2023. ápr. 13.

Rohan az idő

 És nem csak hogy már csütörtök volt, de pillanatok alatt megint ősz lett. Pedig még nem is volt tavasz sem. A nyarat meg emlegetni sem merem. Na mindegy, nincs mit tenni, ezzel kell most megint együtt élni, ahogy láttam nagyjából még egy hétig így is lesz. 

Megvolt ma a videós kárszakértés, meglepően flottul ment minden. Azt egy kicsit sem bántam, hogy nem személyesen jött. Vagyok annyira antiszociális, hogy nem szeretek bármilyen idegen embert beengedni a lakásunkba. A telefon kameráján keresztül így is meg tudott nézni mindent, amit akart. Most már be lehet temetni a krátert, ami a nappaliban van, és nem kell majd tovább letakarni egy bútorlappal. Na, azt még nem tudom hogy fogom elviselni, hogy megint betonozás szag lesz idegent, de majd arra gondolok, hogy ilyet sem kell többet csinálnunk, csak még most ezt ki kell bírni. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése