Most tartok ott, így este tíz előtt tíz perccel, hogy most már csütörtököt mondok pillanatokon belül.
Ez is egy nehéz nap volt, úgy látszik, mostanában már csak ilyenek vannak. Majd utólag már le fogom vonni azt a következtetést, hogy milyen jó is volt ez, mert minden megoldott helyzet erősebbé tett, minden nehéz napon tanultam valamit. De ez majd egyszer megtörténik, addig még csak igyekszem helytállni, túlélni, elviselni mindent.
Apósomat tényleg hazahozhattuk, nem jött közbe semmi. Tudtuk, és sejtettük is, hogy még nagyon le van gatyásodva, de azért a valóság még kicsit felül is múlta az elképzelésünkrt. Rengeteget fogyott (és mekkora szerencse, hogy volt tartalék, ahonnan lehetett fogyni), és nagyon gyenge. Ami természetesen érthető, összességében hat hete beteg, gyakorlatilag alig-alig tudott az ágyból felkelni. Még nagyon sok türelem és kitartás kell részéről, mire visszatér majd a régi erőnlét, de ez már a siker előszobája, hogy itthon van.
A holnapi nem könnyű nap előtt meg most alszom egyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése