2023. márc. 9.

Meccsnap

Ma minden Fradista úgy ébredt, hogy elérkezett az első meccse annak a párharcnak, amire 48 éve vár minden szurkoló. Hát ugye nyilván akik éltek már akkor, mindenki más csak azóta, mióta megszületett. Mert az nem kérdés, hogy Fradistának születik az ember, és továbbadja ezt a gént, és így lesznek végül szurkoló dinasztiák majd. Most is van szép számmal többgenerációs család a lelátón, reméljük, hogy ha majd nem kell ilyen sokat várni a rangosabb/nívósabb eseményekre, akkor mindig többen leszünk. 
Már a sorsolás pillanatában is tudtuk (igazából már a csoportelsőség idején inkább), hogy bárki is lesz az ellenfelünk, nem mi vagyunk az esélyesek, a legszerényebb értékű csapat mi vagyunk. Papíron, euróban kifejezve. De tudjuk azt is mindannyian, hogy léteznek csodák, a labda gömbölyű, és rengeteg szerencse is kell minden meccsen. Bátran álmodhatunk nagyot játékosként, edzőként, szurkolóként egyaránt. 
Kicsit ma az álom távolabbra került, kikaptunk Leverkusenben két góllal. De mégsem veszett el teljesen a remény, mert nem játszottunk rosszul, leszámítva az első negyed órát, amikor még kicsit aludt mindenki a pályán a mi játékosainak közül. A szerencse ma este nem velünk volt, de van még egy visszavágó itthon, jövő héten a Puskás Arénában. Ahol leszünk 50ezren, elképesztő hangulat lesz, az első pillanattól az utolsóig szurkolni fogunk, és tudjuk, hogy ez rengeteget számít. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése