Hétfő

 Azt meg sem említem, hogy ma is mindenhol mindenki hülye volt, mert szerintem ez teljesen állandósult állapot. Hétfőn meg azért még kicsit bocsánatos bűn is ez. 

Azt viszont megemlítem, hogy amikor ma arról beszélgettünk az irodában, hogy majd ki mikor mehet esetleg nyugdíjba, akkor szóba került ez a nők 40 program is. Ezt aztán fiatal, naiv kollégák tovabbgondolták, és ha már így volt, akkor meg is kérdezték tőlem is, meg a kolleganőmtől is, hogy ha mondjuk lenne ilyen, hogy 30 év után is lehet nyugdíjba menni, meg akar 25 év után is, csak ott fix összeget adnának, akkor hogy döntenénk? Miután mindketten kapásból azt mondtuk, hogy ez a fix összeg ismerete nélkül nem eldönthető kérdés, így kitalálták, hogy akkor úgy lenne, hogy a 40 évnél a fizetés 90 százaléka lenne, a 30 évnél a 75 százaléka, a 25 évnél pedig a fele. Így mindketten el is döntöttük, hogy a 30 évnél biztos a nyugdíjat választanánk. Persze, rögtön ki kellett számolni, hogy az hány év múlva lesz, és (látszik, mennyire fiatal volt a mai társaság), jól rá is csodálkoztak, hogy már ennyi évet dolgoztunk (valakinél többet, mint amennyi ideje ő él), és vajon mit is csinálnánk otthon, biztos csak sorozatokat néznénk, meg unatkoznánk. 

El is játszottam a gondolattal, hogy akár megtörténhetne hét év múlva, hogy újra úgy élem az életemet, mint amikor a gyerekek kicsik voltak. Jól el is képzeltem, milyen jó is lenne, mennyi mindenre jutna idő, energia.