2023. dec. 24.

Boldog karácsonyt!

 Ma reggel úgy ébredtem, hogy felültem az ágyban, és láttam a Balatont. Ez már önmagában egy akkora ajándék, amitől rögtön tudtam is, hogy ma csak karácsony lehet. 

Délelőtt még vettünk egy-két dolgot a tescoban, mert az ebédet ugyan megrendeltem, a sütiket bedobozolva elhoztam, de azért az egész napra nem elég, és minden nem jutott eszembe tegnap.

Az ebéd egyik felét házhoz hozták, a másik feléért elmentünk..

Természetesen hoztunk magunkkal karácsonyfát is. Van egy pici műfenyőnk, még akkor vettük, amikor a régi, pici lakásban már végképp nem fért el egy karácsonyfa, ez volt a hűtő tetején. Azóta minden évben adventkor már díszíti a lakást, és volt velünk a füredi karácsonyunkon is, most pedig itt is. 

Nagyot sétáltunk este, nagyon jó volt, napközben pedig tévéztünk, teát ittunk a teraszon, gyönyörködtünk a naplementében. Jó most itt nekünk..

Mindenkinek Boldog karácsonyt kívánok. 









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése