Szeptember elsején

Hát akkor itt van az ősz... Blogsablon formájában is. Mondjuk jelen pillanatban még utálom, úgyhogy Ti se nagyon barátkozzatok meg vele, mert az az érzésem, hogy holnap le is fogom cserélni. :) Pedig mikor rátaláltam, a sok száz között, amit végignéztem olyan jól nézett ki. :D

Azt meg ne is kérdezzétek, hogy mi újság az iskolába készülődéssel, meg van e minden? Természetesen nincs. Elmúltak már azok a régi szép idők, amikor mi is úgy vártuk az iskolakezdést, mint a gyerekek, izgatottan. Emlékszem, még tavaly is, mikor Roland készülődött elsőbe, egészen más hangulata volt ennek.. mert akkor az ő izgalma átragadt ránk is. :) Most semmi izgalom, amit elég jól tükröz, hogy ma még tornacipőt kellett vennünk. De még mindig nincs mindenkinek. Épp Roland az, aki nem kapott, mert az ő méretéből csak egy fél párat találtunk. Bele sem gondolok, vajon hova lett a másik fele..
Az meg egyenesen felháborító, hogy van olyan gyerekünk, aki pont akkora cipőt hord, mint az apja. Tiszta gáz.. És ez a nagylábú (nagyszájú), mikor megkérdeztem, hogy neki holnapra mi kell a suliba, rántott egyet a vállán, és mondta, hogy kb. három darab lap is elég. Felvontam a szemöldököm, mire közölte, hogy jó, hát akkor egy füzet. Aztán megnézte a tolltartóját. Kiszedett belőle egy maréknyi használhatatlan ceruzadarabot, két olyan tollbetétet, amiből igazi nyolcas volt hajtogatva, megszámlálhatatlan mennyiségű radírdarabot, két tollat darabokban. Maradt egy-két darab, mire mondtam, hogy mindjárt adok még neki is ceruzát, meg tollat, meg radírt. Erre azt mondja, ó, nem szükséges, a suli utolsó két hetében is kölcsöntollal írt. Na fasza... igazából erre már csak annyit mondtam, hogy "mert már akkor is csak ennyi eszed volt, mint most". Jóban vagyunk amúgy, félreértés ne essék.. csak ő most épp ilyen. :)
Erik lelkéről is legördült a nagy kő, mert aláírtuk, hogy nem kérünk négy óráig különórát sem, meg felügyeletet sem, meg semmit sem. Köszönjük szépen, megelégszünk azzal, ami feltétlenül szükséges, és kész. A tanulószoba az egyetlen, ami miatt próbaidőn van egy darabig. Megegyeztünk a szabályokban, és meglátjuk, mennyire képes betartani őket. Rajta múlik, senki máson. Ha nagyon akarja, hogy így járhasson haza, akkor be fogja tartani. Ha meg nem akarja nagyon, akkor én sem fogom nagyon akarni. Van emiatt némi aggodalmam, bevallom, de abban bízom, hogy most, hogy tényleg rajta fog múlni csak, és nem kerül bele senki más, így végre átérzi a saját maga iránti felelősséget, és én is visszakapom ettől azt a fiamat, aki volt. Aki majd nem úgy kezdi, hogy "én úgyse....", hanem majd bátran nekilát. :)
Roland pedig.. nos, ma mondtam neki, hogy előre szólok, ha sorozatosan fekete pontokkal állít haza, mert kajla, és idiótán viselkedik, akkor nagyon-nagyon mérges leszek rá. Mert amúgy kajla, és idiótán viselkedik. Mintha visszafelé fejlődne, nem előre. Amúgy meg tök jó fej továbbra is, meg még mindig a legérzékenyebb lelkű gyerekünk, de amikor rájön ez a kórság, akkor kezelhetetlen. Egyébként meg simán kiolvassa lassan ő is a Pál utcai fiúkat Erikkel vállvetve.. Nem is értem néha, hogy hogy lehet ez a kétféle egy és ugyanaz a gyerek. Pedig így van. :)

Na, mindennek ellenére azért minden elő van készítve holnap reggelre, amiről úgy gondoltam, hogy kell holnapra. Van tolltartó, füzetbox, papírok aláírva, fénymásolatok összekészítve. Az iskolatáskákat a múlt héten kimostam. És még azt sem felejtettem el, hogy vegyek nekik tízóraira valót. :)

Amúgy meg a fejem még mindig fáj. El sem mondom mennyi vér maradhatott még a fájdalomcsillapítómban.. akarom mondani, mennyi fájdalomcsillapító van bennem...

Kívánok mindenkinek kellemes tanévet, a most első osztályt kezdő Kristófnak, Emesének, Franciskának nagyon sok piros pontot, és csupa jó élményt az iskolában. Nekünk, szülőknek pedig kitartást.. gondolom lesz mihez. :)