2023. júl. 7.

Megérkeztünk

 Nem akarom nem elmesélni, hogy nem jelent most némi csalódást, hogy ez most egy másik hely már. Ugyanaz a Balatonboglár, ugyanaz az utca, csak egy másik ház. Vagyis egy másik házban egy lakás. Nincs egyébként vele semmi baj, csak az, hogy nem az a másik. Ma még kicsit ez munkálkodik bennem, de ez el fog múlni már holnapra (vagy legalábbis elszelidül az érzés).

Azt ne higgyétek el, hogy kihalt a Balaton, mert nem igaz. Sokkal többen vannak, mint tavaly ilyenkor, bár tény, hogy nem annyian, mint a covid előtt. Amit ma láttunk az árakból, itt is megvan az a tendencia, ami bármelyik üzletben is már jó ideje. 

De ettől függetlenül ki fogjuk élvezni a két hét minden percét. 



2 megjegyzés:

  1. Jo pihenest nektek. Par sor erejeig irnal majd az arakrol. Autentikus nyaralo vagy :) A neten ossze vissza irnak az idei balatoni szezonrol.Valahol azt allitjak nincs vendeg,jaj veszekeles van, valahol pedig azt hogy minden rendbrn,es nem kirivo nagysagu az aremeles.Koszonom.Gabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Igen, persze, írok róla. Az biztos, hogy ma is megjegyeztük, hogy ennyi embert nagyon sok éve nem láttunk itt Bogláron, mint most.

      Törlés