2023. márc. 6.

Újabb hét

A hétvégi ízületi fájdalmak szerencsére már tegnap estére egészen jól elmúlt, és ma reggel sem úgy ébredtem, mint aki egész éjjel kertet ásott. Jó, hát aludni éppenséggel tudtam volna még. Igaz, azóta is annyit tudnék aludni, mint egy mormota, mióta beteg voltam. 

Nem indult a legjobban a hét, most az a kollégám beteg, akivel egyébként a legjobban szeretek (és tudok) együtt dolgozni. Ez egyébként egy nagyon érdekes sztori kettőnk között. Nagyjából egyszerre kerültünk oda a mostani helyünkre, de mindketten ismertük a másikat az előző "helyünkről". Amilyen ő volt a múltban, amikor megtudtam, hogy nem csak a mély vízbe dobnak be egyik napról a másikra, de még ő lesz az, akivel a mindennapi dolgokat kell megoldani, hát nem voltam boldog. Aztán az évek alatt kiderült, hogy jobb nem is történhetett volna velem, mert nem csak nagyon jól lehet vele együtt dolgozni, de minden előítéletem ellenére elképesztő gyorsasággal tanul meg mindent, nagyon jól tud rendszerben gondolkodni, képes hosszú távú gondolkodásra. Igaz, nem mindenkinek mutatja ezt az oldalát, de nekem eddig mindig nagy segítségem volt, bármit kellett is megoldani, bármennyi idő alatt. Az tény, hogy elfogadom őt minden hülyeségével együtt, szerintem ez neki sokat jelent. Egyenrangú partnerként tekintek rá, akkor is, ha egyébként a beosztásunk szerint ez messze nem így van. (Nem mintha ez valaha is érdekelt volna bárkivel kapcsolatban is) 

Ha munkán kívül ismertem volna meg, szerintem az életben nem váltottam volna vele két mondatnál többet. Teljesen más világ az övé meg az enyém, eleve idősebb vagyok nála 12 évvel. 

Nagyjából körvonalazódik egyébként, hogy hova fogok időpontot foglalni, remélem, hogy találok egy helyen több olyan szakembert is, akire szükségem lehet. 

1 megjegyzés:

  1. Remélem találsz jó orvost és elindulhatsz valamerre és jobban leszel. Nagyon sokan betegek olyan tünetekkel mostanában, ami nálatok is végig söpört a családon, most egészen durva ez az influenzás, megfázásos dolog, megspékeli egy hányós, hasmenéses vírus és felváltva dönti le az embert, legalább is körülöttem itt most ez van.

    VálaszTörlés