Szerda

 A szerdák nekem mindig a vízválasztó napok. Ilyenkor már túl vagyunk a hétkezdés okozta sokkon, már egy csomó mindenen túl vagyunk, és már ott lebeg a nem túl távoli láthatáron a hétvége ígérete is. Nem nevezném a kedvenc napomnak, de azért jóban vagyunk. 

Ma még meglepett egy jó hírrel is ez a szerda, mert kora délután, amikor telefonáltam a kórházba, a doktornő azt mondta, a tüdőgyulladás a tüdő egyik felén már mutat javulást. A másik fele még nem, de a folyamat elindult. A vérkép is javult, oxigénre sincs már szükség, így hazaengedik apósomat. Még azt is megkérdezte, nekünk melyik nap jó, hogy legyen. Hát még ha nem lenne jó a holnap, akkor is jó, mert hogy is mondanánk azt négy hét után, hogy majd csak pénteken érünk rá hazahozni? Nagy magabiztossággal mondtam, hogy már holnap is tudunk menni, tudtam, hogy minden kollégánk és minden főnökünk segíteni fog abban, hogy tudjunk menni. (És egyébként tényleg így is lett, csak egy szavunkba került, és mindenki rábólintott) Balázsnak hagytam meg azt a hálás feladatot, hogy ezt a jó hírt megossza apósommal is. 

Így aztán holnap hajnalban elmegyünk dolgozni, rögtön utána pedig Dunaújvárosba. Azt tudjuk, hogy a teljes gyógyulás még arrébb van azért, de most már talán mondhatjuk, hogy túl vagyunk a nehezén.