24

 Annyi mindent éltünk át együtt azóta, mióta 24 évvel ezelőtt ott álltunk az oltár előtt, és mindketten meghatódva, de nagyon határozottan mondtuk Tabódy atya után az eskü szövegét. Mindketten úgy álltunk ott már akkor is, hogy azt, hogy "holtomiglan, holtáiglan, mindenféle bajában" nagyon komolyan gondoltuk. Igaz, akkor 21 és 24 évesek sem voltunk még, nem sok fogalmunk volt szerencsére a gyászról. Azt viszont testközelből láttuk, milyen az, amikor egy család szétesik, milyen az, amikor két ember, akik valaha szerették egymást, már leginkább csak megvetéssel tudnak egymásról beszélni. Már nagyon korán megfogadtuk egymásnak, hogy mi nem leszünk ilyen pár, bármi történik is majd, megoldjuk. 

Eddig mindig sikerült, és ez a közel 30 együtt töltött év, amiből éppen ma 24 évet már házaspárként töltöttünk el olyasmi, ami évről évre inkább több lesz, mint kevesebb. Másképp szeretjük egymást, mint a kezdet kezdetén, de nem lett gyengébb a kötelék. Ma már elég bárhol egy pillantás, amiből tudjuk mit gondol a másik. Néha egy kézszorítás most ugyanolyan már, mint kezdetben egy szenvedélyes csók. Egy-egy mosoly, vagy egy kacsintás bárhol és bármikor az otthon biztonságát jelenti, az állandóságot ebben a borzasztó lélektelen világban. 

Sok "munka" (ahogy mostanában divatos ezt mondani) van abban, hogy itt tartunk most, ahol, voltak bőven olyan embert próbáló időszakok az életünkben, amikor sokkal könnyebb lett volna bármelyikünknek feladni, de szerencsére valamelyikünk mindig ki tudta a másikat is rángatni a gödörből. 

Minden jó így, ahogy van. Szeret.❤️ Szeretem. ❤️