Péntek

 Végre vége van az egész heti őrületnek, legalábbis munka szempontjából. Mindent sikerült rendbe tenni ma, ami a héten esetleg hátrébb sorolódott az egyéb, hirtelen nagyon fontossá vált feladatok, és a napi rutin mellett. Nem szeretem egyébként otthagyni ezeket sosem, de ha minden nap úgy szeretnék hazajönni, hogy minden rendben van, akkor legalább napi egy-másfél órával többet kéne ott töltenem. Ezt meg már nem csinálom, mert nem is bírom sem fizikailag, sem agyilag, meg nem is akarom magam teljesen kicsinálni sem. 

Sikerült ma kora délután beszélnem a doktornővel. Vele már beszéltem egyszer, megismertem arról, hogy valamilyen akcentussal beszél magyarul. A ct is mutatja még a kétoldali tüdőgyulladást, így most egy újabb antibiotikumot kezdenek el (én már nem is tudom hanyadik féle lehet ez). Minden nap fog kapni valamennyi légzés támogatást is, mert még valószínűleg a gyógyuláshoz kell. Türelmesen kell várni továbbra is, sajnos, a covid ilyen, okozott már sokszor meglepetéseket nekik. Meg már nekünk is. Az jó jel, hogy már megkíván ételeket, nincs rossz kedve, de még nem lenne biztonságos hazaengedni. 

Így nincs más hátra, mint türelmesen kivárni, hogy végre ez az antibiotikum elég hatékony legyen.