2023. ápr. 22.

Szombat

 Tegnap este olyan fáradt voltam, hogy a könyvemől is csak pár oldalt tudtam olvasni. Fél tizenegykor már ágyban voltam, ami nálam korai időpontnak számít, és ma reggel kilencig aludtam. Balázs akkor már javában tevékenykedett a nappaliban, ő sosem tud sokáig aludni, ha hatkor még ágyban van, az már nagy dolog. 

Még a múlt hétvégi mindenféle után maradt pár elrendezni való, azt próbáltuk ma teljesíteni. Nem lett száz százalékos siker még, de már közel a cél. 

Délután megfürdettem Freddyt. Mindig elég nehezen veszem rá magam, mert maga a fürdetés ugyan gyorsan megvan, szereti is, nincs vele semmi gond, de utána még egy óra, mire kitakarítok utána. 

Este tévében néztük a Fradi meccset. Csalódás volt, még szerencse, hogy van egy Lisztes Krisztiánunk, aki megmentette a csapatot a góljával. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése