Eszembe jutott

Érdekes dolgokon gondolkodtam ma. De csak azért, mert nagyon ráérek. Például reggel eszembe jutott, hogy milyen fura, hogy amikor valami valamiért "beépül" a mindennapjaimba, mondjuk egy-két napig ugyanúgy csinálom, akkor harmadik nap már automatikusan úgy csinálom. Hogy mire gondolok? Eddig mindig, amikor reggel felkeltem, felöltöztem, és rögtön a kávémat melegítettem, amihez automatikusan ugye rá is gyújtottam. Most felöltözöm, és előbb megcsinálom a gyerekek tízóraiját, elpakolom az innivalókat, és csak mikor már minden kész, megyek kávézni. Fura, mert évek hosszú sora óta nem így csináltam.
Szóval, ilyen apróságok észrevétlenül épülnek be és kopnak el.
A másik, amin gondolkodtam, hogy mekkora hatalma van az érintésnek. Egy kósza simogatásról jutott eszembe, ami semmi több nem volt, mint egy apró érintés a hátamon. Persze, nekem azonnal kifejezte az elköszönést, mert az érintő épp aludni ment, meg persze azt az összetartozós szeretetet is. Erről a kis apróságról eszembe jutott, hogy anélkül, hogy tudatában lennénk, micsoda hatalmunk van. Mert ugye vannak szavaink, amikkel kifejezhetünk bármit. Van fülünk, amivel meghalljuk a szavakat. Van szemünk, amivel meglátjuk a dolgokat, legyenek azok szépek, vagy csúnyák. És vannak a kezeink, amikkel talán még ezeknél is nagyobb dolgokat vagyunk képesek tenni. Mert simogatunk velük, ölelünk velük, tehát kifejezünk egy csomó pozitív érzést, és negatívat is tudunk, mert olyankor lökünk, feltartott tenyérrel megálljt parancsolunk, vagy csak dühösen legyintünk. Az érintés nekem többet szokott jelenteni a szavaknál. Egy ölelésben jobban el lehet merülni, és őszintébb is, mint a szavak, amiket keresgélünk, hogy elég kifejező legyen. Egy kézfogásból tudható, milyen emberrel is hozott össze a sors. Nekem nem szimpatikus emberrel még nem esett jól a kézfogás. Egyébként meg arra gondoltam, mire idáig eljutottam, hogy minden bizonnyal ezért kézrátétellel gyógyítanak az ehhez értők. Mert ők tudják csak igazán, micsoda jó dolog is az érintés.