Ma sem történt nálunk (sem) semmi fergeteges, csak a szokásos itthoni dolgok..úgymint főzés, mosás, ruhák elpakolása.
Hideg volt ma is, ez már nekem olyan téli idő..igaz, már csak egy hét van a novemberből. Sőt, jövő vasárnap már advent első vasárnapja lesz. Még így is, hogy ezt az évet teljesen tönkretette ez a vírus, nagyon gyorsan telik az idő. Igaz, sokszor érzem azt, hogy nem elég gyorsan, mert továbbra is nagyon szeretnék már legalább fél évvel idősebb lenni.
Hosszú idő után először voltam ma a pepcoban, mert láttam az akciós újságjukban olyan gömböket, amiket szeretnék az adventi koszorúnkra, de pont úgy jártam, ami miatt már jó régóta nem mentem. A polcokon lévő kínálat köszönő viszonyban sem volt azzal, ami megjelent a katalógusban. Ezt meg úgy utálom. Szerintem megint nem megyek egy ideig.
Én is ezért mentem, de itt nálunk tele volt vele a bolt. Bár ez kisváros, ezért szeretek Siklósra menni, mint Pécsre, ott sosincs semmi amit kinéztem magamnak.
VálaszTörlés