Alig várja...

.. a holnapot. Ez Eriktől hangzott el ma. Nem is egyszer. És ha nem nekem mondja, hanem másodkézből (akarom mondani, fülből) hallom csak meg, bizony, hogy én sem hiszem el. Pedig igaz. Várja, hogy iskolába menjen. Most épp azért, mert holnap találkoznak először a török származású tanárasszisztenssel, aki az angol órákon fog majd aktívan segíteni. Pénteken ment érte valaki az iskolából a repülőtérre, és a hétvégét a helyi fogadóban töltötte. Kíváncsi leszek rá, hogy mit mond majd róla. :)
És imádom érte, hogy ilyen kis lelkes. A matek leckét is szó nélkül írta ma, pedig sokkal több volt, mint eddig valaha. De az a mondat is tőle hangzott el épp leckeírás közben, hogy "Megértem Kati nénit, hogy ennyit adott fel, mert tök könnyűek." :)
Bevallom, magamban még mindig alig hiszem, hogy ez Ő. Akivel annyit kellett küzdenem nap mint nap négy teljes éven keresztül, hogy legalább egy minimális érdeklődés legyen benne, hogy legalább legyen nyitott mindenre. Tisztában vagyok vele, hogy én magam is sokat rontottam a helyzetén abban a négy évben, mert nem voltam épp hiteles akkor, amikor azt mondtam neki, fogadja el, és érdeklődjön, legyen segítőkész. Tudom, hogy tudta. Még akkor is, ha tulajdonképpen sosem mondtam el neki.
És nagyon drukkolok neki, hogy így maradjon minden. :) Olyan jó látni. :)
És miközben ámulva nézem, újra és újra felmerül bennem a kérdés, vajon hány arcát fogom még megismerni, mire egyszer ebből a sokféleségből kialakul az igazi személyisége? Sejtem milyen lesz felnőttnek, mégsem tudom elképzelni sem.. annyiszor lepett már meg. :)

Amúgy meg mindegyik felsős fiam ódákat zeng az új informatikatanárról, aki a facebook adatlapja szerint is jó fej lehet, már csak azért is, mert csinált egyet csak a diákok számára. Fiatal, lelkes, és nagyon modern is, emiatt aztán egy nyelvet is beszélnek ilyen számítógépes berkekben, és ettől aztán persze hogy szimpatikus mindegyiknek.