Innen szép...

... mondtam tegnap(előtt) este is. Mert a huszonharmadikáról lecsúsztam, már elmúlt éjfél, épp most fejeztem be a bejgli tekergetést. Úgyhogy bejglink már biztosan lesz.
És még majd valami más is holnap biztosan, mert többféle sütit is ennék most hirtelen, de ma éjjel már nem állok neki semminek. Elég volt a mai, akarom mondani tegnapi napból. Délelőtt még rohangáltam ajándék-ügyben, déltől fél tízig dolgoztam, aztán meg még megcsináltam a bejglit. Majd reggel sütöm. :)
Így kellett volna ezt egész decemberben.. és akkor most már nem kellene a bejglivel időt töltenem, mert tuti hogy lábra sem bírnék állni. :)

De azért az tök jó, hogy a kajás bevásárlás jó részét elintézték ma a fiúk. Igazán jó fejek. :)

Advent negyedik vasárnapján

... amikor egyszerre ég az adventi koszorún mind a négy gyertya, és boldogan emlékezhetünk meg arról, hogy megszületett Jézus Krisztus, nekünk adva végtelen szeretetét....
...nos, nekem ez a nap (sem) nem sikerült túl jól. Pedig jónak indult. Azzal a lendülettel, hogy ez az utolsó teljes napom, amikor még pótolhatok valamit azokból, amik miatt hiányérzetem, bűntudatom van, és nem tud szabadulni a lelkem a gyötrő, önostorozó gondolatoktól sem. Úgy keltem reggel, hogy elterveztem, hogy fogok este hatig kipipálni egy csomó mindent a listámon, és aztán nekiállok bejglit sütni. Ez egy kicsit megnyugtatott. Mert olyan kivitelezhetőnek tűnt minden, még akkor is, ha egyébként többször is húzott volna a kanapé, hogy gyere, ülj le egy kicsit, vasárnap van. Még akkor sem estem kétségbe, hogy eltérek az eredetileg tervezett dolgoktól, amikor szinte az utolsó utáni pillanatban valahonnan eszembe jutott egy ajándékötlet anyáméknak, és útnak is indultunk, hogy megvegyük. Amikor a második barkácsáruházban és az első hipermarketben sem találtunk belőle még csak nyomokban sem, akkor már kezdtem elveszíteni a bizakodásomat is, a türelmemet is, és újra előjöttek a sötét gondolataim.
A második hipermarketben (és ez az utolsó is volt mára) aztán beütött a krach. Maga Grincs érkezett közénk, és ellopta azt az egyetlen kis szalmaszálat, amibe kapaszkodtam napok óta. Mert Balázsnak volt meglepetés-ajándék. Egészen a mai napig. Amikor megszereztem, akkor olyan nagyon örültem neki, hogy megvan, hogy megoldottam, és olyan biztos voltam benne, hogy nagy lesz az öröme a fa alatt... Aztán itt is ilyet keresett, és kénytelen voltam bevallani, hogy ne keresse már, mert otthon van már. Első pillanatban felvillanyozódott, míg aztán két kérdés után rögtön le is törtünk mindketten, mint a bili füle. Mert nem jót vettem. Nem olyat, ami neki kell, mert ehhez amit én szereztem még kéne más is, ami neki nincs (és drága is lenne venni). Így aztán nemhogy oda a meglepetés, de az eddig cinkosan bújó ajándékból egy konc lett a nyakamon. Amikor ezzel szembesültem, nem csak egy világ omlott össze bennem, de majdnem rosszul is lettem a csalódottságtól, meg attól a mindenfélétől, amit akkor éreztem, gondoltam. Fájt piszkosul, hogy még ez sem sikerült, és miközben arra koncentráltam, hogy nehogy kibuggyanjanak a könnyeim az áruház kellős közepén, nagyon szédültem, de tettem szépen egyik lábamat a másik után, ne nézzenek már valami flúgos nőnek.
Innentől aztán veszett fejsze nyele volt az egész. És anyáméknak sem kaptunk végül semmit.
A bejglihez kevés a dió, neki sem tudtam állni még.
És még az egyik kávéscsészémet is összetörtem ma. Mondjuk akkor kellett volna figyelnem jobban... biztos egy jel volt az is. De nem számoltam meg, hány darabra hullott, nem akarom tudni hány évig leszek most akkor szerencsétlen.
Nincs veszve semmi. Csak épp minden olyan zavaros. De innen szép nyerni.

Jövőre elutazunk az ünnepekre. Ha kell, egész évben erre fogok spórolni. Huszonharmadikán fogunk indulni, és huszonnyolcadikán érkezünk csak haza.

Utolsó előtti szabadságos nap

De voltaképpen az utolsó az idén, mert a tényleges utolsó az éppen Szenteste napján lesz, amikor hivatalosan délutános lennék, de aznap már ilyen szak nem lesz. :)
Nem mondhatom, hogy lábat lógatva töltöttem ezt a mai napot, de azt sem mondhatom el, hogy minden megvan, amit akartam, hogy meglegyen. Van, ami nincs meg. Mondjuk nehéz is lett volna beszerezni,mert még fogalmam sincs róla, hogy mi lesz a valami. De lesz, az azért tuti.
Reggel az okmányirodában kezdtünk, mert múlt héten egy hőhullám-lökettel kísérve szembesültem vele (ijedtemben leizzadtam), hogy Patriknak lejárt a személyi igazolványa. Röhögjetek nyugodtan hangosan, de most, decemberben sikerült felfognom, hogy ez a gyerek elmúlt 14 éves. Abban a pillanatban, ahogy felfogtam, máris eszembe jutott, hogy te jó ég, lejárt a személyije is. Villámgyors internetes időpontfoglalást követett el Balázs, és ma reggel már mehettünk is intézni.
Ezek után ő elment a suliba, mi meg elindultunk vásárolni. Már megint. Céltudatosan mentünk valamiért, amit persze nem kaptunk. Így aztán rendesen elvesztettük a kedvünket is az egésztől, de én morogtam, mint a bolhás kutya, hogy bezzeg már megint nem veszünk semmit, mire Balázs előkapta az összes éppen fellelhető kreativitását, hogy felrázzon a dühöngő állapotomból, és elvitt a Burger Kingbe ebédelni. Kb. ezer éve nem voltunk kettesben enni sehol, így már ez a tény is igazi csúcsérzés volt. A whopperről meg ne is ejtsünk szót. Sőt.. az utána következő belga gofriról se... ami csokiöntettel, és tejszínhabbal... nyamm..
A dühöngő állapotom elmúlt, így aztán még mentünk tovább. A sokféle vásárolnivalóból egyet sikerült megvenni, ami némi megnyugvással töltött el, mert legalább egy már van. :)
Jobb híján hazajöttünk, további ötletek híján.
Hogy aztán itthon kutyakakát takarítsak, majd majdnem ottfelejtsük a gyereket az iskolában. :D
De még mindig nem volt vége a mai vásárlókörútnak, mert a legnagyobbnak kellett ruhákat venni (a fa alatt lesz, de nélküle már nem lehet), röpke fél óra alatt abszolváltuk a dolgot. Itt kell megjegyeznem, hogy minden képzeletet felülmúlóan együttműködő volt. :)
És ha azt gondolnátok,ez már épp elég volt a mai napra, hát elárulom, még nem... Mert még várt ránk egy decathlonos kör. Ahova Erik jött velünk. Ott megvettük, amit akartunk, meg még olyat is, ami nem volt betervezve, így újabb pipa került egy-két pont mellé a listán. De elárulom, még egy kicsit több a pipa nélküli, mint ami már jelölve van. De ami késik nem múlik.
Fogalmam sincs, hogy mikor lesz meg, de meglesz, az tuti. Addig még dolgozom egy keveset.. aztán hátha közben megszáll az ihlet.

Tíz nap...

Már csak tíz nap van karácsonyig. Igazi mazochista vagyok, mert a telefonom kijelzőjén is virít a számláló, meg most már itt a blogon is. Ahányszor ránézek, kicsit összébb ugrik a gyomrom, azt gondolva, hogy tíz nap semmire nem elég. Aztán azon gondolkodom, mégis mire kell nekem az idő? Válaszolok gondolatban, hogy sütit sütni, hogy vásárolni, hogy kigondolni, mit is fogunk enni majd... és aztán gyorsan le is hurrogom magam azzal, hogy vásárolni lehet egy nap alatt is (vagy kettő), sütit sütni is tudok egy napig non stop, ha a szükség úgy hozza. És ráadásul még attól sem dőlne össze a világ, ha nem lenne süti. Amúgy lesz, mert olyan azért még nem fordult elő, hogy ne lett volna.. és nagyjából ki is gondoltam már, hogy milyen süti lesz, és mikor fogok nekiállni. Kicsit e téren még túlzóak a gondolataim, mert ha már karácsony, akkor kárpótolnám a családomat a sok sütinélkülözős hétvége miatt, amit mostanában "elszenvedtek". Aztán meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Épp ezért van lakat a számon, nem ígérek senkinek semmit, hogy ne okozzak csalódást, ha mégsem úgy lesz.
Ami biztos, hogy nem lesz nagytakarítás. Azt most idebent tartok. A könnyeim szépen végzik a szükséges tisztogatást, a lehető legváratlanabb helyeken és időpontokban törnek elő, de tényleg úgy érzem, hogy minden ilyen után könnyebb lesz egy kicsit. Nem tudom magamnak sem elmondani, mi baj van, mert baj egyáltalán nincs. Fáradt vagyok, kimerült mindenféle értelemben, és jelen pillanatban így tudok töltekezni, ha ezek a könnyek utat nyernek maguknak. Én meg hagyom.
Amúgy meg egyik pillanatban indulnék és felvásárolnék mindent, amit a gyerekeim és Balázs valaha is kiejtett a száján, hogy "szeretné", mert olyankor úgy érzem, mindenképpen kellene valami, amitől éreznék, hogy mennyire hálás vagyok nekik, hogy az idei őrült évben mindannyian így helyt álltak. Azok a reggelek, amiken én sosem tudok úrrá lenni, nem mennének nélkülük. És még mennyi minden más. De aztán a következő percben már úgy gondolom, nem megyek én sehova, nem veszek semmit, mert attól lesz ez az ünnep Ünnep, hogy itthon leszünk mindnyájan. Hálás vagyok érte, hogy még majd azt az egy nap szabadságomat huszonnegyedikén ki tudom venni, mert biztosan sokkal jobb lesz így nekünk.
Már csak tíz nap van karácsonyig. És azon kapom magam, hogy várom... és gondolkodom, hogy is legyen hogy meglepetés is legyen a fa alatt.. és kicsit szomorkodok, mert időközben észrevétlenül és kimondatlanul ugyan, de úgy alakult, hogy a két nagyobb biztosan tudja, hogy az ajándék tőlünk érkezik.. és a kicsiben sem vagyok most biztos, hogy nem. De nem szólom el magam.. hátha mégis. Még ha csak egy kicsi csoda maradt is, az már maradjon. :)

December van

Még nem az a bejegyzés következik, amiben rácsodálkozom erre a tényre, az úgy két hét múlva lesz... magamat ismerve legalábbis. Igaz, arra az előbb döbbentem gondoltam, hogy ha vasárnap a második gyertyát fogjuk meggyújtani az adventi koszorún, akkor két hét múlva már karácsony. Ha így nézem, akkor azért Para kezd belém költözni. De nem így nézem. Úgy nézem, hogy tegnap este díszbe és fényekbe öltözött a lakás, amivel ugyan este jó későn végeztem, de minden pillanatát megérte, mert Patrik azonnal úgy nyilatkozott, hogy "olyan karácsony-hangulatot teremtettem, hogy máris nagyon várja", és Balázs is mosolyogva lépett be hajnalban az ajtón. Szóval, ez jó, mert még csak elseje van, és ez már készen van. Az adventi naptárak is kinyitódtak ma, és volt is benne valami. Ezzel kapcsolatban ugyan össze kell kapjam magam, mert csak harmadikáig van megtöltve, az meg már holnapután van. De ami azért gáz, hogy az előbb jutott eszembe, hogy bakker, a Mikulás is jön kedd reggel. Én meg nem konzultáltam vele... úgyhogy ezt holnap sürgősen pótolnom kell. Nagyon remélem, hogy a Nagyszakállú szakít még rám egy kis időt, igen nagy slamasztikába kerülnék itthon, ha az idén úgy esne, hogy megfeledkezne róluk a lappföldi. Bár.. Erik a héten megállapította, hogy ő tudja, hogy neki csak virgácsot fog hozni. Nem fog. Erről gondoskodom. Az egyik legjobb gyerekünk.. rögtön Patrik és Roland mellett.. méghogy virgács.
Gondosan el fogom titkolni, vagy legalábbis jobb színben fogom feltüntetni az összes létező hülyeségüket. Azt is, hogy ma este konkrétan az agyamra mentek, és csak az mentette meg őket attól, hogy kirakjam őket a lakásból, hogy előtte voltam kint, és úgy ítéltem meg, hogy nagyon nem jó ebben a szitáló ködben. Úgyhogy maradtak. De mondom, csak az az áldott jó szívem mentette meg őket.. aztán láttam fb-on, hogy többen is ilyesmivel küszködtek ma este a szülők közül, ezzel egy időben eszembe jutott, hogy egyik kedvenc hírolvasóm ma délelőtt azt mondta, komoly front van, és tessék vigyázni, mert az egyébként egészségeseket is megviseli. A tünetek pedig: fáradtság, idegesség, tompultság, meg ilyenek. Na szóval, majd Mikulás bácsinál is ezzel a front-dologgal mentem ki őket.
Azt mondjuk nagyon nem bánnám, ha ez a pirosruhás-nagyszakállú nem csak hogy fogadna, de még azt is megmondaná, mit szeretne hozni leginkább. Azt én tudom, hogy mit ne hozzon. Csokit ne, felesleges, bár.... ha Milka lenne, azt azért én bevállalnám. Játékot.. hát.. izééé.. majd akkor rakok ki helyette, amit elvihetne. Ami jól jönne... egy kis varázspor. Amivel lehetne varázsolni nyugalmat, időt, tisztára sikált lakást. Najó, a gyerekeknek is varázsolnék vele valami bayblade arénát, vagy mi a szöszt. Ja, merthogy a bayblade, ami eddig szigorúan távolmaradt tőlünk, most rögtön ikerpárban jött... És ha már itt vannak, kéne nekik valami küzdőtér, merthogy ezek a pörgő izék csatáznak. Őszintén szólva halvány lila segédfogalmam sincs róla mire jó, ellenben halálra idegesítenek vele, ahogy zörögnek, de ha már ötödik perce csak a zörgés van, és nincs vita, azonnal hálás vagyok ennek a valaminek.
No, hát most, hogy elkezdődött a várakozás időszaka.. átöltöztettem a blogomat is karácsonyváróba, a lakást is, már csak a java van hátra.... :) Addig pedig, míg elérkezünk ahhoz a naphoz, amire egész hónapban készülünk, továbbra is olvashatjátok mindennapi agymenéseimet. Ami majd néha vidám lesz, néha szomorkás, néha meg tanácstalan, vagy épp nagyon ideges. De mind én leszek... csak most szóltam előre, hogy ne lepődjetek meg.

Kukkants be hozzánk!

Így, karácsony táján az icipici lakásunkból icipici ékszerdoboz lesz. Előkerülnek a díszek, a fények, és kicsit elvarázsolódunk. Gondoltam, körbevezetlek benneteket, így végre valami örömteli bejegyzés is születik.