2023. ápr. 3.

Szerintem

 Az időjárás visszafelé lapozott a naptárban. Csak így lehet, hogy április eleje van, és épp csak hat fokot mutatott a hőmérő, de még ennél is kevesebbnek tűnik olyan hideg szél fúj. Most már nagyon unom. Inkább lett volna mínusz tizensok fok decemberben és januárban, de lennénk már túl ezen. Igaz, a mínusz tizensok fokban tuti megfagytam volna. 

A munkahelyen egy hete nem megy már a fűtés, ma reggel is olyan hideg volt az irodában, hogy pillanatok alatt átfagyott mindenem. Van ugyan egy klíma, amivel lehet azért fűteni, de elmúlt már dél is, mire érezhető volt valami. Próbáltam úgy dolgozni, hogy égjen a kezem alatt a munka, hátha legalább az majd segít egy kicsit, de a fázás nem lett jobb tőle. 

Az vigasztal, hogy ezen a héten csak három napot dolgozom, ennyi bőven elég is lesz belőle szerintem. 

Itthon szinte mindenki fújja az orrát, ami nem olyan nagy csoda. Senki sem beteg igazán, de senki nincs kirobbanó formában sem. 

Még nem sikerült a húsvéti bevásárlást összeraknom fejben sem, mondjuk olyan nagyon nem is gondolkodtam rajta. Nyilván sonka, csemege hagyma és retek lesz a listán, ezen kívül nem tudom. Nem készülünk sehova, Balázs szombat délután dolgozik még. Ha esetleg jó idő lesz, akkor lehet hogy elmegyünk valahová egy kirándulásra, de nem tervezek előre. 

4 megjegyzés:

  1. Nekem sem volt még időm osszeirni, mi hianyzik még, de szerencsére van még idő..Sonka, tojás van itthon bőven, ez fél siker.😂

    VálaszTörlés
  2. Rettenetes hideg van, és a múltkori meleg után még rosszabbul esik nekem is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy érzem most már, mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta, hogy melegem volt.

      Törlés