Akkor is.
De ennyivel azért nem intézem el. Ma megkérdezte az egyik kolléganőm, hogy akkor is dolgoznék, ha nem kéne a pénz, amit keresek? És önmagamat is meglepve gondolkodás nélkül rávágtam, hogy igen, akkor is. Pedig nem mindig gondoltam ezt így. Sőt, ezerszer gondoltam, hogy "menekülésképp" inkább szülök még, csak hadd maradjak otthon.
Ma már tudom, ezzel a több, mint fél éves tapasztalattal a hátam mögött, hogy akkor egyáltalán nem a nekem megfelelő munkát végeztem (jó, ezt akkor is tudtam, csak most már másképp tudom). Igaz, kevesebbet dolgoztam, és egészen mást is, és sokkal több időm volt itthon mindenre, de nem cserélnék.
Azt nem tudom mennyire feltűnő ez másoknak, vagy épp csak én gondolom ezt, és akár nem is így van, mindenesetre úgy érzem, hogy most, amikor értelmes munkám van, végre jól is érzem magam. Sokkal összeszedettebb és kiegyensúlyozottabb vagyok, mint valaha, még akkor is, ha egyébként meg néha azt érzem, hogy az egész életem egyetlen nagy rohanás.. itthon azért, hogy meglegyen, aminek meg kell lenni, odabent meg megint csak ugyanezért. De valahogy minden olyan helyénvalónak tűnik így. Mindennek van helye, és ideje, még úgy is, ha amúgy meg egy csomó minden tolódik el, és áll be az egyre hosszabb "majd amikor lesz időm rá" sorba.
A gyerekek miatt sem érzek bűntudatot. Mert ugyan lényegesen kevesebb időm, türelmem és energiám van rájuk, és hozzájuk, de éppenséggel van ennek egy nagy rakás előnye is. Olyan dolgokat tanulnak meg észrevétlenül, amit egyébként nem tudnék megtanítani nekik. Egyébként én is olyan vagyok, mint a legtöbb mostani szülő, hogy mindenáron meg akarom találni nekik a lehető legjobbat, és az olyat, ami a legkisebb lelki fájdalommal jár, és naná, hogy meg akarnám őket védeni is mindentől, és mindent megoldanék nekik, helyettük, értük. De azt látom, hogy KELL és jót tesz nekik, hogy vannak helyzetek, amivel egyedül kell megbírkózniuk.
Úgyhogy igen, dolgoznék, és igen, ugyanitt, és igen, bármeddig csinálnám ezt is, amit most.
De azért most épp pont jól jön egy hét szünet, és láblógatás. :)
Emlékezve a régebbi írásaidra, mikor még az előző helyeden dolgoztál és olvasva a mostaniakat, olyan, mintha más ember lennél. Ha néha fáradtan is, de tele élettel, pozitív energiával, életigenléssel. Fontos, hogy az, ami a munkánk, hozzánk adjon mindamellett persze, hogy el is vesz belőlünk.
VálaszTörlésHát, ja én is ez akartam írni nagyjából, mint ami az első kommentben olvasható: akkortájt találtam rá a blogodra, amikor az előző munkahelyeden már eléggé összejöttek a dolgok, és most valahogy tényleg sokkal kiegyensúlyozottabbnak tűnsz, mint akkor. Nem is emlékszem rá, hogy a mostaniról írtad-e, mennyire nem akarsz bemenni.
VálaszTörlésSzóval... a lehető legjobbat tette veled az előző főnököd, hogy megvált tőled! :-) Te pedig nagyon jól helytállsz.
No, de az egy hét szabadság azért naná, hogy jól hangzik!
Szerintem most jó helyen vagy a világban, Dius :)
VálaszTörlés