Ez van...

Ma nem tudok semmi értelmeset írni már. Nem csak azért, mert este van, már délután sem ment volna.
Annak ellenére, hogy tök jó kis tavaszi nap volt ma, és meg is tudnám én ezt szokni február végéig (utána pedig melegedjen tovább), a hangulatom a béka feneke alatt kettővel minimum.
Érzem a közelgő hidegfrontot, minden porcikámban. Nem esik jól, és először nem is esett le, hogy mi is van velem, amikor többször is úgy megszédültem, hogy szinte vártam az ébreszgetős pofonokat utána. No nem, ide nem jutottam el. (szerencsére) Aztán mikor hallottam időjárás jelentést, akkor már volt is mire fogni. De biztos igaz is, hogy brutál hideg jön, mert brutál módon fájnak a lábaim, és remeg kezem-lábam. Sebaj. Holnap majd jobb lesz.
Apropó, holnap. Úgy készültem hétfő óta, hogy a péntek délutánom szabad lesz. Kedden még rákérdeztem, biztos, ami biztos alapon, és akkor aztán végképp rákészültem. Először fodrász volt tervben, de a fia szalagavatója miatt majd csak szombat reggel tudok menni. Sebaj, gondoltam, akkor elmegyek a könyvtárba, délután bevásárolok hétvégére. Hát a könyvtár is ugrott. A bevásárlás csak későbbre tolódott. Könyvtár helyett meg dolgozom. Túlságosan művelt nem leszek ugyan tőle, ámde a pénztárcámnak jót tesz majd. Bevallom, hisztiztem is miatta egy sort (na nem úgy, mint Erik, sokkal szolidabban), de hogy minek, magam sem tudom. Mikor tény, hogy örülhetek, hogy van munkahelyem, és hát na bumm, sose legyen nagyobb bajom, mint a túlórázás. Na mondjuk mit is vártam.. mikor péntek 13-a lesz..
Áááá, inkább megyek, és lefekszem. Ebből már úgysem lesz egy normális, nem nyavalygós bejegyzés.