Ma rájöttem újfent, hogy bizony, mindenféle blogger közül a gasztro vonalon működők azok, akik a legtöbb energiát fektetik ebbe az egész blogolásba. Azt nem tudom, hányuknak jön vissza legalább egy része ennek, bár ugye ki mit tekint annak.. Mindenesetre ma, amikor az eltűnt pizzatészta receptet próbáltam visszaidézni, végül leültem a gép elé, és sorra jártam egy csomó ilyen helyet. Egyik ámulatból a másikba estem, miközben rendre megállapítottam, hogy na, ezért nem vagyok én gasztroblogger. Például azért első körben, mert nem tudok főzni. Vagy hát valamicskét mégis, mert még éhen nem maradtunk, de semmiképp nem szeretek főzni. Róluk meg valahogy messziről "lesír", hogy szeretik, amit csinálnak. A receptek mellett az esetek kilencven százalékában saját fotó van, ami azt jelenti, hogy az olyan nevű ételt is minimum egyszer megfőzték, amiről én például elsőre azt hittem, valami könyvcím. :D Ha meg egy ilyen ismeretlent elsőre úgy megfőztek, hogy még olyan is lett, ami a fotókon van, hát az meg aztán csúcs.
Aztán ott vannak a fázisfotók. Amin én egyszer-kétszer elgondolkodtam már, hogy vajon hogy készül? Valaki mindig ott áll a konyhában, és kattintgat? Vagy mindig kever, kattint, gyúr, kezet mos, fotóz, stb? Esetleg sorozatfelvételre van állítva a gép, és a végén válogat?
Mindemellett a nyálcsorgató képek még szépek is. Szépen feldíszített asztal, úgy tálalt étel, ahogy nekem még csak eszembe sem jutna. Mindez mondjuk szerdán, amikor semmi nem indokolná. Ők meg mégis képesek három fogással hazavárni a családot, vagy akár munka után vacsorára "összedobni". Persze, kigondolták mi is legyen az, bevásároltak hozzá, stb. stb.
Elgondolkodtam, mennyi idő lenne nekem, amíg összeremekelnék egy ilyen gasztro-bejegyzést, ahogy azt a "nagy" bloggerektől megszoktam. Hát.. maradjunk annyiban, egy hét sem lenne elég.
Mindenesetre innen is szeretnék gratulálni mindenkinek, aki ebben a témában publikál, legyen bár amatőr, vagy profi. Nem semmik vagytok. :)
Olyan jót mosolyogtam ma reggel ezen a poszton. tavaly előtti telelésünkkor unalmamban akadtam rá életem első blogjára. Előtte azt sem tudtam miaz. Arra emlékszem, hogy valami macskatenyésztő blogra akadtam, és onnan már adott volt az irány. bár bevallom inkább kötni meg horgolni akartam volna megtanulni, de beleakadtam Autumn blogjába. Legalább egy hónapig "megszólalni" sem tudtam. Aztán valahogy még is sikerült. márciusra érett meg a bátorságom, hogy elinduljak. én nem tartom magam ugye gasztroblogosnak, bár az elején voltak kaják fázisfotóstól fényképezőgépes sütés egyebek... Amikor férjezett lettem 16 és fél éves voltam. Nem tudtam főzni. nem voltam rákényszerítve se jószóval se mérgessel. De amikor a nászútról hazajöttünk és következő héten már mentem délutánra dolgozni, akkor reggel átmentem a férjem nagyijához, hogy segítsen, mit főzzek az uramnak, de azt is mondja meg, hogy hogyan. Adott lebbencs tésztát és gyorstalpalón megtanultam nála lebbencslevest főzni, meg paprikáskrumplit. és attól a naptól kezdve megtanultam nagyon hamar mindent, amit addig ettünk. mert ugye a gyomrunk az korog ha nincs kaja. Aztán úgy jött ki a lépés, hogy a férjem bár sosem mondta ki de tudtam, hogy nekem az a feladatom, hogy gyereket neveljek, és vezessem a háztartást. Azon kevesek közé tartoztam és tartozok akiket "eltart az uruk" csúnyán hangzik, de nálunk ez a szó jó értelmében van,. már megszoktam, hogy az a feladatom, hogy ellássam a családot. nem teher, főleg hogy a gyerekeim már nagyobbacskák meg a fiam menyasszonya is velünk van, már van amit megcsinálnak helyettem. A napokban könnybe lábadt a szemem. Ebéd után felálltam, és hát elkezdtem lepakolni az asztalt, meg a kaját elrendezni. A lányok leültettek és azt mondták hogy kapok kávét majd ők elmosogatnak elpakolnak. Fura érzés volt, bevallom. de jól esett. Szóval itt is látszik, hogy öregszem, de a befektetett idő meghozza a gyümölcsét. Az én lányom már nem fog tudatlanul férhez menni mert már jobb palacsintát süt mint én. AZtán meg ha majd jön az unoka(bár az lehet még pár év) remélem én főzhetek majd neki:) (bevallom mondtam a gyerekeknek, hogy nem érzem még magam elég érettnek a nagymamasághoz, de megynyugtattak, hogy van még időm érni:)
VálaszTörléselnézést a hosszú írásért