2023. márc. 21.

Kedd

 Nagyon sz@r éjszakám volt, alig aludtam valamit. Nem volt különösebb oka, nem fájt semmi, de nem volt kényelmes a párnám, nem volt jó sehogy sem. Melegem volt, aztán pisilni kellett, aztán szomjas voltam...aztán kezdtem elölről a helyezkedést. Úgy ébredtem ezek után, mint akin kétszer átment az úthenger.

Természetesen ezek után az egész napom is ilyen volt, minden hülyeséggel ma találtak meg. Nem is mindig volt kellő türelmem ezekhez. Mondjuk azt már egyébként is sokkal nehezebben viselem, ha valamit ötödször is el kell magyarázni valamit, ami már kismilliószor megtörtént. Nem szeretem, ha valaki úgy végzi a munkáját, hogy mindig másokra hagyatkozik. Mindegy is, mert igazából engem húz csak le ez a helyzet, és hülye vagyok, amiért hagyom. 

Körülbelül két hete eszembe jutott, hogy elvileg van nekem ilyen céges egészségügyi csomag. Amikor eszembe jutott, előkerestem erről a levelet, amiben az volt, hogy a tavalyi év december végéig érvényes. Első körben megkérdeztem él e még az idén is. Aztán próbáltam előkeríteni a kártyát, amit küldtek hozzá, mert azon van az azonosító. Hát..így még nem jártam, de tűvé tettem az egész lakást érte..a gyerekkori zsebigazolványomtól kezdve kismillió lejárt kártya, névjegykártya előkerült, csak az a kártya nem. Mar tovább nem kerestem, ma írtam annak a csajnak, aki ezekkel a dolgokkal foglalkozik, hogy eltűnt a kártyám, lehet e így is időpontot kérni. Leírta az azonosítómat, és mondta, hogy nyugodtan. Délután fel is hívtam, három szakorvosi rendelésre kértem időpontot. Április hatodikán megyek nőgyógyászhoz és ortopédiára, 19-én pedig bőrgyógyászatra. Ez utóbbi miatt még azt mondták, telefonáljak, hátha lemondás miatt szabadul fel korábbra is. 

Ezek sem holnap vannak, de már belátható távolságon belül. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése