Annyi mindennel el vagyok maradva az itthoni dolgok közül, nem is tudom, hogy mikorra fogom magam normálisan utolérni. Nincsenek pedig túlzó dolgok ezek között, de van bőven olyan, amit hetek óta tologatok, mert vagy nem voltunk itthon, vagy nem volt kedvem hozzá, vagy nem voltam túl jól, és örültem, hogy azok megvannak, amik nagyon fontosak. Most hétvégén lett volna kedvem is, energiám is (a belső napelemeim egészen jól működtek már), most az idő volt kevés. De majd előbb -utóbb meglesz minden.
Azt nem meséltem el a héten, és most is csak rébuszokban fogom, mert a teljes valós történetet nem írhatom le, hogy milyen megható gesztusban volt részem. Van valaki az életünkben, akit a Fradi meccsekről ismerünk. Én vagyok vele a legközvetlenebb viszonyban, mint ahogy ez általában jellemző is mindig azokra, akik nem a mindennapjaink részei egyébként. Sokszor beszélünk telefonon is, a meccsek előtt is mindig összefutunk. Hívjuk egymást információk miatt, hívjuk egymást jó hírrel, hívjuk egymást, ha csak beszélgetni szeretnénk valamiről. Szereti a családunkat, szereti, hogy ilyenek vagyunk, amilyenek. Nagyon sok embert ismerek, ilyen meccsekről származó ismetetségünk is sok van, de ő az egyetlen, aki kiemelkedik minden ismerősöm közül azzal, hogy hihetetlenül jó szíve van, és minden alkalmat megragad arra, hogy segíthessen. Ezen a héten felénk tett egy olyan nagylelkű és önzetlen gesztust, amit soha életemben nem fogok neki elfelejteni. Nem csak amiatt, hogy könnyebbé tett valamit, ami elsőre nagyon nehéznek tűnt, hanem ahogy ezt az egészet intézte. Amikor értesültem róla, rám egyáltalán nem jellemző módon szavakat sem találtam.
Az ilyen emberek ismeretsége nagy kincs, mert visszaadja a hitet abban, hogy ez a világ meg lehet jó is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése