:(

 Tavaly december végén a tűzesetünkről posztoltam, és akkor azt gondoltam magamban, hogy annál rosszabb év végénk sohasem lesz. 

Egészen ma hajnalig gondoltam ezt..Balázs egy puszival ébresztett három óra előtt tíz perccel. Az időpont is meglepő volt, de az még inkább, hogy én rögtön olyan éber voltam, mintha már délelőtt tíz óra lett volna. "Itt van az ügyeletes kocsi a ház előtt", mondta. Mindketten sejtettük, hogy baj van. A nagybátyám már tegnap sem volt jól, úgy volt, hogy ma reggel beviszik a kórházba, megvizsgálják, és majd meglátjuk. (Ő az a nagybátyám, akiről nemrég írtam, hogy mentőt kellett hívni hozzá). 

Aztán megnéztem a telefonom, és ott várt az üzenet anyukámtól, hogy a nagybátyám meghalt. 

Nem mesélem el a részleteket, mert borzasztó, és nagyon sajnálom anyukámat, hogy ezt át kellett élnie. Az orvos azt mondta, a nagybátyámnak nem fájt, nem érzett semmit, egy pillanat volt az egész. Legalább neki már nem fáj. 

Nem volt az az ember, akiről sok jót lehet mondani, nem volt sem kedves, sem nagylelkű. Nem volt sem jó apa, sem jó testvér. Nagybácsinak néha aljas volt, de bajban lehetett azért rá számítani. Mégis..itt volt az én életem minden napján, itt éltünk együtt. Látott engem kisbabaként, vitt engem mentővel életveszélyes állapotban az Apáthy kórházba (akkor mentősofőr volt). Ébresztett ő is minket éjszaka, mert lerobbant a kocsija, és én is ébresztettem őt, amikor Balázs orra az éjszaka közepén vérzett brutális módon. A gyerekeimet is látta felnőni, és a maga módján még büszke is volt rájuk. 

Ma hajnalban elment. Egy emberrel megint kevesebb fő tartozik a családunkhoz. A többiekkel pedig megint egy temetésen fogunk találkozni..😔