2012. máj. 31.

Nnnnaaaa

Gondoltam, addig ma nem írok, amíg nem töltődtem fel mások írásaiból, ne megint valami negatív morgás jöjjön már ki belőlem. Nem is írtam addig, meg fel is töltődtem, meg el is álmosodtam...
Morogni tudnék jó bőven, de nem fogok. Nincs értelme, és különben is dohogtam már épp eleget ma, tulajdonképpen feleslegesen, mert csak a saját energiámat pazaroltam ezzel is.
Aztán miközben ezt írtam, eszembe jutott, hogy Ó, dehát történt ma jó.
Patrik ma vizsgázott énekből. Na, nem kell nagyon röhögni, bármennyire is viccesen hangzik ez így hatodik év végén. (én felesleges nyúzásnak tartom, de morgás befejezve) Tegnap este már meg is tudtam, hogy ma vizsga van, úgyhogy azzal már nem strapáltam magam, hogy megkérdezzem, egyáltalán van e némi segédfogalma az egészről, vagy készüljek fel életem legmegrázóbb énekjegyére? Annyit azért megkérdeztem, kissé rezignáltan, hogy "kell fehér ing is?" Szerencsére nem kellett, és itt meg is nyugodtam afelől, hogy talán akkor nem valami nagy operát kell előadni, mert ahhoz mégis dukálna az ünneplős öltözet is.
Reggel úgy köszönt el, hogy majd valamikor hív, mert ki tudja mikor kerül sorra, a hatodik óra után a teljes hatodik évfolyam vizsgázik. (morgás nélkül.. grat...) Mondom neki, hát menj be elsőnek, és akkor hamar túl is vagy rajta, meg nem is ülsz ott egész délután. Nem is gondoltam volna, hogy megfogadja a tanácsomat, de negyed kettőkor hívott. "Szia anya, végeztem a suliban." Mondom, és a vizsga? "Ja, bementem elsőnek..." Éééééés? "egyes." Hallottam a hangjában a poénkodást,de persze azért kapásból visszakérdeztem, hogy "Ez ugye nem komoly?" Elröhögte magát, és mondta, hogy "Ötös lett." :) És elmondása szerint mákja is volt, mert pont olyan tételt húzott, amit jól tudott. (hanyag anya... azt sem tudtam, hogy tételeik is vannak..)Na de ez már egy húsz perccel későbbi telefonbeszélgetésből derült ki, amikor már otthonról hívott helyzetet jelenteni, miszerint "Hátraengedtem a kutyákat. Ja, és tök jó volt az a goffri, mi volt benne, mert nem jöttem rá..? (eperlekvár és nutella)Ja, és kaptam egy ötöst hon és népismeretből, meg egy négyes-ötöst, ami inkább ötöshöz van közel (hogy erre miért nem jó az ötös alá?) matekból." (és mintha még természetismeretből is lenne egy mára, de ez nem tuti). Na mondom ez egy jó nap. Aztán később hívott még, hogy holnapra kéne egy körző. Aztán még egy kicsit később, hogy "Akkor átmegyek a Roliért az oviba, jó? Erik már hazaért." Mondtam, jó, menj, aztán nemsokára otthon van apa is.
Hát ennyi. Ez egy ilyen ötös-nap volt a nagy, és önálló, és sokat segítő gyerekemnek. :) Tud ő, ha akar... :)))

4 megjegyzés:

  1. Hehe, Dius! Akkor most ugorjál át "hozzám" és olvasd el, hogy mit is írtam, szinte veled egyidőben... :-)
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Tételt??? Énekből??? Anyámborogass... :)

    VálaszTörlés
  3. Ez az énekvizsga már-már vetekszik a kosárlabdadolgozattal. De a te gyereked legalább tanul, az enyém épp, hogy elkerülte a bukást, pedig nem azért fizetem az xy milkás tandíjat per gyerek a sulira, hogy aztán úgy sz@rja le, ahogy van. Bocs, hogy megint mérgelődtem, de épp egy órája kaptam erről egy csini emailt. Végül meg lett engedve az erdei iskola?

    VálaszTörlés
  4. Szilvi, hát nagyon egy rugóra jártunk tegnap este. :)
    Ági, ugye...? :D Én is valami ilyesmit gondolok erről, csak kevésbé konszolidáltan fogalmaztam. :D
    Jennelle, xy milka tandíj? Hol laktok, vagy milyen iskola ez, hogy ennyibe kerül? Tőlem nyugodtan mérgelődhetsz.. :)
    Az, hogy én mit érzek az erdei iskolával kapcsolatban, tökéletesen másodlagos. Az első az, Erik mit szeretne. És ő menni szeretne, így aztán menni fog. Az aggodalmaimat meg majd csendesen élem meg, amíg távol lesz. :)

    VálaszTörlés