Szombat

Azt hiszem, tényleg időben jöttem el szabira, mert éppen ma reggelre sikerült a tökéletes elhülyülést produkálnom. Felébredtem hétkor, Balázs sehol.. jövök le a galériáról, gondoltam, biztos kiengedte a kutyákat, de nem. Se kocsikulcs, se a kártyája, se semmi..... Na mondom, ez de hülye, elment dolgozni, mikor nem is ma kell mennie? Mire ezt végiggondoltam, jött Patrik is, és ő meg állította, hogy de, neki mondta tegnap az apja, hogy ma megy. Még akkor is bizonygattam a gyereknek is, hogy pedig ők ketten a hülyék, nem pedig én.. de mivel akkor már több órája tartott a munkaidő, gondoltam, hát akkor biztos mégis maradt, ha már ott volt. Csak azért nem ragadtam rögtön telefont, hogy "hazaparancsoljam" Balázst, mert gondoltam, megijed, ha ilyenkor hívom, hogy biztos baj van.
Na persze, a hülye én voltam, nem pedig ők, mert ugyan két hete még tényleg így volt, ahogy én gondoltam, hogy ma itthon lesz, holnap meg megy, és utána ő is szabin... de ez közben változott, és én is tudtam róla. Tudtam hát.. csak nem sejtettem.
Mindegy, szóval nagy ijedtemben még visszafeküdtem, hogy akkor nincs kivel kávéznom, meg egyáltalán... na, ez volt a hiba. Mert sikerült a nyakammal megint jól kicsesznem. Olyan merev nyakkal ébredtem, hogy már az ébredés pillanatában tudtam, hogy ebből egész napos fejfájás lett. És naná, hogy lett. Így aztán a párnámnak felmondok. Kitöltheti a felmondási idejét, lévén elég hosszú ideje van már nálam, de kész, nincs tovább.. most már csak kellene találnom helyette egy jót. Arról fogalmam sincs, hogy milyen is lesz az, lehet, hogy végigpróbálom az összeset itthon, mielőtt döntök.
Délután sürgősséggel kellett a legnagyobb (szemtelen módon gyorsan felnövő) fiunknak hosszú, itthonra való szabadidőnadrágot beszereznünk, mert úgy álltunk, hogy egyetlen egy sem volt jó rá. És ugyan ő bizonygatta, hogy nem is fázik, és egész nap rövidnadrágban volt, de azért én ezt nem hittem el. Elmentünk a Decathlonba, ahol a parkolót meglátva még el kellett szívnom egy bátorító cigit, mielőtt belevetettük magunkat az őrületbe. Elég céltudatosak voltunk, mégis az utolsó polcnál már kezdtem azt érezni, hogy mennünk kell, mert sikítani fogok.... egyszerűen nem bírom az idiótaságot, na. De vettünk gatyát, rögtön az utolsó kettőt, meg Rolinak órát, mert megígérte neki az apja, meg még zoknit. Rózsaszínt, mert azt tuti nem hordja el senki rajtam kívül. :D Na jó, feketét is..
És aztán még megnéztem az x-faktort is ma este. Naná, nincs nélkülem az idén sem. Szerintem figyelik is valahonnan, hogy nézem e, vagy várjanak még a kezdéssel. :) Kicsi csalódás eddig az idei, még mindig nincs meg az igazán igazi kedvencem, akik eddig ilyenkorra már azért alakulóban voltak, de majd változik még. Alföldit viszont egyre jobban bírom. Tudom, tudom.. a legtöbben utáljátok őt, és már a nevétől is hidegrázást kaptok, amit meg "művelt" az István a királlyal attól meg egyenesen máglyára is vetnétek, de én csípem őt. Egyenes és korrekt ember, aki megmondja mindenkinek az aktuális véleményét. Nem mórikál, és nem akar mindenáron népszerű lenni, viszont hihetetlenül jó érzéke van az emberekhez. Nyilván nem véletlenül az a szakmája, ami. Kéne ilyen megmondóember mindenki mellé, aki néha elkapja az ember grabancát, és azt mondja, na helló, ezt most igen sz.rul csináltad, és ezen és ezen változtathatnál. De azt is megmondaná, amikor valami nagyon jól ment, jobban, mint remélte. Nekem volt (van) ilyen megmondóemberem, aki ugyan régen sokkal többször mondta meg nekem az éppen aktuális megmondanivalót, mert sokkal inkább voltunk napi kapcsolatban, mint most tudunk lenni (amúgy most is, csak most másképp.. ), így aztán tökéletesen tudom, milyen letaglózó érzés, amikor valaki odatartja a tükröt, és megmutatja mi van benne. Néha haragudtam érte én is, de sokkal többször merítettem végül erőt az egészből, mint ahányszor nem. Hát szóval többek között ő is járt a fejemben ma este miközben az x faktort néztem. Meg még az, hogy attól függetlenül, hogy ki mit gondol erről a műsorról (meg a többi ilyenről is) még mindig nagyon jó érzés nekem, hogy időről időre előbukkannak hihetetlenül tehetséges fiatalok, akik azzal, hogy zenélnek, énekelnek, csupa-csupa érzést adnak másoknak. Amíg ők vannak, és időről időre előbukkannak, addig itt nem lesz baj.... Mondjuk legjobb lenne, ha még sokkal többen lennének... de hát mindent azért nem lehet, ugyebár..