nyusziugrás, amivel hajlandó lenne felvenni a lendületet, ha az azzal jár, hogy kevesebbet tud velük lenni.
No, hát így sikerült. Nem volt könnyű,bevallom, majdnem meg is futamodtam, de azért valamit összehoztam. Hogy milyen (mert én természetesen elégedetlen vagyok), azt döntsétek el Ti. :)
-De jó, hogy látlak! Megiszunk egy kávét?- kérdezte Gréta
Rebeka örömmel csatlakozott hozzá, és beültek a kávézóba.
-Na és, mihez kezdesz most, hogy egyik gyerek sincs otthon?- kérdezte Gréta, aki tudta, vannak olyan barátságban, hogy ne kelljen aggódnia, mennyire kérdez mélyen
-Nem tudom.- sóhajtotta Rebeka. -Egyrészt halálosan unom az egyedül létet, és a napi cselédséget, másrészt nem merek sehova jelentkezni sem, mert hova kellenék én közel húsz év anyasággal a hátam mögött?
-Ugyan már, ne legyél ilyen kishitű- hurrogta le rögtön Gréta- Vegyél egy nagy lendületet, nyuszi ugrással nem tudod átugrani a szakadékot.-Olyan sok mindenhez értesz, nagyon szépek a fotóid, szerintem még akár fotóriporter is lehetnél. Az a lényeg, hogy valami olyat csinálj, amiben jól érzed magad, és ami teljesen más a megszokott monoton családi nyugalomtól.
Rebeka még délután is Gréta szavain gondolkodott. Tudta, hogy igaza van, de az a lendület vétel nem könnyű dolog. Töprengését a férje, Gábor érkezése szakította félbe, aki azonnal látta rajta, hogy valami nyomasztja.
-Bánt valami?- kérdezte a férfi kedvesen- Valami baj van?
-Nincs, csak elgondolkodtam a jövőmet illetően. Tudod, nem valami rózsás a helyzet...
Gábor szó nélkül kivette a kocsija kulcsát a zsebéből, és az asszony felé nyújtotta egy kacsintással.
-Menj, tombolj egyet. Majd én megyek a gyerekekért.
Rebeka hálásan mosolyogva ugrott fel. Gábor mindig tudta, mi az, amivel igazán ki tud kapcsolódni. Mindketten szenvedélyesen szerették az autókat, a versenyzés izgalmát. Tulajdonképpen egymást is az autóversenyzésnek köszönhették, hiszen mindketten versenyeztek valaha. Egy olyan alkalomnak köszönhették a szerelmüket, amikor egymást ejtették ki egy fontos futamon. Gábor indulatosan közeledett Rebeka felé, és már kezdte volna szitkokkal elárasztani, amikor a lány levette a bukósisakját, és ezzel a férfi torkára akasztotta a szót. Rebeka mosolyogva vezetett, ahogy felidézte a jelenetet, és már alig várta, hogy odaérjen a versenypályára. Mindketten jártak még edzésekre, nagyon ritkán versenyeztek is, de egymás ellen már soha.
Alig húsz perc múlva Rebeka minden gondját, és szorongó gondolatát elfeledte. A szabadság határtalan érzése volt az övé. Csak száguldott vadul, mámorosan, eszébe sem jutott, hogy a következő kanyart ne tudná bevenni. Isteni érzés volt, semmihez nem fogható. Fél óra múlva úgy szállt ki az autóból, mintha kicserélték volna. Átadta a bukósisakot a recepciósnak, és úgy döntött, nem is vesződik a zuhanyozással, majd inkább otthon. Máris alig várta, hogy hazaérjen a gyerekekhez, akik biztosan rengeteg mesélni valóval várják.
Így is volt. Még szinte be sem lépett az ajtón, máris megrohanták. A négy kicsi a konyhából rohant, a két nagyobb kicsit visszafogottabban, de nem kisebb örömmel az emeletről futottak le. Egyszerre ölelték, és kezdték el mesélni az élményeiket, mire Rebeka csendre intette őket.
-Lassabban, gyerekek. Így nem tudok figyelni senkire. Mi lenne, ha most azt mondanátok el először, ami nagyon-nagyon fontos, és később, vacsoránál mindenki elmesélhetne mindent? Van valami rendkívüli dolog, amiről tudnom kell?
-Igen.- csivitelte a legkisebb kislány, Fanni.- Kiesett a fogam. És beletettem az uzsonnás dobozomba, hogy a fogtündér elvigye majd.
Rebeka megdicsérte a kislányt, és azonnal elraktározta a teendők közé az információt. Épp a nagy lányához készült felmenni az emeletre, amikor a lépcsőfordulóban megpillantott valamit az ablakon keresztül. Nem bírta ki egy hatalmas nevetés nélkül, mire Evelin lánya rögtön mellé lépett.
-Ja, én láttam így reggel is- rántotta meg a vállát a lány
Rebeka nem tudott szabadulni a látványtól. Nem tudta mire vélni, hogy a nagy pocakú, szakállas szomszéd rózsaszínű, flitteres atlétatrikóban ment dolgozni. Csak remélte, hogy az esze nem ment el ennek az embernek.
Körbejárt a házban, mindenkivel váltott egy-két szót, majd nekilátott a vacsorakészítésnek. Lángost sütött vacsorára, ami nem kis feladat volt kilenc emberre, de sok évnyi rutinnak köszönhetően egy óra múlva már mindenki az asztalnál ült. Beszélgettek, mindenki elmesélte, mi minden történt vele aznap. Rebeka érdeklődve hallgatta az összes gyerekét, kinek lett új barátja, kinek volt jó napja, ki írt dolgozatot. Aztán Evelin, a legidősebb gyerekük megkérdezte:
-És a Te napod, jól telt, Anya?
Rebeka mosolyogva bólintott, hogy igen. Elmesélte, hogy volt a pályán, mire Tomi és Robi, a két nagyfiú irigykedve, egymás szavába vágva érdeklődött, kiviszi e őket is holnap délután gokartozni
-Anya!- szólalt meg a vacsora végén Soma, a tíz éves kis zsenipalánta- Mi az a viking?
-Olyan tengerészek, akik olyasmik, mint egy kalóz. Hol hallottad a szót?
-A történetben, amit olvasok, ez van: "A vikingek rátörték az ajtót."
Rebeka vacsora után a konyhába maradt, a gyerekek fürdeni indultak. Miután a konyhában végzett, még mindenkihez bekukkantott, mielőtt a két kicsi lányhoz ment volna mesét olvasni. Mindenkinek jó éjszakát kívánt. Ám Detti szobájában elidőzött egy kicsit. A lány arra panaszkodott, hogy fáj a torka, és rázza a hideg.
-Mindig mondom, öltözz fel melegen!- zsémbelt vele Rebeka, de máris indult teát készíteni, és aszpirint keresni, hátha még időben elcsípik a megfázást.
Út közben még szólt Gábornak, menjen, olvasson egy mesét Fanninak és Léninek, mert mire ő Dettinél végez, a kicsik nagyon fáradtak lesznek.
Megtalálta az aszpirint, megfőzte a teát, még egy melegítőpárnát is elővett a lányának. Amikor már Detti is kényelembe helyezve feküdt a jó meleg paplan alatt, elindult végre a két kicsihez. Épp a mese végére nyitott be a szobába
"A királylány a kastély legmagasabb tornyának ablakában várta a herceget!"-olvasta Gábor, de a két kicsi ezt már nem is hallotta, mert aludtak.
Rebeka és Gábor megpuszilgatta őket, majd egymást átölelve indultak a saját szobájuk felé.
-Tudod szívem, szerintem bármikor meg tudnád tenni azt az ugrást, amire Gréti utalt, de mi nagyon el lennénk árvulva nélküled. -mondta Gábor
Rebeka pedig azzal a jó érzéssel feküdt le aznap este, hogy tele van a ház gyerekekkel, akiknek ő nagyon fontos, és nincs az a nyusziugrás, amivel hajlandó lenne felvenni a lendületet, ha az azzal jár, hogy kevesebbet tud velük lenni.
No, hát így sikerült. Nem volt könnyű,bevallom, majdnem meg is futamodtam, de azért valamit összehoztam. Hogy milyen (mert én természetesen elégedetlen vagyok), azt döntsétek el Ti. :)
2012. szept. 5.
Napi aggódós
Azt máris előrebocsáthatom saját magamnak, így, a tanév harmadik napja után, hogy ez sem lesz egy könnyű év. Eszembe se jutott még, csak ma, hogy ez a háromfelé figyelés ez most csúcsosodik majd csak igazán. Persze, hülyeségeken aggodalmaskodok máris, de nem én lennék, ha másképp lenne...
Rögtön itt van Erik és az emelt szintű oktatás. Aminek örülünk, mert ő örül, és büszke rá. Elsősorban. De van bennem egy rakás aggodalom, hogy jó lesz e. Jónak kéne lennie, mert három éve rimánkodom magamban egy jó matektanárért, és most akkor talán megkapja. (mások véleményére hagyatkozom ezzel kapcsolatban, nem ismerem az új tanító nénit) Három éve rimánkodom egy olyan közösségért neki, ahol nem hátráltatják, és nem a marhaság ragad rá, most egy-egy magyar és egy-egy matek óra erejéig ezt is megkaphatja. Aminek meglesz az a hihetetlen előnye, hogy végre majd láthatja (esetleg) a minőségi különbséget a tanulók között, a saját szemével fog meggyőződni arról, hogy amikor én tépem a számat miatta, hogy a normális barátok hogy viselkednek, akkor még akár igazam is lehet. Szóval ezek mindenképpen előnyt jelentenek neki. De arról fogalmam sincs, hogy hol tart most a részképesség-zavarok tekintetében. Illúzióim nincsenek, és meglehetősen realista szemmel szoktam nézni a gyerekeimet, tudom, hogy vannak még problémás területek (és ki tudja, talán lesz is egész életében). Jó, ezt majd meg fogom tudni, mert ha előbb nem, majd az októberi fogadóórán megkeresem az iskola fejlesztőpedagógusait, és megkérdezem. (vagy ha előbb találkozunk valahol, akkor ott) És arról sincs fogalmam, hogy ha esetleg nem úgy sül el, hogy jó legyen neki, és bármi miatt visszakerül, akkor azt ő hogy fogja kezelni. Mert nehezen viseli, ha valami nem úgy sikerül, ahogy ő gondolja.. Mielőtt aláírtam a papírt, megbeszéltük, hogy akkor sincs gond, ha mégis soknak érzi, vagy nem megy úgy, bármikor visszamondhatjuk. Bólintott rá. Azzal a bólintással, amit adott esetben egy nagy bömbölés is kísérhet. Azzal tudok neki segíteni, hogy szükség esetén plusz energiát fektetünk a dologba. Hétköznapokon azonban biztosan nem. Délután, mire hazaér, már teljesen le van amortizálva, hülyeség is lenne még akármivel terhelni. És én sem vagyok éppenséggel alkalmas délután négy után már ilyenekre.
Ez az egyik aggodalmam. Igyekszem csendben, és nem túl sok energiát fektetve a dologba művelni ezt, de jobb az nekem,ha most körbeaggódom magamban a témát, mert mindennél jobban utálom, ha hirtelen és váratlanul kell döntenem bármiben is. Így van időm mindenre felkészülni.
Patrik miatt is aggódom, mert elnézve az órarendjét, még annál is nehezebb lesz ez az év, mint amire én emlékszem hetedikből. Neki érdemben már segíteni sem tudok. Abban bízom, hogy az elmúlt években is annyira jól teljesített önerőből, hogy az idén is csak egy kis noszogatás kell majd. Ezzel kapcsolatban pedig mindenféle figyelmeztetéseket véstem be magamnak, hogy majd úgy noszogassam, hogy ne azt váltsam ki belőle, hogy magában beint, hanem motiváljam. Nem lesz könnyű.
Roli miatt csak olyan kis bugyuta aggodalmaim vannak, hogy ha esetleg valamit elfelejtek neki mondani reggel, attól még majd tudni fogja e, meg ilyenek.
Balázs miatt is aggódom néha, mert annyira ezerfokon ég a munkahelyén, hogy az ötödik nap végére rendszerint teljesen szétégeti magát. Nem mindig elég a szabadnap a tűzoltásra, ráadásul, ha két nap egymás után szabadnapja van, az első nap elején még levezet, de a második nap végén már egyrészt hiányzik neki a munkával járó pörgés, másrészt spannolja magát előre, hogy a lendület meglegyen. Nem tudom, meddig lehet ezt bírni. Mármint neki.
És igen, még magam miatt is aggódom. Mert miközben elmenedzselem a család apraja-nagyját hol jól, hol kevésbé jól, én sikeresen elvesztettem a vezérfonalat. Jelen pillanatban nem tartom magam túl sokra, mert sorozatos kudarcok érnek álláskeresés terén, ráadásul kezdem elhinni én is magamról, hogy nem is jár nekem több ennél, amit most csinálok, mert sokszor még ez is sok. Biztos átlendülök ezen is majd.. és csak a fáradtság beszél belőlem, meg az iskolakezdés körüli hercehurca.
De addig.. csak azért, hogy legyen egy kis motivációm valamire, játszunk megint egy szavas játékot? Vagy bonyolítsuk... írjatok egy-egy mondatot, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. :D
Rögtön itt van Erik és az emelt szintű oktatás. Aminek örülünk, mert ő örül, és büszke rá. Elsősorban. De van bennem egy rakás aggodalom, hogy jó lesz e. Jónak kéne lennie, mert három éve rimánkodom magamban egy jó matektanárért, és most akkor talán megkapja. (mások véleményére hagyatkozom ezzel kapcsolatban, nem ismerem az új tanító nénit) Három éve rimánkodom egy olyan közösségért neki, ahol nem hátráltatják, és nem a marhaság ragad rá, most egy-egy magyar és egy-egy matek óra erejéig ezt is megkaphatja. Aminek meglesz az a hihetetlen előnye, hogy végre majd láthatja (esetleg) a minőségi különbséget a tanulók között, a saját szemével fog meggyőződni arról, hogy amikor én tépem a számat miatta, hogy a normális barátok hogy viselkednek, akkor még akár igazam is lehet. Szóval ezek mindenképpen előnyt jelentenek neki. De arról fogalmam sincs, hogy hol tart most a részképesség-zavarok tekintetében. Illúzióim nincsenek, és meglehetősen realista szemmel szoktam nézni a gyerekeimet, tudom, hogy vannak még problémás területek (és ki tudja, talán lesz is egész életében). Jó, ezt majd meg fogom tudni, mert ha előbb nem, majd az októberi fogadóórán megkeresem az iskola fejlesztőpedagógusait, és megkérdezem. (vagy ha előbb találkozunk valahol, akkor ott) És arról sincs fogalmam, hogy ha esetleg nem úgy sül el, hogy jó legyen neki, és bármi miatt visszakerül, akkor azt ő hogy fogja kezelni. Mert nehezen viseli, ha valami nem úgy sikerül, ahogy ő gondolja.. Mielőtt aláírtam a papírt, megbeszéltük, hogy akkor sincs gond, ha mégis soknak érzi, vagy nem megy úgy, bármikor visszamondhatjuk. Bólintott rá. Azzal a bólintással, amit adott esetben egy nagy bömbölés is kísérhet. Azzal tudok neki segíteni, hogy szükség esetén plusz energiát fektetünk a dologba. Hétköznapokon azonban biztosan nem. Délután, mire hazaér, már teljesen le van amortizálva, hülyeség is lenne még akármivel terhelni. És én sem vagyok éppenséggel alkalmas délután négy után már ilyenekre.
Ez az egyik aggodalmam. Igyekszem csendben, és nem túl sok energiát fektetve a dologba művelni ezt, de jobb az nekem,ha most körbeaggódom magamban a témát, mert mindennél jobban utálom, ha hirtelen és váratlanul kell döntenem bármiben is. Így van időm mindenre felkészülni.
Patrik miatt is aggódom, mert elnézve az órarendjét, még annál is nehezebb lesz ez az év, mint amire én emlékszem hetedikből. Neki érdemben már segíteni sem tudok. Abban bízom, hogy az elmúlt években is annyira jól teljesített önerőből, hogy az idén is csak egy kis noszogatás kell majd. Ezzel kapcsolatban pedig mindenféle figyelmeztetéseket véstem be magamnak, hogy majd úgy noszogassam, hogy ne azt váltsam ki belőle, hogy magában beint, hanem motiváljam. Nem lesz könnyű.
Roli miatt csak olyan kis bugyuta aggodalmaim vannak, hogy ha esetleg valamit elfelejtek neki mondani reggel, attól még majd tudni fogja e, meg ilyenek.
Balázs miatt is aggódom néha, mert annyira ezerfokon ég a munkahelyén, hogy az ötödik nap végére rendszerint teljesen szétégeti magát. Nem mindig elég a szabadnap a tűzoltásra, ráadásul, ha két nap egymás után szabadnapja van, az első nap elején még levezet, de a második nap végén már egyrészt hiányzik neki a munkával járó pörgés, másrészt spannolja magát előre, hogy a lendület meglegyen. Nem tudom, meddig lehet ezt bírni. Mármint neki.
És igen, még magam miatt is aggódom. Mert miközben elmenedzselem a család apraja-nagyját hol jól, hol kevésbé jól, én sikeresen elvesztettem a vezérfonalat. Jelen pillanatban nem tartom magam túl sokra, mert sorozatos kudarcok érnek álláskeresés terén, ráadásul kezdem elhinni én is magamról, hogy nem is jár nekem több ennél, amit most csinálok, mert sokszor még ez is sok. Biztos átlendülök ezen is majd.. és csak a fáradtság beszél belőlem, meg az iskolakezdés körüli hercehurca.
De addig.. csak azért, hogy legyen egy kis motivációm valamire, játszunk megint egy szavas játékot? Vagy bonyolítsuk... írjatok egy-egy mondatot, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. :D
2012. júl. 30.
11 dolog a tükörből
És ezt most Júliának köszönhetitek Ti is, de legfőképpen én. Mert kaptam tőle egy ilyet
Érdekes véletlenek értek ma este a blogvilágban, amitől kicsit kevésbé pocsék már a kedvem. Ez pedig, amit Júliától kaptam, már meg is mosolyogtatott. Mert ha valaki kedvel, és kedvesek neki az írásaim, az mindenképpen öröm. Az, hogy még világgá is kürtöli, egészen megható. :) Köszönöm szépen itt is.
A díjjal járó feladatok:
1. Mindenkinek 11 dolgot kell mondani magáról.
2. A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell.
3. 11 kérdés feltevése
4. 11 ember jelölése.
Nagy szerencsém is van, mert Júlia csak egyetlen kérdést tett fel.
Ha időd és kedved tartja, elveszed tőlem ezt a láthatatlan tükröt, megtartod, belenézel... és 11 dolog felcsillan. Elmondod nekem, mi az a 11 dolog, amit látsz magadról abban a tükörben?
Nos, természetesen elvettem, megtartottam, és belenéztem. Azonban a 11 közül nem mind csillant, de elmondom mit látok magamról jelen pillanatban abban a tükörben...
-Szerelmet... ami sosem múlik, és mindig örök marad..
-Szeretetet... amitől olyan jó lenni... mert vannak, akiket szerethetek
-Vágyakozást... olyan dolgok után, amik közül nem is mindet tudom megfogalmazni, mert vannak kézzelfoghatóak, de vannak egészen mélyen ülők is, amikre szavak nincsenek
-Reményvesztettséget.... amiért nem sikerül megtalálnom, amit keresek
-Reménykedést... hogy hátha épp holnap találom meg
-Dacot... "majd én megmutatom, hogy azért is végigcsinálom"
-Dühöt.. , amiért mindig valami akadálypályát állítanak elém
-Elégedettséget... , mert tulajdonképpen mindenem megvan,amim csak lehet
-Félelemet... hogy hátha nem lesz időm mindent viszonozni
-Ráncokat.. amiknek mind története van.. az én életem történelmi térképe..
-Fáradtságot... a mindennapok harcaitól
Hát ilyen vagyok én ma a tükörben. Lehet, hogy holnap más leszek. Vagy holnapután. Mert éppenséggel én sem vagyok ám elégedett azzal, amit láttam.
De akkor jöjjön még a többi feladat. A 11 kérdés:
1. Ha a blogodat nem írnád az interneten, hanem mondanod kéne egy rádióban, mennyi bejegyzésed lenne egy hónapban?
2. Mi pihentet jobban, az írás, vagy az olvasás?
3. A blogod címe változott már valaha? (nem az elérhetőségre gondolok)
4. A kezdeti céljaid, ami miatt a blog indult, azonosak a mostaniakkal?
5. Van e barátod a blogvilágból?
6. Van e ellenséged a blogvilágban?
7. Emlékszel e az első bejegyzésed címére? (nem ér puskázni)
8. Emlékszel e az első kommentelőd nevére? (itt sem ér)
9. Emlékszel e az első rendszeres olvasód nevére? (és itt sem)
10. Hány bejegyzés után mondtad el valakinek személyesen, hogy blogot írsz?
11. Szeretnél egyszer a blogodhoz kapcsolódó tevékenységgel pénzt keresni?
És az a 11 számomra kedves ember, akik a kérdéseimnek áldozatul esnek. Legalábbis szeretném.
1. Szilvi
2. Cucka
3. Dominika
4. Lili
5. Altair
6. Mágika
8. Anikó
9. Bea
10. Éva
11. Timi
Cserejátékosokra nincs lehetőség, de mindenki más is, aki szerepel az oldalsávban az olvasott blogok között (meg aki még nem, mert elfelejtettem frissíteni) szintén kedves nekem, úgyhogy ha egy csepp kedvet is érez hozzá, hogy válaszoljon a kérdéseimre, és továbbadja a díjat, vissza ne fogja magát.
Ezúttal nem zarándokolok el azonnal mindenkihez a hírrel, hogy kapott egy díjat, mert mindenki jár erre... De leveszem a jobb klikkes tiltást, hogy a kérdéseket, és a képet el tudjátok vinni.
2012. jún. 12.
Interjú
A fiaimmal. Az ötletet én innen "loptam", mert ha játékról van szó, hát akkor arra kapható vagyok. Főleg, ha ilyen kíváncsiskodós téma, mert az meg aztán főleg jó.
Ahogy válaszolgattak, volt, hogy már bántam, hogy egyáltalán eszembe jutott feltenni nekik ezeket a kérdéseket, de ennek ellenére nem változtattam semmin, ahogy ők mondták, úgy álljon itt is.
Mitől féltél eddig életedben a legjobban?
Erik: Az ördögtől.
Patrik: A sötéttől.
Roland: Zombi. (Michael Jackson)
Mikor voltál a legboldogabb mostanában?
Erik: Amikor megkaptam a Peonzámat.
Patrik: Nem tudom, mindig boldog vagyok, nincs ilyen pillanat.
Roland: Amikor a szülinapod volt, és elmentünk a Burger kingbe.
Ha egy dolgot megváltoztathatnál magadon, mi lenne az?
Erik: Semmi, tökéletes vagyok.
Patrik: A műfogam, hogy az ne legyen.
Roland: Nagy legyek, és akkora legyek, mint Te.
És ha magad körül megváltoztathatnál valamit a világban?
Erik: Több esélyünk lenne az ötös lottón.
Patrik: Máshova építeném a házunkat.
Roland: Hogy szebb legyen az anyukám.
Mi az az egy dolog ami nélkül nem tudsz élni?
Erik: Az ágyam (az jó puha)
Patrik: A házunk.
Roland: Szép idő.
Kedvenc meséd v. filmed?
Erik: Miami helyszínelők, Óz, a csodák csodája
Patrik: Forma 1, Barátok közt
Roland: Kalózok, Barátok közt
Mi a jó abban, hogy 7,10,13 éves vagy?
Erik: Semmi, hát mi lenne jó?
Patrik: Az, hogy mindjárt elballagok az iskolából.
Roland: Hogy már nagy vagyok.
Mi nem jó abban, hogy 7,10,13 éves vagy?
Erik: Az, hogy mindjárt vége a harmadiknak.
Patrik: Az, hogy túl sokat kell tanulni.
Roland: Hogy még nincs szemüvegem.
Hogyan zajlana a tökéletes napod? Mi mindent csinálnál, ha bármit megtehetnél?
Erik: Játszanék, mert nincs suli, és pihennék.
Patrik: Aludnék háromig, aztán ennék, és visszafeküdnék aludni.
Roland: Nem tudom.
Mi leszel, ha nagy leszel?
Erik: Rendőr vagy külföldön rendvédelmis.
Patrik: Valószínűleg valamilyen programozó.
Roland: Önkormányzati testőr.
Kik a barátaid?
Erik: J.Dani, B.Dani, J.Gábor
Patrik: Andor, Bence
Roland: Lackó, Edvin, Levi, Martin
Mi az, amit anya gyakran mond neked?
Erik: Halkabban peonzázzak.
Patrik: Nepofázz beszélj vissza!
Roland: Én is. (mert folyton mondom, hogy szeretlek, Te meg hogy én is)
Mi az, amitől anya mindig boldog lesz?
Erik: Virágtól, csokitól.
Patrik: Sütitől.
Roland: A puszitól.
Mi csinál anya, hogy megnevettessen téged?
Erik: csikiz, viccet mesél
Patrik: érdekesen néz rám (szemkimeresztősen)
Roland: szamárfület mutogat.
Szerinted milyen volt anya, amikor kislány volt?
Erik: Rossz, sokáig alvós.
Patrik: Lusta.
Roland: Szép.
Hány éves anya?
Erik: 32 (valamit saccoltam)
Patrik: 32
Roland: 34
Milyen magas anya?
Erik: 172 cm
Patrik: 178 cm
Roland: 189 cm
Mi anya hobbija? Mi az, amit szívesen csinál?
Erik: gépezés, és a kutyasétáltatás
Patrik: könyvolvasás, egy órán át tartó fürdés
Roland: pihenni, eladás
Mi az, amiben anya nagyon ügyes?
Erik: eladásban, mosogatásban, kajacsinálásban
Patrik: szendvicskészítésben, meg az elalvásban
Roland: a varrásban
Mi az, amiben anya nem annyira ügyes, amihez nem ért?
Erik: gépszerelés, bicikliszerelés
Patrik: programozás
Roland: mászáshoz
Mi anya munkája?
Erik: eladó a ......
Patrik: eladó
Roland: eladó
Mi anya kedvenc étele?
Erik: spagetti?
Patrik: csoki, vagy süti minden mennyiségben
Roland: sült krumpli
Ha anya rajzfilm szereplő, mi lenne?
Erik: Hableány
Patrik: Hamupipőke
Roland: Eperke
Miben hasonlítasz anyára?
Erik: Az arcunk.
Patrik: Későn alszok el, és szeretek könyvet olvasni.
Roland: A kezünk ugyanolyan
És miben különböztök?
Erik: Testünk.
Patrik: Kevesebbet szokott gépezni, mint én.
Roland: Az arcunk.
Honnan tudod, hogy anya szeret téged?
Erik: Mert mindig ad puszit, sosem hagy itt egyedül.
Patrik: Eddig még mindig kaptam tőle kaját.
Roland: Mert mindig megszeretget.
Hol szeret anya legjobban lenni a világon?
Erik: otthon
Patrik: itthon
Roland: a kutyáknál
Nos, hát khmmm...... kikérem magamnak, hogy rossz és lusta gyerek lettem volna. Nem is tudom, honnan gondolnak rólam ilyet. :D De az tetszik, hogy mindenki ilyen magasnak gondolt. Pedig csak 160 cm vagyok (némi jóindulattal), de ezek szerint az ő szemükben mégis nagy vagyok. :) A kedvencem volt, hogy csak és kizárólag Roland tudta, hogy hány éves vagyok, a többiek megegyeztek, hogy apa a 34, és akkor anya 32. :D
Azért már érződik rajtuk, hogy Patrik itt-ott cinikus volt egy kicsit, Erik már nem olyan kicsi gyerek, de még messze van attól, hogy ne legyen már az lélekben sem, Roland pedig igazi kis széplelkű szeretetgombóc még mindig. :) Na majd kíváncsi leszek erre egy pár év múlva is, ha nem felejtem el megcsinálni velük.
Ahogy válaszolgattak, volt, hogy már bántam, hogy egyáltalán eszembe jutott feltenni nekik ezeket a kérdéseket, de ennek ellenére nem változtattam semmin, ahogy ők mondták, úgy álljon itt is.
Mitől féltél eddig életedben a legjobban?
Erik: Az ördögtől.
Patrik: A sötéttől.
Roland: Zombi. (Michael Jackson)
Mikor voltál a legboldogabb mostanában?
Erik: Amikor megkaptam a Peonzámat.
Patrik: Nem tudom, mindig boldog vagyok, nincs ilyen pillanat.
Roland: Amikor a szülinapod volt, és elmentünk a Burger kingbe.
Ha egy dolgot megváltoztathatnál magadon, mi lenne az?
Erik: Semmi, tökéletes vagyok.
Patrik: A műfogam, hogy az ne legyen.
Roland: Nagy legyek, és akkora legyek, mint Te.
És ha magad körül megváltoztathatnál valamit a világban?
Erik: Több esélyünk lenne az ötös lottón.
Patrik: Máshova építeném a házunkat.
Roland: Hogy szebb legyen az anyukám.
Mi az az egy dolog ami nélkül nem tudsz élni?
Erik: Az ágyam (az jó puha)
Patrik: A házunk.
Roland: Szép idő.
Kedvenc meséd v. filmed?
Erik: Miami helyszínelők, Óz, a csodák csodája
Patrik: Forma 1, Barátok közt
Roland: Kalózok, Barátok közt
Mi a jó abban, hogy 7,10,13 éves vagy?
Erik: Semmi, hát mi lenne jó?
Patrik: Az, hogy mindjárt elballagok az iskolából.
Roland: Hogy már nagy vagyok.
Mi nem jó abban, hogy 7,10,13 éves vagy?
Erik: Az, hogy mindjárt vége a harmadiknak.
Patrik: Az, hogy túl sokat kell tanulni.
Roland: Hogy még nincs szemüvegem.
Hogyan zajlana a tökéletes napod? Mi mindent csinálnál, ha bármit megtehetnél?
Erik: Játszanék, mert nincs suli, és pihennék.
Patrik: Aludnék háromig, aztán ennék, és visszafeküdnék aludni.
Roland: Nem tudom.
Mi leszel, ha nagy leszel?
Erik: Rendőr vagy külföldön rendvédelmis.
Patrik: Valószínűleg valamilyen programozó.
Roland: Önkormányzati testőr.
Kik a barátaid?
Erik: J.Dani, B.Dani, J.Gábor
Patrik: Andor, Bence
Roland: Lackó, Edvin, Levi, Martin
Mi az, amit anya gyakran mond neked?
Erik: Halkabban peonzázzak.
Patrik: Ne
Roland: Én is. (mert folyton mondom, hogy szeretlek, Te meg hogy én is)
Mi az, amitől anya mindig boldog lesz?
Erik: Virágtól, csokitól.
Patrik: Sütitől.
Roland: A puszitól.
Mi csinál anya, hogy megnevettessen téged?
Erik: csikiz, viccet mesél
Patrik: érdekesen néz rám (szemkimeresztősen)
Roland: szamárfület mutogat.
Szerinted milyen volt anya, amikor kislány volt?
Erik: Rossz, sokáig alvós.
Patrik: Lusta.
Roland: Szép.
Hány éves anya?
Erik: 32 (valamit saccoltam)
Patrik: 32
Roland: 34
Milyen magas anya?
Erik: 172 cm
Patrik: 178 cm
Roland: 189 cm
Mi anya hobbija? Mi az, amit szívesen csinál?
Erik: gépezés, és a kutyasétáltatás
Patrik: könyvolvasás, egy órán át tartó fürdés
Roland: pihenni, eladás
Mi az, amiben anya nagyon ügyes?
Erik: eladásban, mosogatásban, kajacsinálásban
Patrik: szendvicskészítésben, meg az elalvásban
Roland: a varrásban
Mi az, amiben anya nem annyira ügyes, amihez nem ért?
Erik: gépszerelés, bicikliszerelés
Patrik: programozás
Roland: mászáshoz
Mi anya munkája?
Erik: eladó a ......
Patrik: eladó
Roland: eladó
Mi anya kedvenc étele?
Erik: spagetti?
Patrik: csoki, vagy süti minden mennyiségben
Roland: sült krumpli
Ha anya rajzfilm szereplő, mi lenne?
Erik: Hableány
Patrik: Hamupipőke
Roland: Eperke
Miben hasonlítasz anyára?
Erik: Az arcunk.
Patrik: Későn alszok el, és szeretek könyvet olvasni.
Roland: A kezünk ugyanolyan
És miben különböztök?
Erik: Testünk.
Patrik: Kevesebbet szokott gépezni, mint én.
Roland: Az arcunk.
Honnan tudod, hogy anya szeret téged?
Erik: Mert mindig ad puszit, sosem hagy itt egyedül.
Patrik: Eddig még mindig kaptam tőle kaját.
Roland: Mert mindig megszeretget.
Hol szeret anya legjobban lenni a világon?
Erik: otthon
Patrik: itthon
Roland: a kutyáknál
Nos, hát khmmm...... kikérem magamnak, hogy rossz és lusta gyerek lettem volna. Nem is tudom, honnan gondolnak rólam ilyet. :D De az tetszik, hogy mindenki ilyen magasnak gondolt. Pedig csak 160 cm vagyok (némi jóindulattal), de ezek szerint az ő szemükben mégis nagy vagyok. :) A kedvencem volt, hogy csak és kizárólag Roland tudta, hogy hány éves vagyok, a többiek megegyeztek, hogy apa a 34, és akkor anya 32. :D
Azért már érződik rajtuk, hogy Patrik itt-ott cinikus volt egy kicsit, Erik már nem olyan kicsi gyerek, de még messze van attól, hogy ne legyen már az lélekben sem, Roland pedig igazi kis széplelkű szeretetgombóc még mindig. :) Na majd kíváncsi leszek erre egy pár év múlva is, ha nem felejtem el megcsinálni velük.
2012. ápr. 15.
Teszteljünk
Cucka tesztje tetszett meg, és mivel azt mondta, akiket "virtuálisan naponta látogat, azoknak értelemszerűen kíváncsi a gondolataira", úgy gondoltam, akkor ez egy felhívás keringőre. Izé.. tesztírásra.
1. Mikor nevetett utoljára úgy igazán, teljes szívből?
Tegnap. De nem vagyok rá büszke, mert konkrétan nagyon kiröhögtem valakit. Még a könnyem is kicsordult bele.
2. Mikor sírt utoljára?
Ma. Egy tévéműsoron. (nem, nem a Titanicot néztem)
3. Min tud igazán felháborodni?
Az igazságtalanságon.
4. Minek tud leginkább örülni?
Időnek, amivel azt kezdhetek, amit csak akarok.
5. Mi az, ami a legjobban elkeseríti?
Hogy nem tudok előre tervezni, mert annyi minden nem rajtam múlik.
6. Mi a kedvenc színe?
Rózsaszín és a fekete
7. Mi a kedvenc étele?
Nem vagyok valami nagy ínyenc, úgyhogy még mindig a Whopper. :D
8. Mi a kedvenc itala?
Nincs ilyen.
9. Ki a kedvenc zeneszerzője/zenésze/együttese?
Többnyire változik az épp aktuális kedvenc. Jelenleg is van egy pár, akiket rendszeresen hallgatok.
10. Ki a kedvenc írója/költője?
Költő: Radnóti Miklós, író több is van: Joanne Harris, Paulo Coelho, Debbie Macomber, Stephenie Meyer, Penny Vincenzi, és még sokan mások....
11. Ki a kedvenc festője?
Nincs ilyenem.
12. Melyik a kedvenc filmje?
Magyar Vándor, Abigél, A bárányok hallgatnak, Hannibal, A király beszéde..... ezek azok, amiket sokszor megnéztem.. így talán a legkedvencebbek
13. Mi az a hiba, amiért a leginkább elnéző tud lenni?
Mindent el tudok nézni, ha megfelelő indok is van hozzá.
14. Mi az a hiba, amit nem tud megbocsátani?
Az emberi hülyeség határtalan, megbocsátani pedig mindent meg lehet..elfelejteni sokkal nehezebb.
15. Kivel nem szeretne találkozni a szaunában?
Olyannal, akinek nincs mondanivalóm. Elég hülye helyzet lenne bezárva oda kettesben teljes némaságban.
16. Kivel békülne ki a legszívesebben?
Nem vagyok haragban senkivel. Akikkel nem kommunikálok valamiért, az sem harag. helyén kezelem csak az érzelmeiket. :D
17. Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodál?
Az 1848-as és az 1956-os forradalom résztvevői
18. Kik azok a történelmi szereplők, akiket a leginkább megvet?
Hitler
19. Kit vagy kiket tart hősnek a mindennapi életben?
Azokat, akik nap mint nap harcolnak az életükért, különös hősként tekintek a beteg gyerekekre, és szüleikre.
20. Melyek Ön szerint egy férfi legfontosabb tulajdonságai? Empátia, családszeretet, hűség, ambíció, kitartás, erő,
21. Melyek Ön szerint egy nő legfontosabb tulajdonságai?
Empátia, családszeretet, hűség, ambíció, kitartás, erő,
22.. Mit tart Ön a legfontosabb erényének?
Akiket szeretek, a végsőkig kitartok mellettük, és minden helyzetben kiállok értük, mellettük
23. Mit tart Ön a legnagyobb hiányosságának?
Nem harcolok magamért, és nincs bennem elég akaraterő.
24. Mi az, amitől a legjobban fél?
Hogy elveszítem a családomat.
25. Hol élne a legszívesebben?
Valahol, valami napsütötte olasz déli lejtőn..
26. Hogyan képzeli el a földi boldogságot?
Egészségben, családban élve, mindennapi anyagi gondok nélkül.
27. Történt-e az Ön életében igazi csoda?
Hát persze. Három fiam is van. :)
28. Miben vagy kiben hisz Ön?
" Hiszek Szentlélekben.
Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat;
a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát;
a test feltámadását és az örök életet."
29. Milyen feliratot látna szívesen a sírkövén?
. Szeretett... szerettük.
30.Ha visszamehetne a múltban egy tetszőleges korra vagy napra, melyiket választaná?
1999. március 27.
31. Ha előre mehetne a jövőben egy napra, évre, évszázadra, melyiket választaná?
Nem tudom. Egy napot, amikor megnézhetem az ükunokáimat majd.
32. Mit kívánna magának egy jó tündértől?
Jelen pillanatban? Egy kisbabát.
33. Kinek a sorsára cserélné el az életét?
Senkiére. "Ez a sors, amit élünk, csak egyszer miénk, ez a hely, ahol érzed, hogy otthon vagy rég.."
+1
34. Kinek tenné fel ezeket a kérdéseket?
Akinek csak kedve van válaszolni rá. Azt azért én is szívesen venném, ha azok, akik rászánják magukat, hagynának itt némi füstjelet... Akik pedig semmiképp nem akarnak ilyesmikre válaszolni, legalább arra a kérdésre válaszolnak nekem, hogy "Hogyan képzeli el a földi boldogságot?' Itt, kommentben, nyugodtan. Bármilyen hosszúságban. :)
1. Mikor nevetett utoljára úgy igazán, teljes szívből?
Tegnap. De nem vagyok rá büszke, mert konkrétan nagyon kiröhögtem valakit. Még a könnyem is kicsordult bele.
2. Mikor sírt utoljára?
Ma. Egy tévéműsoron. (nem, nem a Titanicot néztem)
3. Min tud igazán felháborodni?
Az igazságtalanságon.
4. Minek tud leginkább örülni?
Időnek, amivel azt kezdhetek, amit csak akarok.
5. Mi az, ami a legjobban elkeseríti?
Hogy nem tudok előre tervezni, mert annyi minden nem rajtam múlik.
6. Mi a kedvenc színe?
Rózsaszín és a fekete
7. Mi a kedvenc étele?
Nem vagyok valami nagy ínyenc, úgyhogy még mindig a Whopper. :D
8. Mi a kedvenc itala?
Nincs ilyen.
9. Ki a kedvenc zeneszerzője/zenésze/együttese?
Többnyire változik az épp aktuális kedvenc. Jelenleg is van egy pár, akiket rendszeresen hallgatok.
10. Ki a kedvenc írója/költője?
Költő: Radnóti Miklós, író több is van: Joanne Harris, Paulo Coelho, Debbie Macomber, Stephenie Meyer, Penny Vincenzi, és még sokan mások....
11. Ki a kedvenc festője?
Nincs ilyenem.
12. Melyik a kedvenc filmje?
Magyar Vándor, Abigél, A bárányok hallgatnak, Hannibal, A király beszéde..... ezek azok, amiket sokszor megnéztem.. így talán a legkedvencebbek
13. Mi az a hiba, amiért a leginkább elnéző tud lenni?
Mindent el tudok nézni, ha megfelelő indok is van hozzá.
14. Mi az a hiba, amit nem tud megbocsátani?
Az emberi hülyeség határtalan, megbocsátani pedig mindent meg lehet..elfelejteni sokkal nehezebb.
15. Kivel nem szeretne találkozni a szaunában?
Olyannal, akinek nincs mondanivalóm. Elég hülye helyzet lenne bezárva oda kettesben teljes némaságban.
16. Kivel békülne ki a legszívesebben?
Nem vagyok haragban senkivel. Akikkel nem kommunikálok valamiért, az sem harag. helyén kezelem csak az érzelmeiket. :D
17. Kik azok a történelmi szereplők, akiket csodál?
Az 1848-as és az 1956-os forradalom résztvevői
18. Kik azok a történelmi szereplők, akiket a leginkább megvet?
Hitler
19. Kit vagy kiket tart hősnek a mindennapi életben?
Azokat, akik nap mint nap harcolnak az életükért, különös hősként tekintek a beteg gyerekekre, és szüleikre.
20. Melyek Ön szerint egy férfi legfontosabb tulajdonságai? Empátia, családszeretet, hűség, ambíció, kitartás, erő,
21. Melyek Ön szerint egy nő legfontosabb tulajdonságai?
Empátia, családszeretet, hűség, ambíció, kitartás, erő,
22.. Mit tart Ön a legfontosabb erényének?
Akiket szeretek, a végsőkig kitartok mellettük, és minden helyzetben kiállok értük, mellettük
23. Mit tart Ön a legnagyobb hiányosságának?
Nem harcolok magamért, és nincs bennem elég akaraterő.
24. Mi az, amitől a legjobban fél?
Hogy elveszítem a családomat.
25. Hol élne a legszívesebben?
Valahol, valami napsütötte olasz déli lejtőn..
26. Hogyan képzeli el a földi boldogságot?
Egészségben, családban élve, mindennapi anyagi gondok nélkül.
27. Történt-e az Ön életében igazi csoda?
Hát persze. Három fiam is van. :)
28. Miben vagy kiben hisz Ön?
" Hiszek Szentlélekben.
Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat;
a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát;
a test feltámadását és az örök életet."
29. Milyen feliratot látna szívesen a sírkövén?
. Szeretett... szerettük.
30.Ha visszamehetne a múltban egy tetszőleges korra vagy napra, melyiket választaná?
1999. március 27.
31. Ha előre mehetne a jövőben egy napra, évre, évszázadra, melyiket választaná?
Nem tudom. Egy napot, amikor megnézhetem az ükunokáimat majd.
32. Mit kívánna magának egy jó tündértől?
Jelen pillanatban? Egy kisbabát.
33. Kinek a sorsára cserélné el az életét?
Senkiére. "Ez a sors, amit élünk, csak egyszer miénk, ez a hely, ahol érzed, hogy otthon vagy rég.."
+1
34. Kinek tenné fel ezeket a kérdéseket?
Akinek csak kedve van válaszolni rá. Azt azért én is szívesen venném, ha azok, akik rászánják magukat, hagynának itt némi füstjelet... Akik pedig semmiképp nem akarnak ilyesmikre válaszolni, legalább arra a kérdésre válaszolnak nekem, hogy "Hogyan képzeli el a földi boldogságot?' Itt, kommentben, nyugodtan. Bármilyen hosszúságban. :)
2012. márc. 31.
A hét gondolata III.
Szerintetek milyen lenne a tökéletes világ?
Ez a kérdés a hét gondolata. Mióta csak megjelent Altairnál, azóta fogalmazgatom magamban, hogy sikerüljön úgy leírni, ahogy érzem. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy olyan lesz, de szombat este van, úgyhogy nem fogalmazgatok tovább fejben.
Egy tökéletes világban tényleg nem lenne szegregáció, mert fel sem merülne az, hogy bárki a vallási, a faji, vagy épp a nemi hovatartozása miatt más, mint a többiek. A tökéletes világban tökéletes egyenlőség lenne. A tökéletes világban nem lennének országhatárok, az egész világ valóban egy nagy, egységes világ lenne, és mindenki ott lakna, ahol jól érzi magát. Éppen ezért nem is lennének a szó mostani, klasszikus értelmében vett házaink, hanem csak házak lennének, ahol lakunk. Mert amikor épp a világ másik szegletében éreznénk jól magunkat, elég lenne csak tovább állni egy bőrönddel. :)
Egy tökéletes világban mindenki végelgyengülésben halna meg, és egyetlen gyerek sem ismerné a betegség szót. Az orvosok azért lennének, hogy statisztikákat készítsenek az életünkről. :)
Ebben a tökéletes világban mindenki azt csinálná, amihez kedve van. Lenne, aki éjjel-nappal dolgozna, mert attól érezné jól magát, és lenne, aki egész nap otthon lenne a gyerekeivel, mert ő meg attól. És senki még véletlenül sem akarna megjegyzést tenni arra, ahogy a másik jól érzi magát az életében.
A tökéletes világban nem látnánk el egymást életmódbeli tanácsokkal, hanem elfogadnánk mindenkit olyannak, amilyen. Úgyis mindenki folyamatosan fejlődik, ezt pontosan tudnánk, és nem akarnánk senkit sehova siettetni.
A tökéletes világban lenne idő mindig mindenre, még a temérdek költözés ellenére is. A tökéletes világban újra életbe lépnének a személyes találkozások az email- és facebook-kapcsolatok mellett, és újra felfedeznénk, hogy mennyit is ér egy-egy baráti ölelés.
A tökéletes világban soha nem fordulhatna elő az, hogy az ország közjogi méltóságát csaláson kapják, mert soha, senkinek sem fordulna meg a fejében csalással előrébb jutni.
A tökéletes világ szeretet motivált lenne. Lennének mosoly-napok, amikor elég lenne egy mosollyal fizetni bárhol. Lenne ölelés-nap, amikor egy öleléssel megváltanánk minden aznapra tervezett intézni valónkat. Lenne puszi-nap, amikor egy-egy puszival köszönnél mindenkinek, akivel csak találkozol. (és természetesen nem zavarna, akárki is jön szembe, mert ugye nem is merülne fel ilyesmi) Lenne meglepetés-nap is, amikor mindig valaki másnak a titkos vágyát teljesítenéd, mindegy, mekkora és milyen is ez a vágy. Lenne beszélgetés-nap, amikor azzal telne a munkaidő, hogy mindenki meghallgatja a másik összes mondanivalóját.
Szóval, a tökéletes világ unalomig tökéletes lenne a maga összes jóságával. :) És én is látom, igazán nyálasra sikeredett..
De! A tökéletes világ mindannyiunknak épp itt van, amiben élünk, hiszen valami oka van annak, hogy itt vagyunk. Nem sokan váltjuk meg a világot, de nem is ezért jöttünk szerintem. A lényeg, hogy mi is nyomot hagyunk itt. :) Ki így, ki úgy. :) Mindenki a maga tökéletlen tökéletességében. :)
2012. márc. 17.
A hét gondolata
..avagy Öncenzúra: Mit jelent számodra a blog nyilvánossága? Mit tartasz még bevállalhatónak, és mit tartasz magánügynek, aminek nincs helye a blogodon?
avagy Altair játékra hívott mindenkit, akinek kedve van hozzá én pedig szeretek játszani, és szeretek írni is, úgyhogy gondoltam, miért is ne.
Amikor annak idején az első bejegyzésemet írtam, még eszembe sem jutott sem nyilvánosság, sem más. Nagyon-nagyon mélyen magam alatt voltam, akkor veszítettem el a tíz év után majdnem csak csodaszámba ment munkahelyemet mindösszesen egy hónap alatt, és akkor tért vissza az akkor már tíz éve nem látott epilepsziám is. Az azóta eltelt évek alatt szép, fokozatosan nyitottam csak a nyilvánosság felé, éveken keresztül nem engedélyeztem a google-nak, hogy rám találjon. Ma már engedélyezve van, és sokaknál szerepel az oldalsávban is a blogom, így aztán gyarapodtak és sokasodtak az olvasóim. Azt hiszem, szerencsém van, mert még mindig "családiasnak" nevezhető a nyilvánosság, legalábbis ami visszacsatolásban érkezik. Néha csak későn jut eszembe, hogy amit leírok, az már bárki számára olvasható, de jobb is ez így. Amit itt felvállalok, azt bármikor felvállalom élőszóban is.
Bevállalható szinte minden. A jó érzések, az örömök, és a bánatok, csüggedelmek, gondok ugyanúgy. Nekem a valóságban is, nem csak a virtuális térben azok az igazán emberi emberek, akik mindezeket be tudják vallani. Nehéz azzal az emberrel kommunikálni, aki folyton csak egyféle... :) Azt hiszem, itt is bevállaltam már talán mindent magamról. A legfontosabb, és legnehezebb volt a betegséggel kapcsolatos dolgok nyilvánosságra hozása. Mert akárhogyan is, a huszonegyedik században sem elfogadott arról beszélni, hogy van valami, ami korlátoz. Arról meg aztán végképp nem szokás beszélni,hogy milyen is belülről megélni a külvilág hozzáállását, hogy milyen reménykedni, vagy épp reményt veszteni. Én ezeket vállalom, és ugyan van ebben dac is ugyanúgy, mint valamiféle nemes gondolat, hogy majd épp rajtam keresztül értik meg sokan, hogy mi is teljes értékű emberek vagyunk, de a legracionálisabb oka ennek puszta önzés. Nekem így könnyebb. Kiírom magamból, azokat is, amiket élőszóban nehéz elmondani.
De vállalom az életem összes apró-cseprő gondját, hatalmas örömeit, és óriási bánatokat is. Írtam én már úgy bejegyzést, hogy közben potyogtak a könnyeim, és írtam már kuncogva is. Sosem fogok mást írni a valóságnál, még akkor sem, ha a valóság abban a pillanatban nem valami szép.
Ami semmiképp nem való ide, az a szexuális életem. Soha, semmilyen körülmények között nem taglalnám nyilvánosan ezt. Ez az abszolút magánügyem, amihez rajtam kívül még pont egy embernek van köze. Mint ahogy ilyen tabutéma lesz a gyerekeim minden ilyen vonatkozású gondolata, vívódása, esetleg történése.
És majd abban az esetben, ha a fiaim kifejezetten megkérnek rá, hogy ne írjak róluk többé, akkor azt is tiszteletben fogom tartani,és onnantól az ő életük is tabu lesz. :)
Hát ennyi. Lehetne az is a mottóm akár, hogy "mindent szabad ami nem tilos..." Köszi a játékot, Altair. :)
avagy Altair játékra hívott mindenkit, akinek kedve van hozzá én pedig szeretek játszani, és szeretek írni is, úgyhogy gondoltam, miért is ne.
Amikor annak idején az első bejegyzésemet írtam, még eszembe sem jutott sem nyilvánosság, sem más. Nagyon-nagyon mélyen magam alatt voltam, akkor veszítettem el a tíz év után majdnem csak csodaszámba ment munkahelyemet mindösszesen egy hónap alatt, és akkor tért vissza az akkor már tíz éve nem látott epilepsziám is. Az azóta eltelt évek alatt szép, fokozatosan nyitottam csak a nyilvánosság felé, éveken keresztül nem engedélyeztem a google-nak, hogy rám találjon. Ma már engedélyezve van, és sokaknál szerepel az oldalsávban is a blogom, így aztán gyarapodtak és sokasodtak az olvasóim. Azt hiszem, szerencsém van, mert még mindig "családiasnak" nevezhető a nyilvánosság, legalábbis ami visszacsatolásban érkezik. Néha csak későn jut eszembe, hogy amit leírok, az már bárki számára olvasható, de jobb is ez így. Amit itt felvállalok, azt bármikor felvállalom élőszóban is.
Bevállalható szinte minden. A jó érzések, az örömök, és a bánatok, csüggedelmek, gondok ugyanúgy. Nekem a valóságban is, nem csak a virtuális térben azok az igazán emberi emberek, akik mindezeket be tudják vallani. Nehéz azzal az emberrel kommunikálni, aki folyton csak egyféle... :) Azt hiszem, itt is bevállaltam már talán mindent magamról. A legfontosabb, és legnehezebb volt a betegséggel kapcsolatos dolgok nyilvánosságra hozása. Mert akárhogyan is, a huszonegyedik században sem elfogadott arról beszélni, hogy van valami, ami korlátoz. Arról meg aztán végképp nem szokás beszélni,hogy milyen is belülről megélni a külvilág hozzáállását, hogy milyen reménykedni, vagy épp reményt veszteni. Én ezeket vállalom, és ugyan van ebben dac is ugyanúgy, mint valamiféle nemes gondolat, hogy majd épp rajtam keresztül értik meg sokan, hogy mi is teljes értékű emberek vagyunk, de a legracionálisabb oka ennek puszta önzés. Nekem így könnyebb. Kiírom magamból, azokat is, amiket élőszóban nehéz elmondani.
De vállalom az életem összes apró-cseprő gondját, hatalmas örömeit, és óriási bánatokat is. Írtam én már úgy bejegyzést, hogy közben potyogtak a könnyeim, és írtam már kuncogva is. Sosem fogok mást írni a valóságnál, még akkor sem, ha a valóság abban a pillanatban nem valami szép.
Ami semmiképp nem való ide, az a szexuális életem. Soha, semmilyen körülmények között nem taglalnám nyilvánosan ezt. Ez az abszolút magánügyem, amihez rajtam kívül még pont egy embernek van köze. Mint ahogy ilyen tabutéma lesz a gyerekeim minden ilyen vonatkozású gondolata, vívódása, esetleg történése.
És majd abban az esetben, ha a fiaim kifejezetten megkérnek rá, hogy ne írjak róluk többé, akkor azt is tiszteletben fogom tartani,és onnantól az ő életük is tabu lesz. :)
Hát ennyi. Lehetne az is a mottóm akár, hogy "mindent szabad ami nem tilos..." Köszi a játékot, Altair. :)
2012. márc. 16.
Szavakból történet II.
Még alig tört csak elő az első napsugár, és még épp csak kezdte előcsalogatni a földbe bújt virágmagokat. Azért érezhető volt már a levegőben, hogy hamarosan itt a tavasz. Az anya a konyhaablakból nézte Arthurt, ahogy fejét magasra tartva sütteti az arcát. Közben elmerengett, hogy lassan tíz éve is már, hogy minden egyes kikelet magával hozza azt a csodálatos rácsodálkozást a természet gyönyörűségeire, amit azelőtt soha. Tíz évvel ezelőtt látta meg először igazán, hogy milyen harsány zöld is tud lenni egy-egy bokor, és milyen gyönyörű is a zöld fű. Szorosan összekapcsolódik azóta mindez a babaillattal, és az érzéssel, amikor először tapasztalta meg, milyen is anyatigrisként küzdeni. Valakiért, aki ma kabát nélkül rohangál akkor is odakint, ha még orkánerejű szél fúj, de már süt a nap.Valakiért, aki a közelgő születésnapjára nagy dolgot kért. Még az eddigieknél is nagyobbat. Mert minden, az elmúlt egy évtizedben teljesíthető volt, bármikor. A vonatos kirándulások, az állatkertbe,a túra a tölgyesbe vagy akár a Burger King-es Whopper-evés. Ámde most.... az anya felsóhajtott, miközben visszaigazította a pepita függönyt, és szórakozott mozdulattal tűzte rá katicás csipeszt.
Arthur, aki nem hallhatott semmit, lévén születése óta süket volt, most mégis arra fordította a fejét. Az anya gondolata egy pillanatra ott maradt a kutyánál. Aki annyi jót hozott az életükbe azzal,hogy megérkezett hozzájuk. Aki, ennek a majdnem egy évtizedes gyereknek a legjobb barátja lett. Aki, még ha nem is hallja soha a hozzá intézett szavakat, minden rezdülést érez, és minden érzelmet figyelemmel kísér. Ő is napok óta olyan elgondolkodó volt. Mint mindenki. Tudta,hogy készül valami...
A gondolat végére az anya már el is indult kifelé, hogy beengedje Arthurt a konyhába. Tudta, hogy fél perc múlva megbánja majd, hiszen a sütemény-illat miatt nem bír majd magával, és olyan könyörgő szemekkel fog esdekelni, csak hogy egyetlen darab hókiflit ehessen, hogy nem lehet majd neki ellenállni. Ráadásul egy süti, nem süti, úgyhogy majd megint azt mondják, teljesen elkényezteti ezt a kutyát.
Délután volt már, amikor minden családtag otthon volt. Vígan majszolták a hókiflit, természetesen mindenki csúsztatott egy-egy falatot az asztal alatt Arthurnak is. Az anya megnézte az oviban készült rajzot, amit a legkisebb fiú készített. Egy igazán gyönyörű szivárványt rajzolt, az egész papírt kitöltötte vele. Rá teljesen jellemző módon elmesélte, hogy azért rajzolt ekkora szivárványt, hogy az embereknek jókedve legyen tőle, amikor látják. Ki is tűzte a hűtő oldalára egy lila hűtőmágnessel, amit valamikor egy csokihoz kaptak ajándékba.
Sütievés után mindenki kezet mosott szappannal, amire természetesen mindenkit külön figyelmeztetni kellett, enélkül a nadrágjukba törölték volna a vaníliás porcukrot, és minden ragadt volna körülöttük, amihez csak nyúlnak. A majdnem egyévtizedes gyerek visszasomfordált a konyhába, hogy megérdeklődje, eldöntötték e már, hogy megkapja e az ajándékát, amit kért. Újra nyomatékosította, hogy ha nem kaphatja meg az álom-ajándékot, akkor inkább nem is kér semmit.
Az anya sosem aludt még ilyen rosszul, mint aznap éjjel. Úgy várta a világosságot, mint még soha. Nyomasztó álmai voltak azokban a pár percekben, amit aludt. Az egyik ilyen álmában egy mókus ücsörgött a konyhában a nutellás üveg mellett, és folyamatosan skandálta, hogy "kis mókusok kenyérre is kenhetik, nagy mókusok süteménybe is tölthetik" Ahogy világosodott, már pattant is ki az ágyból.
Leült a számítógép asztalhoz, lenézett a cetlire, ahol az egyik honlapcím mellett egy pötty jelezte, ez lesz a befutó. Bekapcsolta a gépet, és bepötyögte a címet, hogy újra megnézze... Elvigyorodott, mert századjára is ugyanazt a hibát vétette, és azt írta: makréla. De végül azért sikerült, és újra megnézte a képet... még mielőtt elindult volna kávét melegíteni, így szólt félhangosan: "Hát... isten hozott nálunk, Freddy!"
A történet félig igaz... mert tényleg van itt egy majdnem egy évtizedes gyermek, aki tavasszal született, és akinek valóban ez a két kutya a leglegleg... úgyhogy a ti segítségetekkel ezt most neki ajánlom elő-szülinapi ajándékként. :)
Ha valamelyik szó, amit írtatok, kimaradt, szóljatok. :)
Arthur, aki nem hallhatott semmit, lévén születése óta süket volt, most mégis arra fordította a fejét. Az anya gondolata egy pillanatra ott maradt a kutyánál. Aki annyi jót hozott az életükbe azzal,hogy megérkezett hozzájuk. Aki, ennek a majdnem egy évtizedes gyereknek a legjobb barátja lett. Aki, még ha nem is hallja soha a hozzá intézett szavakat, minden rezdülést érez, és minden érzelmet figyelemmel kísér. Ő is napok óta olyan elgondolkodó volt. Mint mindenki. Tudta,hogy készül valami...
A gondolat végére az anya már el is indult kifelé, hogy beengedje Arthurt a konyhába. Tudta, hogy fél perc múlva megbánja majd, hiszen a sütemény-illat miatt nem bír majd magával, és olyan könyörgő szemekkel fog esdekelni, csak hogy egyetlen darab hókiflit ehessen, hogy nem lehet majd neki ellenállni. Ráadásul egy süti, nem süti, úgyhogy majd megint azt mondják, teljesen elkényezteti ezt a kutyát.
Délután volt már, amikor minden családtag otthon volt. Vígan majszolták a hókiflit, természetesen mindenki csúsztatott egy-egy falatot az asztal alatt Arthurnak is. Az anya megnézte az oviban készült rajzot, amit a legkisebb fiú készített. Egy igazán gyönyörű szivárványt rajzolt, az egész papírt kitöltötte vele. Rá teljesen jellemző módon elmesélte, hogy azért rajzolt ekkora szivárványt, hogy az embereknek jókedve legyen tőle, amikor látják. Ki is tűzte a hűtő oldalára egy lila hűtőmágnessel, amit valamikor egy csokihoz kaptak ajándékba.
Sütievés után mindenki kezet mosott szappannal, amire természetesen mindenkit külön figyelmeztetni kellett, enélkül a nadrágjukba törölték volna a vaníliás porcukrot, és minden ragadt volna körülöttük, amihez csak nyúlnak. A majdnem egyévtizedes gyerek visszasomfordált a konyhába, hogy megérdeklődje, eldöntötték e már, hogy megkapja e az ajándékát, amit kért. Újra nyomatékosította, hogy ha nem kaphatja meg az álom-ajándékot, akkor inkább nem is kér semmit.
Az anya sosem aludt még ilyen rosszul, mint aznap éjjel. Úgy várta a világosságot, mint még soha. Nyomasztó álmai voltak azokban a pár percekben, amit aludt. Az egyik ilyen álmában egy mókus ücsörgött a konyhában a nutellás üveg mellett, és folyamatosan skandálta, hogy "kis mókusok kenyérre is kenhetik, nagy mókusok süteménybe is tölthetik" Ahogy világosodott, már pattant is ki az ágyból.
Leült a számítógép asztalhoz, lenézett a cetlire, ahol az egyik honlapcím mellett egy pötty jelezte, ez lesz a befutó. Bekapcsolta a gépet, és bepötyögte a címet, hogy újra megnézze... Elvigyorodott, mert századjára is ugyanazt a hibát vétette, és azt írta: makréla. De végül azért sikerült, és újra megnézte a képet... még mielőtt elindult volna kávét melegíteni, így szólt félhangosan: "Hát... isten hozott nálunk, Freddy!"
A történet félig igaz... mert tényleg van itt egy majdnem egy évtizedes gyermek, aki tavasszal született, és akinek valóban ez a két kutya a leglegleg... úgyhogy a ti segítségetekkel ezt most neki ajánlom elő-szülinapi ajándékként. :)
Ha valamelyik szó, amit írtatok, kimaradt, szóljatok. :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)