Punny

Ha a mai napomról szeretnék írni, akkor egész egyszerűen el tudnám mesélni. Csak feküdtem. Mert másra nemigen futotta az erőmből.. komolyan, mintha nem is tudom mekkora műtéten estem volna át.. semmi erőm, fáj minden porcikám. Már-már hipochondernek is tartottam magam időnként, de akkor is képtelen voltam húsz perc-fél óránál többet nem fekvő helyzetben tölteni.
Már nem is érdekel, lesz e takarítva, vagy mi lesz.. most már csak az, hogy ne így érezzem már magam még négy napig, mert akkor gutaütést kapok.

De azt tegnap elfelejtettem elmesélni, hogy hovatovább úgy járok, hogy felnőtt lesz a fiam. Mert épp tegnap kápráztatott el azzal a tulajdonságával, hogy hát bizony, érvel. Felkészülten, felnőtt módra, ahogy azt kell. (sőt, megkockáztatom, hogy pont azzal a lehengerlő stílussal, ahogy az apja) Jött tegnap az iskolából egy papír.. a karneváli táncról. Mert hát az idén esedékes. Mert nyolcadikos. Őszintén mondom, nem mertem kérni, hogy táncoljon, mert még én magam is pofátlannak éreztem volna magam, mikor Erik tavaly végül kihagyta. De tudta Ő, hogy mit szeretnék, anélkül, hogy mondtam volna.. bár még a szülői értekezlet környékén mondta, hogy "Ne is gondold...." Szóval tegnap jött a papír, a tájékoztatás rész, meg alá kellett írni mára, meg minden... Kirakta, elolvastam, csak a szemem mert kérdezni..
... mire ő simán közölte velem, hogy Elkezdi a próbákat, de ha nagyon sok időt vesz igénybe, vagy nagyon fogja utálni, akkor elfogadom a döntését, hogy kiszáll. Először köpni-nyelni nem tudtam, mert el sem hittem, hogy ez az én fiam, aki itt simán egyezkedik velem, és éppenséggel próbál nekem is örömet szerezni, meg magáért is kiállni, de aztán belementem. Mi mást is tehettem volna?
Most meg, miután én is, meg ő is aláírtuk a papírt, reménykedem benne, hogy végül majd jó bulinak fogja fel, és meghozza számára azt a közösségi áttörést is, amiben én titkom reménykedem még.:) Ha nem, akkor meg majd igyekszem jópofát vágni a döntéséhez.