2024. jan. 10.

Szerda

 Ma kora hajnalban, vagy inkább még sötét éjszaka mentünk dolgozni, -7 fok volt. Korán mentünk, mert ma volt a temetés, délután háromkor. Úgy kellett megoldani, hogy ne kelljen szabit sem kivenni, meg utólag ledolgozni sem a hiányzó időt. Erre teljesen jó az, hogy hajnali ötre megyünk. Minden más szempontból utálatos dolog, de azért egy héten egyszer -kétszer vállalható..

Napközben szépen sütött a nap, és ott, ahova jó erőteljesen tudott odatűzni, tök jól lehetett érezni is ahogy melegít.

A temetésen a nap melegítő erejéből már nemigen éreztünk semmit, Furcsa volt ez most, sokkal másabb minden eddigi temetésnél. Úgy voltam érintett érzelmileg, hogy közel állt hozzám, de sokkal több negatív érzést váltott ki belőlem egész felnőttkoromban, mint pozitívat. Mégsem mondhatom azt, hogy nem érintett meg minden hülyesége mindig is, vagy épp a betegsége. Furcsa tapasztalás ez most. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése