2023. ápr. 21.

Péntek

 Ma is korán mentünk, de az volt a terv, hogy dél körül felmegyünk vért adni, ami nagyjából egy órát szokott igénybe venni a sorbaállással meg mindennel együtt, és onnan már megyünk is haza. Ebből csak az valósult meg, hogy dél körül felmentünk. 10-től volt egy megbeszélésem a főnökömmel, amit 11-kor félbeszakítottunk, mert elment ebédelni. Fel tizenkettő és dél között még folytattuk, majd aztán mondta, hogy akkor még menjek vissza a véradás után, még mindig van pár kérdése meg gondolata, amit még mindenképpen ma szeretne velem megbeszélni. Nála ez úgy néz ki, hogy egy gondolatra ráfűz még legalább ötféle ötletet, húsz kérdést, és közben még az is előfordul, hogy ha én más szemszögből közelítem meg a kérdést, akkor újabb kérdéscunami indul be. Az nem megoldás, hogy ülök passzívan és hallgatom, mert nem hagyja, de az bevált, hogy keretek közé szorítom (időben) még azelőtt, hogy elkezdjük. De ha azt mondom, hogy fél kettőkor mennem kell, akkor pontosan 13:30-kor még elmondja az utolsó mondatot, majd mondja, hogy akkor innen folytatjuk, és kösz, Dia. 

Néha nagyon haragszom rá, de egyébként jó vele dolgozni, csak nagyon fárasztó. De azt azért ma  megjegyeztem, hogy új taktikát kell alkalmaznom, és legalább öt perccel korábbi időpontot kell belőnöm, és akkor én is akkor mehetek, amikor én szeretnék. 

A véradáson minden rendben volt, bár a mostani hölgy nem szúrt olyan jól, mint akik eddig voltak, meg jól megfájdult a hátam egy ponton azon az ágyon, de annyi baj legyen. 

Ami azt illeti jól elfáradtam a héten, délután már nem is volt energiám semmihez. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése