Hétfő

 Nagyjából sejthető szerintem, hogy milyen érzésekkel indultam ma reggel dolgozni. Nem vagyok az, aki nem tud túllépni a sérelmein, de most még jól jött volna egy pár nap. De nem volt több, ma reggel hétfőre ébredtünk, így menni kellett. 

Volt egy olyan érzésem, hogy ma azért még lesz utóhangja a pénteken történteknek, és kicsivel kilenc óra után, amikor az a főnököm hívott magával, aki pénteken szabin volt, tudtam, hogy mit akar. Ő az a főnököm, aki egy végtelen hajcsár, aki folyamatosan, megállás nélkül képes dolgozni, és nagyjából ezt is feltételezi mindenkiről. De ő az is, aki mostanra tudott annyit változni, hogy ha épp nem is dicsér, mégsem tűnik sosem igazi letolásnak tőle semmi. De most már ilyet ő nem akart, inkább vigasztalt, és próbált lelket önteni belém, mondván sokkal többet tettem már le az asztalra, ami alapján továbbra is az egyik legértékesebb kollégájának tart, mint amekkora ez a hiba most. Kellemetlen, meg plusz munka, idő, stb, de reméli, hogy lyukas az a zsebem, amivel zsebre tettem pénteken, amit kaptam. Jól esett, amit mondott, és hogy fontos volt neki ez az egész annyira, hogy szánt rám időt. Ettől persze nem múlik el varázsütésre minden rossz érzés, de legalább megtette. 

A fiúk nyomják az online oktatást, sokkal több órájuk van, mint tavasszal volt, látszik, hogy mindenki jobban felkészült erre. Erik osztályfőnöke ma és holnap beosztott időben beszélget mindenkivel egy kicsit, mert hiányoznak neki. Egyébként még mindig agyondícséri őket a szülős csoportban, mert mindenki időre lead mindent. 

Roli osztályfőnöke nem ilyen közlékeny, de náluk is vannak órák majdnem minden nap, több dolgozatot is írtak már. Az angol verseny is zajlik. 

Patrik pedig dolgozik napi sok órát bezárkózva a szobájába, megírta a szakdolgozat vázlatot, amit a konzulense el is fogadott, így elkezdheti írni. Őrület egyébként, hogy már itt tartunk. 

Apósom itthon valóban jobban van, bár ma kicsit elkeserítette a háziorvos, amikor azt mondta neki, hogy akár hat hónap is lehet a teljes gyógyulás. December 17-én megy majd röntgenre, addig felesleges. 

És hogy Balázs se maradjon ki..ő most nehéz időszakot él meg, mert sehol sem olyan neki, amilyennek szeretné, hogy legyen. Jó lenne azt mondani, hogy csak én vagyok ilyen neki, de sajnos még én sem. Abban bízom, hogy az év végi napokat tényleg itthon tudja tölteni, és azok a napok tényleg a pihenésről szólnak majd minden értelemben.