Mert értelmes gondolat nemigen maradt bennem így késő estére. Pedig délután még volt. Aztán szétpukkant körülöttem minden ilyen, mint egy lufi, csak kisebbet szólt. Valójában egészen hang nélkül pukkant, és nem is tudom, ki vette még észre rajtam kívül. Bennem komoly visszhangja volt, olyannyira, hogy mindenféle fura érzésem volt hirtelen. Nem, nem, semmi komoly.. amúgy. Vagyis nem szabadna, hogy rám nézve komoly hatása legyen.
Ennek kapcsán aztán hipp-hopp hirtelen felbukkant fb chaten Erika barátnőm, aki a komoly radarjaival szerintem azonnal fogta tőlem az adást, és a második kérdése után már tudta, hogy attól, hogy nem mondom ki azonnal, még ő ki fogja szedni belőlem mi is van. Nyilván megoldani semmit nem tud helyettem, de mindig tudja a megfelelő "feladatot". Most is tudta, természetesen. Ezúttal, semmit nem bízva a véletlenre, és a roppant szelektív memóriámra, jegyzeteltem is a feladat kapcsán, hogy majd jól csináljam. Most ebbe nem mennék bele, majd talán egyszer, de ahogy olvastam őt, úgy tolultak az agyamba az emlékfoszlányok emberekről, akik már rég nem részei az életemnek, mégis valahogyan "kapcsolatban" állunk.. helyzetekről, amiken már elvileg tovább léptünk, legalábbis az idősíkban.. mondatokról, amiknek már rég nem kéne jelentősége legyen, és érzésekről, amiket már annyiszor és annyiféleképp megéltem. Gyakorlatilag tényleg tele van a fejem "szeméttel". Olyan dolgokkal, amik csak foglalják a helyet, és folyamatosan forognak körbe-körbe, még véletlenül sem hagynak egy pillanatra sem fellélegezni. Ha ebbe belegondolok, egyáltalán nem is csoda egyetlen "agybajom" sem, és egyetlen lábrázásom sem. (Erika gondolom felsóhajt most, hogy nem ezt magyarázom már évek óta?)
Az viszont eszembe jutott (ebbe a csekély értelmembe, ami maradt), hogy tényleg ennyire átlátszó lennék érzelmi síkon? Mert Balázs mindentudó pillantással köszönt el, Erika azonnal megjelent, és biztos vagyok benne, hogy Eszter is tudta, még mielőtt a levelem megérkezett hozzá, hogy valami van.
És még valami, ami hetek óta motoszkál itt kérdésként, csak még sosem tettem fel: Beus, hova tűntél?
Kedves Dius!
VálaszTörlésItt vagyok, nap, mint nap. Jelen vagyok még egyelőre a saját életemben, de sokszor ezt is kétlem... Megértően olvasom soraidat, kételyeidet. Ha minden "nyűgödet", vélt vagy valós problémádat megszorzod ezerrel, kb. úgy érzem mostanában magam. A vonatra várva (és nem, nem felszállni akartam rá..), potyogtak a könnyeim, kavarogtak a gondolataim, lejátszódott életem filme és abban a Te blogod keltette érzések is benne voltak. Eszembe jutottak Bartos Erika, kedves kommentelőd szavai, melyek megtartó erejűnek bizonyultak, nem dobtam el az életem... Szenvedek, küzdök, próbálok kitartani valameddig, de már nem keresem a miérteket... Nagyon nehéz hónapok állnak előttünk, azt hiszem most dől el, hogy képes vagyok-e felnőtté válni... Csak a kisfiaimat sajnálom.
Jó lenne megtalálni önmagam...Minden szalmaszálba igyekszem kapaszkodni, és Te nem is tudtad eddig, de Te is az vagy!
Remélem, hogy a sok kicsi szalmaszálnak sikerül megtartania egy életet...
Szeretettel és hálásan öllelek így ismeretlenül is Téged és Bartos Erikát is: Beus
Ó, Beus.. ezt nagyon szomorúan olvastam. :( Mi az, amiben tudunk segíteni? Csak írd... vagyunk jó sokan itt a blogvilágban, akik segítünk ha tudjuk, miben tudunk. Arról írunk akár, ami Téged foglalkoztat a leginkább, ha ez kapaszkodót jelent.
VálaszTörlésTudod, folyamatosan változunk, és néha nagyon nehéz a saját változásainkkal lépést tartani. De meg tudjuk csinálni. Mindig. Mindig van, akikért érdemes.. mindig van helyzet, ami tovább visz. Ne önmagad keresd még szerintem , csak élvezd a pillanatokat, amik felhőtlenek. (biztos vannak ilyenek)
Kérlek, ne tűnj el. Időnként adj jelet, hogy itt vagy.. akár egy pont is elég kommentként, ha épp csak arra futja..
Fel a fejjel..
Hálás szívvel köszönöm Dius :)!
VálaszTörlésHa nem gond, akkor esetleg majd valóban írnék azokról a dolgokról, amiket nem tudok kibogozni és úgy érzem maguk alá temetnek. Sosem éreztem még, hogy ilyen sóváran nyúlnék minden reménysugár felé! Talán ez jelzi (remélem), hogy még működik bennem az életösztön.
Még egyszer nagyon szépen köszönöm a felajánlott segítséget :)!
Várom. Segítek bogozni, ha tudok.. :)
VálaszTörlésElfoglalt voltam az iskolakezdés napjaiban és csak most találtam ide! Megszakad a szívem érted Beus! Írj, ha bármiben segíthetek: bartoserika66@gmail.com
VálaszTörlésNagyon nehéz élethelyzetből tudtam felállni többször... Próbálj olyan emberek között mozogni, akiken érzed, hogy táplálnak lelkileg. Valószínű most kerülnöd kell azokat, akik elvisznek Tőled. Bár az is igaz, hogy a tőlünk elesettebbek felkarolása is adhat pozitív hajtóerőt, annak a megtapasztalása, hogy mégsem mi vagyunk a legmélyebben. Ezek a szavak szintjén furcsán hangzanak, de a lélek másként működik. Nem tudom hívő ember vagy-e: imában fordulj az Istenhez, őszinte, kitárulkozó szívvel, én is imádkozom érted. Várom, hogy jelentkezz! A blogomon is vagy az e-mailemen is jelentkezhetsz! Puszi: Erika
Diuskám, ezt rosszul nem lehet csinálni ;) Tudod, tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!
VálaszTörlésBeus, az élet érték, és minden élet egy csoda. Nemcsak a gyermekszületés csoda, hanem az utánakövetkező élet is :) Csak nézz bele gyermekeid szemébe és megtalálod Istent. Nem kell semmilyen valláshoz tartozni ahhoz, hogy megtaláld, egyszerűen beszélgess vele, és érezd a jelenlétét, a határtalan szeretetet. Én sokáig nem tudtam Istennek hívni (bár mindig tudtam, hogy létezik), mert akkor haragudtam volna rá. Az olyan személyes volt, és inkább univerzumnak hívtam, hát arra csak nem lehet haragudni. Hogy miért is akartam én "bűnbakot" keresni? Akkori kedvesem hirtelen távozott és azóta a "túloldalról" figyel, nevet, és dolgozik azon, hogy újra boldog legyek. Ami sikerült is, hiszen újra csodálatos ember van mellettem, és egy 5 hónapos boldogságcsomag színesíti az életünket.
Persze mindenki jön a pozitív gondolkodással, és végül abba fárad bele, hogy ezt hogyan is kell pozitívan... és végül nem hat az egész. Nem gondolni kell, hanem meglátni. És ezt mindenki csak saját maga tudja megtapasztalni. Azt mondják télen szürke minden, az ember depressziós lesz... De én azt mondom, nem gyönyörű egy alvó gyermek? Nem ugyanilyen gyönyörű az alvó természet?
Felnőtté válni azt jelenti, hogy minden döntésedért vállalod a felelősséget, és elfogadod, hogy igen, így döntöttél. Nincs rossz döntés, minden döntés tökéletes ott és akkor, amikor meghozzuk. Kisfiaidat ne sajnáld, csak szeresd, úgy ahogy tudod. Ők tudnak a legtöbbet segíteni neked, egy mosollyal, egy öleléssel, egy "szeretlek anyu"-val.
Ha elfogadod, küldök neked szeretetet,hogy könnyebb legyen újból szeretni magadat, és az életet :)