Még élvezzük a semmittevést. Olyan jól megy már, hogy jelen pillanatban el sem tudom képzelni, hogy fogok a jövő héten dolgozni menni, és kibírni az egész napot a betonrengetegben, ahelyett, hogy amikor kedvünk tartja sétáljunk egyet, vagy elmenjünk fagyizni. Igaz, ma elkezdett fájni a torkom, úgyhogy akár még az is előfordulhat, nem is így lesz. Na mondjuk remélem, hogy nem leszek beteg, és csak a klíma az, ami kicsit megviselt. Nem járattuk eszetlenül, otthon sem így szoktuk, de kicsit mindig érzékeny voltam rá.
De az biztos, hogy ez a közel két hét úgy hiányzott, mint egy falat kenyér, és olyan jót tett lelkileg -szellemileg, amit szavakkal el sem lehet mondani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése