2023. márc. 23.

Tavasz

 Lehet, hogy az idén úgy járunk, hogy csak egy hét lesz a tavasz, mert jövő hétre (vagyis hát természetesen már szombattól) megint lehűlést ígérnek, széllel, hideggel, még fagyokkal is. Jó, ez azért még viccnek is rossz lenne, de az biztos, hogy minden ilyen napot ki kell élvezni és ki kell használni. Már legalább azt, ami marad belőle a munka mellett. 

Ma délután így is tettem, elsétáltam a könyvtárba, végre új könyvekre tettem szert. Már egy ideje kiolvastam mindent, de mindig úgy alakult, hogy nem jutottam el odáig, hogy el is menjek. De ma, miután Balázs is és Roland is elindultak a válogatott meccsre, ki-ki a maga meghívásának eleget téve, úgy döntöttem, hogy akkor én ebben a szép, napsütéses időben egy hátizsákkal a hátamon megyek a könyvtárba. Rajtam kívül csak a két könyvtáros volt ott, úgyhogy az imádott nyugalom abszolút megvolt, magamba szippantottam a könyvek illatát, ráérősen válogattam. Jó volt. 

Még elmentem a sparba és a dm-be is, aztán hazasétáltam. Igaz, a lábaim azóta határozott nemtetszésüket nyilvánítják, külön -külön fáj minden izületem mindegyik lábamban, de nem bánom, mert jól esett akkor is. Azt mondjuk ma megállapítottam, hogy nem volt elég a cipőmben a talpbetétet kicserélni, szerintem vennem kell egy másikat, mert ez a mostani már nem kényelmes. De lehet, hogy most már megvárom az ortopédus véleményét, még az is lehet, hogy már nem lesz mindegy milyen cipőt veszek. 

Holnap még tavasz lesz, azt mondják. Majdnem sajnálom, hogy nem vettem ki szabadságot. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése