Fel sem tűnt

Olyan észrevétlenül elrepült az idő.. és ezt most nem csak úgy mondom. Mert tényleg nem tűnt fel, hogy több, mint tizennégy évvel ezelőtt volt az, amikor született az első fiam. Nagyon nehezen szokom meg, hogy ekkora fiaim vannak, akikkel egészen komoly dolgokról is lehet beszélgetni. Akik pl. elmesélik nekünk vacsorázás közben, hogy a 300 című film címe azért volt éppen ez, mert 300 spártai katona indult harcba. Igaz, egyet visszaküldtek, és így csak kettőszázkilencvenkilencen csatáztak, az az egy meg vitte a hírüket. Valószínűleg amúgy én is tanultam ezt ennek idején, de bevallom őszintén, ez nekem most új info volt. Szerintem sosem hallottam még. (hát égő, de ez van)
De nem csak ilyenek.. hanem simán intézik a maguk dolgait, akármiről is van szó. Lassan úgy járunk, be is vásárolnak maguknak, nekem csak főznöm kell. Azt mondjuk sokat, és még annál is többet, mert hihetetlen mennyiségű kajahalom tűnik el.
És már a kicsi is mindjárt kilenc lesz.. már ő sem kicsi, még ha én hajlamos vagyok is ezt elfelejteni.
Amúgy meg azt sem tudom megszokni, hogy folyton tudnak mindenről, folyton beszólnak, beszélnek, egymással csatáznak.
Patriknak meg vannak olyan új tulajdonságai, amik miatt azt gondolom, nem is az én fiam. Mert ez az áldott jó, csendes gyerek kérem szépen káromkodik, mint a kocsis, hisztizik, mint egy kétéves, és még ki is röhög alkalomadtán.
Igazából azt hiszem, és ezt ma este fogalmaztam meg magamban, hogy nagy mázli, hogy éppen mostanra lett egy ilyen munkahelyem.. mert különben simán bediliznék tőle, hogy így elrepült az idő. :) Így meg mire majd igazán észreveszem, lehet, hogy a diplomaosztóra készülünk épp. :) ;)