Nálunk soha nincs olyan, hogy nincs mit csinálni, ahogy olyan sincsen, hogy készen vagyunk. Egyszerűen csak folyamatosan teszünk -veszünk, mert mindig van egy újabb ötlet, egy újabb megoldani való, vagy épp egyik következik a másikból. Az elmúlt egy hétben nagyjából ezerszer kaptam meg, hogy "nem vagytok normálisak", mert hát a három fiú szobájából épp csak a dinoszauruszok nem figyeltek ki, azok is csak azért, mert a dinoszauruszokért éppenséggel soha senki nem volt oda nálunk. Került elő cserébe egy kisebb osztálynak elegendő füzet, vignetta, ceruza és radír. Legalább húsz darab cipősdoboz, bennük kinőtt, elhasznált cipőkkel. Ezeket Erik különös gonddal gyűjtötte, a Nike cipők komoly evolúcióját lehetett a gyűjteményen keresztül tanulmányozni. Talán Roli a leginkább tudatos közöttük, nála nem nagyon volt feleslegesen gyűjtött holmi. Ő más miatt nehéz eset, és ha választanom kell, hogy időnként dobáljam majd ki Erik cipőit, vagy Patrik szakadt pólóit, vagy vitatkozzak Rolival valamiről, amivel kapcsolatban neki van egy meggyőződése, hát bármikor inkább az előzőek.
Én továbbra is teljes meggyőződéssel állítom, hogy nem vagyok gyűjtögető fajta, de Balázst most erről ne kérdezzétek meg. Azért volt, amit sikerült megmentenem. Nekem fontosak a kézzelfogható emlékek is, vannak, amikhez ragaszkodom, hogy el kell tenni a fiúknak. Most még nem értékelik, de idővel majd örülni fognak neki, mert minden emlék nem marad meg a fejünkben. Kell valami, ami emlékezteti az embert. Igaz, én e téren kicsit szentimentális vagyok.
De most úgy tűnik egy heti szorgos munka után ma végre eljutottunk oda, hogy minden szobából kikerült minden, ami nekünk már nem kell, és végül a családi életünk is túlélte.
Palacsintázással ünnepeltük, amit Balázs sütött nekünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése