2023. júl. 2.

Vasárnap

 Hát nem ez lesz az a hét, amit majd az év legjobb napjai között fogok számon tartani. De túl vagyok rajta, és már nem számít, hogy mennyi idegeskedés és plusz munkát jutott. Arra jó volt, hogy elrepült az idő, gyakorlatilag nem is nagyon jutott másra, csak a munkára. Na jó, tegnap szerencsére azért még meggyes süti is készült. Nagyjából egy hónapja várja már Balázs, hogy megint süssek neki. Szénhidrát csökkentett verzióban, és ez a mostani jobban sikerült, mint amit legutóbb sütöttem. Az mondjuk biztos, hogy ezekkel a szénhidrát csökkentett lisztekkel nem egyszerű sütni, nem árt hozzá némi konyhai rutin. Mondjuk ez sem mindegyikre igaz, ami most van itthon, az pont ilyen. 

A hétvége szenzációja, hogy Szoboszlai Dominikot leigazolta a Liverpool. Azoknak, akiknek ez a hír semmit nem mond: Dominik a magyar válogatott jelenlegi csapatkapitánya, 22 éves, nagyon tehetséges támadó középpályás. Az, hogy ő ennyi idősen a Premier League játékosa lett, történelem. Magyarként olyan büszkeség, ami ritkán adatik meg. Nagyon szimpatikus játékos, hihetetlen alázattal és kitartással. Liverpooban hatalmas örömmel fogadták. Beszéltük is itthon, hogy ő most valóra váltotta azt az álmot, amit a kisgyerekek álmodnak, amikor fociedzésekre járnak. Emlékszem, amikor már vagy egy éve azt találtam mondani, hogy még akar Puskást is túlszárnyhatja, lehurrogtsk itthon. De még mindig tartom ezt a véleményemet. Nem tudom mennyi álma van még, de kívánom, hogy az összes váljon valóra. 


1 megjegyzés:

  1. Emlékszem, mikor valamelyik U17-es meccset nézve talán eljátszottam a gondolattal, hogy vajon nagy focista lesz-e ez a fiú (akkor még olyan 15 körül lehetett Dominik). Minden elképzelhető sikert kívánok neki és a válogatottnak is. :) Bízom benne, hogy sok örömünk lesz még bennük.

    VálaszTörlés