2023. márc. 4.

Szombat

 Úgy ébredtem, mintha hirtelen átaludtam volna legalább 40 évet, és már 85 éves öregasszony vagyok. Minden porcikám fájt külön is, meg együtt is. Meg is ijedtem egy kicsit, hogy most akkor ez már mindig így lesz, és olyan leszek én is, aki folyton nyüszög, hogy valami fáj. Nehezen is indultam neki a napnak, minden nehezemre esett. Borzasztóan tudok ilyenkor haragudni magamra, hogy ilyen lúzer vagyok, ha egyszer valami bajom van, az nem csak úgy elmúlik, hanem tuti hogy még lesz utána mindenféle egyéb is. Ilyenkor mindig ijedten jut eszembe a doktor néni, akihez 14 éves koromban jártunk, és ő azt mondta, örülhetek majd, ha negyven éves koromban még járóképes leszek, mert az epém, a vesém, és az izületeim is már most (mármint akkor) borzasztó állapotban vannak. Akkor persze legyintettem, hogy na nehogy már, nem jósnő (egyébként orosz származású volt), honnan tudná, mi lesz velem harminc év múlva. 

Az epémmel 16 éves koromban műtöttek, addigra túl voltam az első nagyon komoly sokizületi gyulladáson, ami miatt kivették a mandulámat. A két műtét után két évig jól voltam, aztán kezdődött az epilepszia. A gyerekek születése határozottan a legjobb volt, ami valaha történt velem, sosem voltam olyan egészséges, mint a terhességeim alatt. Azóta már volt többször vesekövem, volt mindenféle egyéb, egyszer még azt is átéltem, hogy azt mondták, rákos vagyok. Most meg kb mint egy leharcolt roncs. A hormonjaim megint összevissza működnek, a héten többször is volt olyan hőhullámom, amitől majdnem az ájulás kerülgetett, a súlyom is összevissza ugrál, hol fogyok két kilót, hol hízok másfelet. És még itt van hozzá ez a folyamatos ízületi fájdalom. Nem tudom hova, merre, hogyan kellene elindulni, mert nem egyébként mindenhol falak vannak. A magánrendelés lenne a célravezető, de az százezreket emésztene fel, ráadásul hatalmas szemétség, hogy azon a rengeteg pénzen felül, amit levonnak a fizetesemből, még én is költsek el egy kisebb vagyont. 

Abban reménykedem magamban, hogy majd misz már jön a jó idő, talán néha egy-egy napra eljutunk a Balatonhoz, ez a kettő már fel gyógyulás. A másik felét meg majd csak megoldom valahogy. 

6 megjegyzés:

  1. Esze/iszol kollagent?Izületi fajdalmakon nagyon sokat segit:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem merek. Amikor egyszer szedtem rendszeresen, akkor lett a szemhéjamon valami ciszta, amit műteni kellett. Lehet, hogy semmi köze hozzá, de én azóta sem mertem szedni. Néha iszok ilyen kollagénes valamit, jó, hogy mondod. Veszek is majd.

      Törlés
    2. Ha meg birod inni inkabb port vegyel,(marha vagy hal).En evek ota iszom valamilyen gyümölcslebe keverve,es 90%-ban nincsenek fajdalmaim.

      Törlés
  2. Vannak állami menopauza klinikák is, utána kéne nézned a neten, ott tb finanszírozott az ellátás, de szakértői a témának. Ha nagyon nagy szenvedést okoz az egész, akkor érdemes megfontolni a HRT-t, nem ördögtől való az. És persze sok pénz a magán, de megéri, hogy jól legyél, még fiatal vagy ahhoz, hogy "temesd" magadat. Én láttam anyukámon, hogy vagy 10 éve ment rá erre, én akkor megfogadtam, hogy ha én kerülök ilyen helyzetben, akkor ragaszkodni fogok ahhoz, hogy kezdjünk valamit a problémákkal. (A súly 1-2 kg-s változása amúgy tök természetes egy ciklus során.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az államinak is utánanéztem már, de még nyomozom, hogy ezzel hova is tartozunk, mert csak úgy akárhol nem látnak el. Igazából nem ez a hőhullám, meg a többi most a leghangsúlyosabb problémám, de már abban sem vagyok biztos, hogy mi mivel függ össze.

      Törlés
    2. A hormonkezelés gondolata sosem zavart.

      Törlés