Most épp csak azért nem érdeke annyira, hogy épp megint hétköznap van, és dolgozni kell menni, mert kicsit több, mint egy hónap múlva megint a Balatonon leszünk egy egész hétig. Addig meg már akármi is jön, kibirjuk.
Az intő jel egyébként (mindannyiunknak), hogy jó sokan vannak körülöttünk kisebb -nagyobb egészségügyi problémával otthon. Van olyan kollégánk, aki gyakorlatilag több, mint egy hónapja be van sárgulva, július eleje óta kórházban van. Rendszeresen érdeklődöm felőle, a sógorom óta különösen érzékenyen érintenek az ilyen jellegű problémák. Segíteni sajnos nem tudok neki, de azt gondolom, ilyen helyzetben mindig jól jön egy-két jó szó. Ami egyébként nekem nem kerül semmibe. Arról pont tegnap este beszéltünk Balázzsal, hogy milyen gáz, hogy azt tapasztaljuk vele kapcsolatban is (és az övé nem egyedi eset), hogy az együttérzés még minimális mértékben sincs meg a kollégákban. Inkább az a megközelítés, hogy "elment" betegallományba, és a többieknek milyen nehéz megoldani a nyarat így. Meg persze, hogy idióta volt, mert nem vigyázott magára. Hallgatva ezeket egyrészt tisztában vagyunk vele, hogy ha bármelyikünkkel történik valami, ami miatt hosszabb időre kiesünk a megszokott körforgásból, ugyanez lenne a helyzet. Másrészt elkeserítő, hogy tényleg senki nem is gondol arra, hogy ez egy súlyos állapot? Májunk csak egy van.
Erik ma végzett a nyári kötelező gyakorlatával, jeles értékelést kapott. Örül neki, mert az rendben van, hogy diákmunkásként is jár oda dolgozni, de az más, mint ez a muszáj dolog. Más kérdés, hogy ideje ehhez hozzászokni, jövőre végez a tanulással, utána ez a nem szeretem kötelező dolog következik már.
Még akartam írni valamiről, de menet közben elfelejtettem mi volt az, úgyhogy vélhetően nem volt nagyon fontos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése