2023. dec. 7.

"A semmi ágán

 ..ül szívem, kis teste hangtalan vacog."

Így vagyok most én is, ahogy József Attila írta. 

Valahogy semmi sem kerek. Folyton fáradt vagyok, mert (és) nem alszom jól. Szétszórt vagyok, nem tudok rendesen koncentrálni. Nem jutnak eszembe tök nyilvánvaló dolgok nevei, és előfordul, hogy a finommotorikus mozdulatokkal meggyűlik a bajom. A hangulatom a béka feneke alatt van leginkább. Borzasztóan hiányoznak mellőlem a barátok, de kb a falra mászok tőle, ha valaki annál a három lépés távolságnál közelebb akar kerülni. 

Persze, mindent elolvastam a hormonális változások egyéb hatásairól, meg azt is tudom, hogy a decemberi egyébként is nehéz időszak ilyen szempontból, nagyon sok a sötét idő, de a megszerzett tudás most még csak egy adathalmaz a fejemben, tart a feldolgozás. 

Nem segít ezen a tény, hogy a velünk együtt élő idősebb generációk (kettő is, ugye) úgy tűnik egyszerre robbannak le. Támogatni kell őket lelkileg abból a kevés erőből, ami még van, meghallgatni akár minden nap is ugyanazokat a problémákat. Nem tudunk segíteni, csak azzal, hogy elvisszük őket, ahová kell, megcsináljuk, amit már nem tudnak, próbálunk tanácsot adni, és aztán nem plafonon lenni attól, hogy semmit nem fogadnak meg.

Természetesen mi is behavazódtunk rendesen, az én hangulatom ettől sem lett jobb most, mert jelen pillanatban sok mindent látok ebben, csak nem a szépet. De a hiba e téren bennem van, tudom. 

De legalább holnap már péntek lesz. 

5 megjegyzés:

  1. Vannak ilyen idoszakok. Gondolj arra, milyen szep eredmenyeket ernek el a fiaid, szep lakasba mehetsz haza, a szeretteid korebe.Talan ha feldiszited a lakast, jobb hangulatba kerulsz. Az egeszsegugyi dolgokat meg ki fogod tapasztalni, mi valik majd be, csak hosszabb kicsit ez a tapasztalati ido.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A díszítés megtörtént ma, valóban jót tett. 😊

      Törlés
  2. Jaj, borzasztóan sajnálom!! Olyan jó lenne, ha tudnánk valahogy segíteni....Megértem azt is, hogy félsz a hormonoktól, nem akarsz ilyenfajta segítséget, de ha ennyire rossz a helyzet nem érné meg mégis kipróbálni? Azt is abba lehet hagyni, ha nem válik be. A nődokival, akinél voltál nem beszéltetek arról, hogy miket lehet bevetni, ami nem hormonális?
    Kívánom, hogy könnyebb legyen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De, beszéltünk mindkét verzióról. Igazából a hormon terápia ellen leginkább az szól, hogy a családban rengeteg rákos beteg volt/van. Ha van bármi hajlam erre, felerősítené. Erre is van vizsgálat, de ez egyelőre nem terv, hogy megcsináltatom.
      A remifemin plusz ajánlotta, meg D vitamint.

      Törlés
    2. Ok, értem. Remélem sikerül javítani a tüneteken! (Nálunk semmilyen rák nem fordult elő a családban, ellenben csontritkulás igen, és az én alkatom is hajlamosít rá eleve (vékony, pici)).

      Törlés