2023. ápr. 11.

Csöves nap

 Ha van valami, amit ki nem állhatok, az a tehetetlen toporgás. Valamiért a sírba kerget az, amikor valami haladhatna is, de csak malmozunk helyette. Ebben a csőtörés ügyben is azzal is tele volt a hócipőm, hogy azt mondta a szerelő ember, hogy majd a nagybátyámon keresztül üzen, mikor tudnak jönni. Én meg már tegnap este azt gondoltam, amikor végignéztem a nappalin, hogy na, ennek itt nagyon gyorsan meg kell szűnnie, lehetőleg még ezen a héten. 

Délelőtt munka közben is azon morfondíroztam, hogy is kellene ezzel a jóemberrel felvenni a kapcsolatot, így, hogy facebookon nincs fent, a telefonszámát nem tudom. A nagybátyám meg kb olyan megbízható, mint egy kétéves gyerek (és ezzel jól lenéztem a kétéveseket), két napja haza sem jött.. itt jártam gondolatban, amikor beugrott, hogy hohó, hát van egy kolléganőm, aki ennek az embernek a feleségének a barátnője. Ráadásul mi is jóban vagyunk (sok évvel ezelőtt egy csomó fociedzést  és focimeccset fagyoskodtunk együtt végig). Írtam is neki teamsen, hogy megkérdezné e nekem a telefonszámot. Tíz percen belül meg is volt.

Első hívásra tudtam is beszélni vele, egy fél órát kért, addigra meg tudja mondani, de lehet, hogy még ma jönnek. Ó, mondom ez pont összevág azzal, amit én gondoltam. Nevetett, és mondta, hogy hív nemsokára. Az is meglepő volt, hogy nem kellett egy fél napig üldözni telefonon, de az méginkább, hogy fél óra múlva tényleg visszahívott, és mondta, hogy akkor nemsokára jönnek. Erik és Roli itthon voltak, ők elkezdték a telefonos instrukciók alapján az előkészületeket, de Balázs is elkéredzkedett, azért egy ilyen volumenű dolgot még nem nagyon hagytunk úgy megcsinálni, hogy valamelyikünk ne legyen ott. Velem meg most nem lettek volna előrébb, nem én voltam itt már az igazi segítség. 

Mire én hazaértem fél négy után, már készen is voltak. A takarítás csúnya részét is megcsinálta Balázs, a felvésett beton darabok már nem voltak ott, nekem csak a finomabb része maradt. Akadt ebből a finom porból mindenhol, de este nyolcra ki volt takarítva. 

Most már csak megvárjuk a biztosítót, szeretne e jönni, vagy videochatben egyeztetünk, vagy hogyan lesz, közben beszerezzük az új laminált padlót. Nem lesz unatkozás, majd csak ha már készen van. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése