2023. dec. 30.

Szombat

 Karácsony óta valahogy olyan, mintha egy másik időzónába kerültem volna. Jobban mondva nagyjából azóta, amikor huszonharmadikán odaértünk Balatonlellére. Elindultunk a hóesésben, és odaértünk úgy, hogy sütött a nap, hónak nyoma sem volt. 

Az ott töltött napok sokkal inkább emlékeztettek a nyárra, mint a télre, épp csak a strandolás nem jutott eszünkbe. Annyira jó volt az a fajta gondtalanság, és időtlenség, hogy azóta is nehezen térek vissza a rendes kerékvágásba. 

Ehhez még jött ez a haláleset a családban, amitől hirtelen anyukám olyan fura lett. Borzasztóan megrázta az egész, nem tud vele mit kezdeni. Attól, hogy ő most így van, én magam is kicsit furán érzem magam, ez egy új helyzet, hogy kettőnk közül én vagyok a felnőttebb. 

Azt már nem is nagyon tudom hova tenni, hogy időközben ott tartunk, hogy ennek az évnek ez az utolsó előtti napja..

Egyébként már akartam írni, de még nem került rá sor, hogy vettem és szedem reggel és este a Remifemin plus-t. Elég gyorsan éreztem a jótékony hatását, nagyjából öt nap alatt megszűntek a hőhullámok, és azóta sem volt egy sem. Szedem mellé a d-vitamint is, mert mindenki azt mondta, hogy az is jó. Azt nem tudom mennyire van összefüggés, de mióta ezeket szedem, nem nagyon fájt a fejem. Illetve most pár napig a d-vitamint elfelejtettem (nem, lusta voltam elővenni a fiókból), és a második napon, amikor nem vettem be, fájt egy kicsit. Lehet hogy ezt tesztelni fogom, hogy tudjam, valóban van e összefüggés, vagy csak a véletlen hozta így. De a Remifemin plus-szal meg vagyok elégedve, szedni fogom tovább. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése