Tízmillió szakértő

.. mondhatnám újratöltve. Mert egyszer már írtam egy ilyen című szösszenetet. Könnyedebb témában, mint ami most következik, az biztos.
Mostanában átalakultunk Magyar Köztársaságból Magyarországgá. Azt továbbra sem értem, mégis mi értelme van ennek, de mindegy is. Nem a név a lényeg.. időközben átalakultunk a tízmillió politikus országává, de még inkább a tízmillió tőzsdeszakértő országává. Biztos vagyok benne, hogy szinte mindenkinek a családjában van valaki, akit érint az euro vagy a svájci frank, esetlegesen még a japán yen árfolyama. Én lélegzet-visszafojtva nézem meg minden nap (vagy napjában többször), hogy épp mennyi is az annyi, és már nem merek utánaszámolni, hogy akkor ez mit is jelent forintban. Olvasom azokat a körleveleket, ami szerint az egésznek semmi köze az árfolyamveszteséghez, amit megfizettetnek velünk, valószínűleg igaz is. Nem mintha tudnék vele mit kezdeni. Ugyan most nem fogom előszedni a hitelszerződést, de majdnem biztos vagyok benne, hogy szerepel ott a "technikai" része ennek... ennyire nem hülyék. Ez egyébként nem "veri ki a biztosítékot" nálam, vagyok már annyira frusztrált ilyesmiben, hogy hagyjam magam.
Attól viszont felrobbanok, amikor értelmes(nek gondolt) emberek olyanokat mondanak, írnak, hogy meg is érdemli a sok devizahiteles, mert biztos fegyvert tartottak a fejükhöz, hogy euroban/svájci frankban adósodjanak el. Nos, akkor elmesélem.. Patrik nagycsoportos óvodás volt 2006-ban, akkor már három gyerekünk volt. Három szobánk sosem volt hozzá, és hiábavaló volt minden ezirányú törekvésünk. Roland öt és fél hónaposan kruppolt be először, amikor mentő vitt minket a Bókayba, Balázs pedig kölcsönautóval jött utánunk. Az után az éjszaka után komolyan autót akartunk. Amikor pedig az ilyen éjszakák még tovább ismétlődtek, és volt, hogy rettegve ültünk hajnali négykor, hogy vajon menni kell, és kit tudunk felébreszteni akkor végérvényesen eldőlt, hogy ezt így nem lehet, kell nekünk egy autó. Valami, amibe befér a három gyerekülés, és nem kell lecserélni egy jó darabig, tehát ne legyen ősöreg. Pénzünk nem volt, így tudtuk, hitelre kell. Pár hónap alatt megtaláltuk a típust, addig nem voltunk restek a Suzuki szalonba sem becipelni az üléseket, hogy tessék, ezeket kéne berakni a hátsó ülésre. Igen, mindet.. :D A típus megvolt, már csak meg kellett hozzá találni az autót. Hihetetlen árkülönbségek voltak akkor az ország nyugati és keleti felén (most nem tudom hogy van ez, mostanában nem akartam autót venni), így az ideálisat Nyíregyházán találtam meg. Balázs Hódmezővásárhelyről érkezett haza arra, hogy én már azt is letárgyaltam, hogy következő nap megyünk autónézőbe, és épp vártam a fotókat, a rétegvastagságmérővel készült adatokkal. Nem hitte, hogy tényleg... de másnap már intéztük a hitelt. No, itt jön az a rész, ami miatt azért nyílik a bicska a zsebemben (mármint nyílna, ha hordanék), amikor azt mondják, miért kellett devizahitel. Egyetlen hitel lehetőség jött szóba. Kitaláljátok? Svájci frankos. Akkoriban 156 Ft volt egy frank , és semmi nem utalt arra, hogy félnünk kéne. A törlesztőrészlet nagysága olyan volt, amiről azt gondoltuk akkor, hogy "ezt bármikor ki tudjuk fizetni". 32 ezerrel kezdtünk. És tényleg jó ideig ennyi is volt. Azóta eltelt már egy pár év, még mindig fizetjük. (Patrik nyolcadikos lesz, amikor letelik). Csak most már 50 ezer fölött törlesztünk. Többször szóba került (épp ma is), hogy lassan eljutunk a teherbíró képességünk végére. Mert csak az autó havi hetvenezer (törlesztés, és egy tank benzin), vissza kéne adni. Igen ám.. de akkor mi lesz? Nem lesz autónk sem, bebuktuk az összes eddigi befizetésünket, és ha nincs szerencsénk, még majd mi tartozunk a banknak. A végtörlesztésbe ugye mi nem estünk bele, lévén nincs jelzálog rajta (az autó a hitel fedezete, de nem jelzáloggal terhelhető), ráadásul az események tükrében azt gondolom, az is egy hatalmas csapda.. mert majd most az MNB kénytelen lesz jegybanki alapkamatot emelni, hogy mentse, ami még menthető (ha egyáltalán megteheti még), akkor pedig ők is ugyanott lesznek, ahol a part szakad.. (de ne legyen igazam).
Szóval, amikor olvasom, hallom ezeket a hatalmas okosságokat másoktól, akkor szívesen elmesélném nekik, hogy az emberek nagyon nagy része nem azért adósodott el más ország valutájában, mert jódolgában épp nem tudott mást csinálni, hanem mert csak így kapott hitelt. (az most gondolom demagógnak minősül, ha idevetem, hogy legkevésbé a magyar bank támogatott bárkit is abban, hogy építhessen, vehessen, a külföldi tulajdonú meg jóhogy nemzetközi valutában ad.. a bankszakma a világ legnagyobb üzlete..) Emberek ezrei, tízezrei vannak ma abban a helyzetben, hogy van egy házuk, autójuk, amit még évekig fizetni kell, de egyre nehezebb. Márpedig ha nem fizetjük, akkor bajban vagyunk, mert azt ugye nem lehet. A saját országunk akkor is cserben hagyott bennünket, meg most is. Ugyan minek nevezzem azt, hogy akkor senki nem avatkozott közbe, amikor ezt a rengeteg valutahitelt folyósították? Pont úgy, ahogy most sem avatkozik közbe senki, amikor épp ma rekordmélységbe repült a forint.
A legszomorúbb mégis az, hogy még mindig az a fontos, hogy "minek vetted fel, Te hülye", ahelyett, hogy egy együtt érző mosolyt adna legalább. Csoda e, ha üresek az utcák, a boltok, és mindenki búskomor? Mától a benzinár is csúcsot dönt megint.
Mi lesz ennek a vége?
De a jó hír az, hogy ma elkészült három új küszöbünk is (apósom hajlította valami lemezből, Balázs rakta a helyére), úgyhogy ha minden kötél szakad, már mindenkinek van egy saját, amit rághat. :))))