2290 Ft

Ebből lett ma olyan éktelen hisztéria ma este, hogy először csak lestem. Aztán egy óra elteltével különböző módozatokat ötleteltem ki arra, hogy vetek véget ennek az egésznek.
Először szép szóval próbálkoztam, halkan, hátha majd akkor ő is lehalkul, hogy halljon engem.
Igen rövid idő alatt kiderült, hogy ez nem jött be.
Másodszorra kicsit feljebb emeltem a hangom, és közöltem, akármeddig csinálhatja, nem érdekel.
A következő fél órában olvasgattam, és próbáltam nagyon koncentrálni arra, hogy nem érdekel.
Aztán, mikor már tikkelt a szemem az üvöltéstől, kiabálástól, csapkodástól,
Harmadszorra megfogtam, és mélyen a szemébe nézve közöltem, hogy KINT ALSZIK A KUTYÁVAL.
Azt hiszem, itt már abban az állapotban volt, amikor már maga sem tudta, honnan is indult ez az egész, de nem bírta már abbahagyni.
Negyedszerre kapott egy pofont. Amit egy másodpercnyi döbbent csend követett.
Már majdnem vállon veregettem magam azért, hogy pofonvágtam a gyerekemet, amikor mégis folytatta inkább. Ezúttal a "verem a fejem az ajtó szélébe" felvonás volt porondon.
Itt kezdett elszakadni a cérna nálam is, mert már egy órája ment a műsor, hol kicsit halkabban, hol sokkal erőteljesebben, és azon kaptam magam, hogy válogatott kínzásokat találok ki. Bármit, csak legyen végre csend.
De aztán persze semmire nem került sor, csak újra odavonszoltam magam elé. És valamiféle hülye perverz örömmel, amit csak a halálra idegelt szülő érezhet, lassan, tagoltan elmondtam, hogy biztosan jól értse.. Eddig csak azért nem adtam oda a pénzt, amin könyvet szeretne venni, mert egész egyszerűen nincs ennyi pénzem itthon. DE! Ezek után akkor sem fogom odaadni, amikor lesz.
Ó, ha azt gondoljátok, hogy ezzel vége volt, tévedés. Nem lett vége. Újra fellángolt benne a düh, és újrakezdte a csapkodást, őrjöngést.
Egyetlen dolog maradt a tarsolyomban a diliházba vonulás előtt... (és nem volt szép tőlem, belátom) Írtam egy emailt az apjának. Akitől postafordultával érkezett is a válasz.
No, gondolom kitaláljátok... a kis gazember elolvasta, és egy félmondatra rákérdezett.
Pestre menni? Mondom, igen, Arthurt visszük majd orvoshoz. Jaaa. És írt egy válaszlevelet az apjának, amiben bocsánatot kért, és közölte, hogy az elfelejtette, hogy Arthurnak meg kell gyógyulnia, és arra kell pénz..
És vége volt. Arthur és Balázs egyetlen másodperc alatt elérte, ami nekem közel két óra alatt nem sikerült.
(na persze lenne azért neki ennyi pénz könyvre, de most már ha a fene fenét eszik, akkor sem kapja meg)
Ja, és hogy melyik gyerekem örvendeztetett meg ezzel a fantasztikus estével? Kitaláljátok?